Menü

Gabo webshop

Címkék

Aaronovitch (21) Adam-Troy Castro (3) Adams (14) Addison (5) akció (1) Akins (3) All You Need is Kill (1) antológia (8) antologia (5) Asimov (13) A Dűne messiása (2) A holnap határa (1) Bacigalupi (6) Barry (2) bejelentes (28) beleolvaso (9) Beukes (9) blogturné (1) blörbök (1) borito (30) Buglyó (6) Campbell (6) Colfer (15) Cserny Timi Pookah (2) Csigás Gábor (1) Dickinson (2) díj (2) disztópia (1) Doctor Who (3) Dozois (3) Dűne (2) e-könyv (1) ebook (4) Edge of Tomorrow (1) előrendelés (1) érdekesség (12) eredményhirdetés (1) értékelés (1) Ezüstkéz (1) fantasy (90) film (8) folyói (1) Frank Herbert (2) Góliát (1) grafika (11) Gregory (11) Hannu Rajaniemi (1) Hendrix (3) Holdstock (29) Holmberg (3) horror (7) idezet (7) interju (16) Irha és bőr (1) Jacek Dukaj (1) Jackson (1) játék (2) Joe Hill (2) Joyce (2) Kindle (2) kisregény (2) Kitschies (2) Kleinheincz (19) klímaváltozás (1) könyvajánló (1) könyvhét (2) körkérdés (5) kozerdeku (1) kritika (29) Leckie (19) Le Guin (4) light novel (1) Locus-díj (1) London (1) Lőrinczy (1) Mars 500 (1) McDonald (11) Miller (2) Mitágó-erdő (1) Moskát (19) Netflix (1) Nix (4) novella (19) Novik (5) nyeremény (1) ólomerdő (1) pályázat (9) Panoráma (1) Pearson (12) Rajaniemi (1) regény (2) rejtvény (1) rendezvény (1) Rengeteg (1) részlet (1) Roberts (14) Robertson (3) Rothfuss (32) Rusvai (2) Sakurazaka (7) Sánta Kira (2) Sapkowski (3) sárkány (1) sci-fi (65) Shada (1) Smythe (39) St. John Mandel (4) Staveley (10) Strahan (4) Sümegi (4) Szakurazaka (7) tartalomjegyzék (1) thriller (3) Tikos Péter (2) Tom Cruise (1) Tünde Farrand (1) tündöklő (1) undefined (2) urbanfantasy (3) Vaják (3) Wecker (3) Westerfeld (1) Witcher (2) YA (4) zsebkönyvsorozat (1) Címkefelhő

Facebook

Feedek

2020.05.04.

Még idén érkezik Jacek Dukaj sci-fi regénye

GABO SFF

Május elsejétől már magyar felirattal is elérhető a Netflixen az Érkezés a sötétségbe (Into The Night) című belga sorozat. A történet alapját - egy csillagászati jelenség az egész emberiséget pusztulással fenyegeti – az itthon sem ismeretlen lengyel sci-fi és fantasyszerző, Jacek Dukaj (Extensa, Más dalok) 2015-ös regénye képezte, ami terveink szerint még idén ősszel megjelenik nálunk. Persze Dukaj a Starość aksolotla (a magyar címmel kapcsolatban még nem döntöttünk, angolul The Old Axolotl címen jelent meg) sokkal tovább viszi az alaphelyzetet, mint a Netflix sorozat.

axolotl.jpeg

Így ér véget a világ. Nem sírással, hanem az acél sikításával.

Amikor egy kozmikus katasztrófa minden életet eltörölt a Föld színéről, csak egy maroknyi embernek sikerült megmenekülnie - azoknak, akik digitálisan léteztek tovább. A pusztulás utáni évszázadokban az emberiség új korszakba lépett, amikor robottestek segítségével új civilizációt épít a régi világ romjain. Az új emberek szövetségeket alakítanak és harcolnak egymással, keresik a digitális élet értelmét új ideológiák és vallások dogmái között - miközben próbálják feldolgozni a tragédiát, amit mindannyian átéltek.

