Menü

Gabo webshop

Facebook

Feedek

2018.07.09.

A novellapályázat margójára

HannaCsilla

Múlt héten lezárult a GABO SFF novellapályázata, amelynek során őszi Az év magyar science fiction és fantasynovellái kötetünkbe kerestünk novellákat rendszeresen vagy alkalomszerűen publikáló és amatőr szerzőktől egyaránt. A beérkezett pályamunkák puszta mennyisége is szükségessé tette, hogy szigorúan szűrjünk, és azokat a novellákat válogassuk be, amelyek nemcsak a szerkesztőink tetszését nyerik el, de a várható, veterán és laikus rajongókból összeálló olvasók számára is érdekesek lehetnek.

pexels-photo_1.jpg

Ez azt jelentette, hogy jó, vagy erősebb szerkesztést igénylő novellák is kiestek – ezeknek az írói érezhetően olyan szinten állnak, hogy számukra ez a blogbejegyzés nem nyújt sok újat; de mellettük akadt számos olyan írás, amelyek alapján hasznosnak éreztük végigvenni a típushibákat, hogy a jövőben ezek elkerülhetők legyenek. Arra nincs lehetőségünk, hogy részletesen és egyenként elemezzük a novellákat, vagy hogy írói kurzust tartsunk, így is hisszük azonban, hogy érdemes volt felhívni bizonyos problémákra a figyelmet.

Hogy az elején kezdjük, már a pályázati kiírásban megadott kritériumoknak sem felelt meg mindegyik novella: vagy nem voltak fantasztikusak, vagy a terjedelmük nem volt megfelelő, vagy már fennálló (és más kiadóhoz tartozó) franchise-hoz íródtak. Nem véletlenül kötöttük ki ezeket a feltételeket, és a kiírás végén megadott lista összeállításával is az volt a szándékunk, hogy a fáradt, kevés egyediséget tartalmazó ötleteket kiszűrjük. Minden klisét meg lehet természetesen csavarni úgy, hogy frissnek hasson, és egészen új oldalról közelítse meg a megszokott toposzt, de ez nem egyszerű írói feladat.

Ennek ellenére legalább tíz novellát kaptunk a klasszikus „fehér szoba” szituáció valamelyik variációjával – ebben az alaphelyzetben a novella hőse felébred, és vagy maga fedezi fel a számára ismeretlen környezetet, vagy egy másik szereplő összegzi számára az összes fontosabb tudnivalót. Ezt a videojátékos indítást azért emeljük ki külön, mert jól rávilágít egy mögöttes problémára: sok novellán érezni lehetett, hogy az írója menet közben találta ki a történetet, és az elején éppolyan bizonytalan volt, mint a szereplője.

Mondanunk sem kell, hogy a novellaírás legfeljebb a ráfordított időben tűnik egyszerűbbnek a regénynél, de ha a terjedelmet és a kidolgozásához szükséges időt és szellemi munkát vesszük, könnyen a novella kerülhet ki győztesen az összehasonlításból. A világának ugyanúgy koherens egységet kell alkotnia, mint egy regényének, a szereplőinek rövidebb idő alatt kell ugyanolyan meggyőző érzelmeket mutatniuk, és az információt jóval tömörebben és hatásosabban kell adagolni. Egy jeleneten belül különböző mértékben, de egyszerre kell foglalkozni a környezettel, a karakterrel, az érzelmekkel és a szituációval, miközben mindvégig szem előtt marad a téma is.

Egy novellát éppen ezért kudarcra ítél az, ha a terjedelem első ötödét a környezet és a szereplő(k) bemutatása foglalja el, majd csak azután szembesülünk a konfliktussal. Akármennyire érdekes és egyedi a világ, mi novellát, és nem világleírást keresünk; egy novella már az első néhány bekezdésben, de lehetőleg az első oldalon belül hozza az olvasót képbe a fontosabb elemekkel – környezet, karakter, szituáció, érzelmek – kapcsolatban.

Sok novella a lassú építkezés-gyors lecsapás eszközével élt, miközben a témáját egészen a végéig nem fedte fel. A szerkezet hiányából fakadóan a feszültség végig alacsony maradt, vagy a felütés után lezuhant, és ezt egy csavar már nem volt képes a végén helyrehozni.  Egy jól felépített történetben minden elemnek megvan a helye, a befejezést a kezdés előrevetíti. Amikor az író még keresi a történetet, hajlamos olyan mozzanatokkal kitölteni az oldalakat, amelyek ugyan hitelesek – vagyis nem mondanak ellent sem a világ törvényszerűségeinek, sem a karakter személyiségének –, mégsincs semmi jelentőségük. Nem szükséges leírni azt, ahogyan a szereplő, felkel, megreggelizik, elindul otthonról, hogy aztán megérkezve a munkahelyére végre szembesüljön a konfliktussal.

