Menü

Gabo webshop

Facebook

Feedek

2013.09.03.

A kétség lazaca-idézet

r_g

aketseglazacanagy.jpg

"Douglasnek néhány ritka művésszel egyetemben (Wodehouse-t ismét beleértve) megvan az a képessége, hogy befogadója azt érezze, hozzá beszél, és csakis egyedül hozzá: azt hiszem, ez részben megmagyarázza „rajongótáborának” óriási erejét és vonzalmát, ha használhatok ily felháborító kifejezést. (...) Ha az ember Blake-et csodál, Bachot hallgat, Douglas Adamset olvas vagy Eddie Izzard előadását nézi, úgy érzi, talán ő az egyetlen a világon, aki valóban érti. Nagyjából persze mindenki más is csodálja őket, de senki más nem kötődik hozzájuk így. Ezt most egy elméletnek nyilvánítom. Douglas műve magától értetődően nem egyenlő Bach magas művészetével vagy Blake vibráló, személyes világegyetemével, de hiszem, hogy az elméletem ennek ellenére igaz. Olyan ez, mint szerelembe esni. Ha Adams egy különösen üde fordulata vagy jelzője megüti az ember szemét és behatol az agyába, az ember meg akarja fogni a legközelebbi ismeretlen vállát, hogy megossza vele. Az idegen lehet, hogy nevetni fog, és tetszik neki az írás, de az ember magában azt mondja, hogy úgysem fogták fel a teljes lendületét és az értelmét, ahogyan ő – mint ahogy a barátaink (hál’ istennek) nem esnek szerelembe ugyanazzal a személlyel, akiről folyton-folyvást beszélünk nekik."

(Stephen Fry: Bevezetés A kétség lazacához)

A könyv újrakiadása (a fenti borítóval) még várat magára, de azért ne feledkezzünk meg róla.

Címkék: Adams

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gabosff.blog.hu/api/trackback/id/tr625489014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.