Jacek Dukaj, akit sokan Stanisław Lem méltó örökösének tartanak, különleges írásmódjával, ötleteivel és világaival egyike a legegyedibb európai fantasztikus szerzőknek. Legutóbbi regényében azt az örök kérdést feszegeti, mit is jelent embernek lenni. A regény ráadásul különleges módon először csak elektronikusan jelent meg, QR-kódokkal és 3D-ben kinyomtatható makettek linkjeivel. Magyarul a könyv papír és elektronikus formában is meg fog jelenni várhatóan még idén ősszel. A fordítást Mihályi Zsuzsa készíti, aki Dukaj korábban magyarul megjelent köteteit is fordította.

intothenight.jpg

Aki a magyar megjelenés előtt szeretne kedvet kapni a könyvhöz, az nézze meg a Netflix sorozatot, vagy böngésszen a regény honlapján, ahol betekintést nyerhet ebbe az új, digitális világba..

Címkék: sci-fi regény bejelentes Netflix Jacek Dukaj

Szólj hozzá!

2020.04.29.

Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2020 - Pályázati kiírás

HannaCsilla

2020_novellapalyazat.jpg

 

Két éve szerkesztjük Az év magyar science fiction és fantasynovellái antológiát, azzal a céllal, hogy megmutassuk, hol tart ma a magyar fantasztikum, már publikált szerzők kisprózáit hozzuk el a közönségnek és új, tehetséges írókat ismertessünk meg vele. Éppen ezért fontos számunkra, hogy a válogatás során minél változatosabb és sokszínűbb kép alakuljon ki. A tematikus antológiákkal ellentétben nem egy bizonyos téma minél mélyebb megismerése, több szemszögből megvilágítása került előtérbe, hanem az, hogy minél szélesebb palettát mutathassunk be az olvasóknak. A saját szempontjainkról két éve egy „utóelőszóban” írtunk. Az első kötet meghívott szerzők és egy nyílt pályázat nyerteseinek műveiből állt össze, míg tavaly változtattunk a pályázati rendszeren, és nyílt pályázatot írtunk ki, majd az ezen bekerült műveket egészítettük ki utólag a magyar fantasztikum neves szerzőinek felkérésre írt novelláival.

Az idei évben a pályázatot a tavalyinál később írjuk ki, ennek oka a minket is érintő Covid-19 járványhelyzet, ami miatt sokáig gondolkodtunk, hogy kihagyjuk-e az idei évet – végül úgy döntöttünk, hogy nem törjük meg az eddigi szép szériát, és ismét belevágunk. 

Az elbírálás az idei évben is anonim lesz, vagyis ezúttal nem a szerkesztői e-mailcímre kérjük a pályamunkákat, hanem az info@gabo.hu címre. Kollégánk, aki nem vesz részt az értékelésben, nyilvántartást vezet a pályázók adatairól, és az elbírálást végző szerkesztőknek már csak a pőre, névtelen novellákat fogja továbbküldeni.

Amennyiben a pályázat elbírálásakor a szerkesztők nem találnak elég novellát, hogy megtöltsenek egy kötetet, utólag pályázaton kívül íródott műveket is beleválogatnak az antológiába.

Ami pedig a kritériumainkat illeti, azok változatlanok, ezért idézünk a 2018-as pályázat utáni blogbejegyzésünkből:

Mi nem divatnovellákat keresünk, nem kell igazodni trendekhez, nem érdekel minket a jól ismert régi. Olyan fantasztikus novellákat szeretnénk látni, amelyeket nem tudna más megírni, csak az adott szerző, az ő saját, egyéni látásmódjával és érzékenységével, amelyek épp emiatt újak és különlegesek.”

Érdemes felidézni még a 2019-es pályázatértékelőt is:

Szokták mondani, hogy a sci-fi az ötletek irodalma, de az ötlet önmagában még messze nem elég, különösen, ha elcsépelt. Nem nagyon lehet kitűnni a mezőnyből egy sokadik szerelmes robottal vagy posztapokaliptikus sivatagban morcoskodó törvényenkívülivel, és még ha maga az ötlet jó is, az az érdekes, hogyan van megírva, van-e mellette valami emberi történet is, hogy több legyen egy gegnél. A jövő csodás technológiái is attól érdekesek, hogy miként hatnak az emberekre, az időparadoxon új megközelítése azért izgat, mert hatása van egy konkrét szereplő sorsára."