Apropó, konfliktus. Ha a karakter valahonnan el akar jutni valahová, és nincs, ami ebben megakadályozza, akkor nincs konfliktus. Néha ez az akadály csak egy rejtély vagy egy döntés, a lényeg: legyen nehéz a központi karakter számára. Itt jegyeznénk meg, hogy a konfliktus nem feltétlen jár együtt fizikai támadással vagy veszekedéssel, és fordítva: a konfrontáció sem jelez mindig valódi konfliktust. Gyakori hiba, hogy az író üres erőszakkal tölti meg az írásait jelentőségteljes akció helyett (nem véletlenül szerepelt a listánkban az, hogy lehetőleg kerüljék a szerzők az öncélú erőszakot). Hiába indít egy novella például űrcsatával; ha a feleket és a szereplőket nem ismerjük meg, nincs miért drukkolnunk akár egyik, akár másik félnek – képzeljük el, hogy menet közben kapcsolunk egy fociközvetítésre, ahol csak annyit tudunk a csapatokról, hogy az egyik piros, a másik kék mezben játszik.

Ugyanígy a konfliktus hiányán buktak el azok a novellák, amelyek bizonyos értelemben vágyteljesítő fantáziák voltak: a főhős találkozott ugyan egy rejtéllyel (például egy titokzatos férfival), de valós akadály nem gördült elé, és végül minden megnyugtatóan alakult (vagy ugyanígy valós konfliktus nélkül faképnél hagyták). Az olvasó érdeklődését az kelti fel, ha a karakter cselekvési szabadságát korlátozzák: vagy a rajta kívül álló okok vagy a saját megszállottsága – tehát, ha van valami akadály. Értjük, hogy  az írónak nehezére esik konfliktust belevinni a történetbe, ha túlságosan kedveli a karaktereket és nem akar ártani nekik. Ilyenkor azonban érdemes belegondolni, milyen nyomás alatt áll az ember, amikor például pénzt kell keresnie, hogy eltartsa a családot, vagy amikor meg kell óvnia a gyerekeit. Ha ezen nyomások közül bármelyik kiélesedik, az ember általában kétségbeesik, mégis megpróbál felülkerekedni a nehézségeken. Ez a konfliktus. Ami utána történik, az pedig a történet. Nem muszáj élet-halál kérdésre kiélezni egy konfliktust, az „élet" a karakter számára becsületet, önbecsülést és mások tiszteletének kivívását is jelentheti.

Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy feltétlenül szükséges a konfliktus; bőven akadnak olyan írások, amelyek a reveláció eszközét használják, de még akkor is folyamatosan növelik a feszültséget, egészen addig, amíg fény nem derül a csattanóra. (Ez azonban nem jelenti azt, hogy novellának számít a különféle ezoterikus hitrendszerek leírása, vagy a bármilyen nemes céllal leírt prédikáció – ezekből is akadt jó néhány.)

Akadtak olyan novellák is, amelyek, bár ügyesen voltak megírva, túl egyhangúnak bizonyultak. Még egy tragikus történetben is ki kell sütnie néha a napnak, kontraszt híján a komorság fásultsággá változik. Hiába rövid egy novella, nem bírja el, ha végig ugyanazokat a húrokat pengeti a szerző.

Sok novellán az is érezhető volt, hogy a szerzője nem csupán kevés novellát írt életében, de keveset is olvasott; és itt nemcsak az újra felfedezett csattanókra gondolunk, hanem arra is, hogy mintha még nem alakult volna ki a „fül”, amelyik a novellák felépítésében, ritmusában eligazítást adhatna. Nemcsak fantasztikus novellákat érdemes olvasni, de klasszikus és kortárs szépirodalmi novellákat is; kriminovellákat, sőt, romantikus novellákat, amelyek meg tudják adni azt a biztos bázist, amire az író aztán építhet. Létező téveszme kezdő írók között, hogy a novella „egyszerű”, és másodhegedűs csupán a regény (pláne a trilógia) mellett. Ez nem így van; a jó novella ugyanúgy magas írói felkészültséget igényel, és pusztán rövidebb terjedelme nem indokolja, hogy elég legyen csak úgy odakenni.

Felismerhető volt, amikor a szerző azt írta meg, amiről úgy gondolta, hogy másokat érdekelhet, nem pedig azt a történetet, ami őt érdekelte volna. Mi nem divatnovellákat keresünk, nem kell igazodni trendekhez, nem érdekel minket a jól ismert régi. Olyan fantasztikus novellákat szeretnénk látni, amelyeket nem tudna más megírni, csak az adott szerző, az ő saját, egyéni látásmódjával és érzékenységével, amelyek épp emiatt újak és különlegesek.

A pályázók többsége nem került be a kötetbe – ez eleve lehetetlen is lett volna, hiszen adott kötetmérettel számoltunk –, de bízunk benne, hogy még olvashatunk tőlük új írásokat.

 

 

Címkék: novella pályázat

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gabosff.blog.hu/api/trackback/id/tr5714102207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Remy Dalmore · www.remydalmore.com 2018.07.10. 19:22:23

Eddig ötször álltam neki kétoldalas novellát írni. Most van öt kb. 350 oldalas regényem. A novellaírás minden, csak nem egyszerű, respect valamennyi versenyzőnek. A nyerteseknek gratulálok!