Határidő: 2020. július 5. éjfél

Terjedelmi korlát: 10 000 - 40 000 leütés

Honorárium: megjelenés esetén bruttó 30 000 Ft

Megjelenés: várhatóan 2020 őszén

Formai követelmények: A novellákat RTF vagy DOC formátumban várjuk, a  fájl neve tartalmazza a szerző nevét és a novella címét. A fájlban szintén fel kell tüntetni a szerző nevét és elérhetőségét. A szöveg legyen sorkizárt, a sortávolság szimpla vagy másfeles, kiemelésre bold vagy kurzív használható, hacsak a novella nem tartalmaz rendhagyó formai megoldásokat.

Beküldés: elektronikusan a info@gabo.hu címre, az e-mail tárgymezőjébe kerüljön bele a "pályázat" szó, pl. Tárgy: PÁLYÁZAT: Gipsz Jakab: Novella címe. A kísérőlevélben a könnyebb adminisztráció érdekében szerepeljen a pályázó neve, emailcíme és a novella címe.

Tematikai megkötés: science fiction, fantasy, horror

Kikötések: Magyar nyelven sem nyomtatott, sem online formában nem publikált, eredeti, fennálló franchise-hoz nem köthető műveket várunk, amelyekkel máshol sem találkozhattunk korábban (tehát nem kaptunk korábban kéziratot és nem szerepelt a Fantasztikus kéziratok éjszakáján). Egy szerző egy pályaművet küldhet be.

Friss, eredeti, tartalmas novellákat várunk. Ugyan bármilyen témát szívesen látunk a fantasztikum területén belül, van néhány történettípus és -elem, amelyiknél már nehéz újat mondani. Javasoljuk, hogy a pályázók olvassák el a 2018-as kiírás tartalmi megkötéseit, és a novellapályázat tanulságait.

További támpontok, milyen novellákat keresünk:

Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018

Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019

és

Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016

Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018

Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2019

Címkék: novella pályázat

9 komment

2020.03.31.

Fantasztikum, írás és olvasás - Körkérdésünk magyar szerzőinkhez (5/5.)

r_g

laptoppen.png

Márciusban kiemelten foglalkozunk magyar szerzőink sci-fi és fantasyköteteivel társkiadónkkal, a Ciceró Könyvstúdióval közösen. Ebből az alkalomból nemcsak kedvezményt indítottunk a Dibooknál az e-könyveinkre, hanem rövid körkérdést állítottunk össze a szerzőinknek, amelyben a fantasztikummal, írással és olvasással kapcsolatos gondolataikra voltunk kíváncsiak. A beérkezett válaszokat négyesével-ötösével, változtatás nélkül közöljük.

A sorozat előző bejegyzéseit itt találjátok: 1, 2, 3. 4.

kissgabi.jpg

Kiss Gabriella

Nálunk megjelent írásai: "Vendégség" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), "Holnap hamarosan egyszer majd így lesz" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

A szabadságot, ami segítségével nyitottabb a társadalmi változásokra, igényekre, így nem az itt és most eszközkészletével kell/lehet/szabad csak dolgoznia. És ez felelősség is, hiszen akkor mikor és hol voltaképp? Azt a világot meg kell teremteni, működtetni, benépesíteni élő alakokkal, történetekkel, az olvasó örömére.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Nagyobb figyelmet, teret a kisprózának. Talán tényleg kevés erre a hazai szubkultúra erőforrása, de jó lenne, ha megerősödne a bázis, és neadjaég több folyóiratot eltartana - vagy legalábbis több színvonalas online felületet, megjelenési, olvasási lehetőséget.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Az átlagember életének változásai vagy éppen nem-változásai a változó világban, legyen az egészen extrém.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

1. Időt találni arra, hogy leüljek. :) 2. Más szemével látni a szöveget, annak hibáit, ne én legyek az elképzelt olvasója, aki persze mindent ért félszavakból.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Moskát Anita, Ursula K. Le Guin, China Miéville, Karin Tidbeck

moskatanita.jpg

Moskát Anita

Nálunk megjelent írásai: Bábel fiai, Horgonyhely, Irha és bőr, "A mesterhazugság" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

A fantasztikum kicsit olyan, mint Pom Pom: ha akarjuk, szőrpamacs, vagy paróka, vagy egyujjas kifordított bundakesztyű. Ha akarom, tükör a valóságra, máskor lenyűgöző ötletek tűzijátéka, egzotikus, idegen, vagy egészen hétköznapian emberi. Foglalkozhat a jelen problémáival, de segíthet is abban, hogy elmeneküljünk tőlük. A fantasztikum bárhogyan felhasználható, olyan formát ölt, amire éppen vágysz. Íróként és olvasóként is ezért a sokoldalúságáért szeretem, és amikor kikelek a sablonok alapján írt tucatsztorikra, pont ezt az elvesztegetett lehetőséget sajnálom: itt egy zsáner, amiben bármit meg lehet tenni, ne érjük be a kaptafával. 

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Amikor jó tíz-tizenöt éve először beszéltem arról, hogy fantasy regényeket szeretnék írni, amik egyetlen osztott világhoz sem kapcsolódnak, a barátaim le akartak beszélni róla: "Magyarországon senkit sem érdekelnek az önálló sztorik". Iszonyatosan örülök, hogy ez szép lassan megváltozott. Egyre nagyobb teret kap a weird, egyre több a kísérletező, bátor fantasy, szóval ez egy nagyon jó út. Ennek ellenére szeretném, hogy még több új szerző legyen. Egymástól jól megkülönböztethető, markáns hangú, egyedi szerzők, akik ötletekben, mondanivalóban, stílusban tudnak újat mutatni. Olvasóként minél színesebb felhozatalra vágyom.

A másik, amit szeretnék, hogy a fantasztikum ne legyen gettóban az irodalmon belül. Rengeteg könyvről sosem fognak mainstream irodalommal foglalkozó médiumok írni, a kritikusok kerülik ezeket a könyveket, és ha el is olvasnák, nem is biztos, hogy megfelelő kontextusban tudnák értelmezni őket. Úgy látom, a nyitás néhány portál, kulcsember körül indult el, akik irodalmárként foglalkoznak SFF-fel, és szívügyüknek tartják. De szeretnék olyan közegben írni, ahol bátran mondhatom, hogy "fantasyt írok", és nem kell a szigorú pillantások hatására kényszeresen magyarázkodnom, hogy "a fantasy is lehet minőségi vagy releváns, nem gyerekmese".

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Valószínűleg ez mindig változik, formálódik. A regényeimben általában előkerülnek társadalmi kérdések, de elsősorban emberi oldalról, az egyének látószögéből, és gyakoriak a nehezen feldolgozható traumákkal küzdő szereplők is. Gyakran foglalkozom a testtel, ami nálam sosem idealizált, és a testükhöz való viszony sokszor meghatározza a karaktereimet. Néha visszatérek vallási témákhoz, vagy a hatalom manipulációs eszközeihez. (És állítólag Skandináviához, de ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.)

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Mindenképpen az első fele. Az írók egy része kivirul, ha új történetbe kezd, rengeteg lehetőséget lát maga előtt, szárnyal - én leblokkolok. Honnan kellene kezdeni? Milyenek ezek a szereplők mélységükben, akiket feltettem a táblára? Azt mondja ez a szöveg, amit szeretnék? Ezért az első felét rengetegszer újra szoktam írni, lenyesem a sztori vadhajtásait, megismerem a szereplőket. Ekkor még túl sok a lehetőség, úgy érzem, minden széttart. Amikor aztán eljutok a felééig - addig a feléig, amit már pontosnak érzek, ami már tényleg azt mondja, amit szeretnék -, onnantól egy lélegzettel megírok mindent. Ott már könnyű, a szálak összetartanak egyetlen lehetséges végkifejlet felé.

Ez a technikai nehézség. De talán még nehezebb a lelki oldala. Az írás szörnyen sérülékennyé tesz. A regénymegjelenés olyan, mint a boncasztalon feküdni kiterítve, hasunkon a felvágott ipszilonnal. Állandóan azon töprengek, hogy a történetek, amik nekem olyan fontosak, tudnak-e bármit adni az olvasónak, vagy elmennek mellettük, és ez már írás közben is gyakran lebénít. Pedig nem szabad belefeszülni az olvasóknak való megfelelésbe. Az olvasókat tisztelni kell - hiszen az idejüket adják, megérdemlik az írótól telhető maximumot -, de a történetnek csak önmagához kell hűnek lennie, és írás közben csakis az íróé. Ahogy megjelenés után pedig csak az olvasóé: annyi változat fog élni belőle, ahányan olvasták.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?  

Margaret Atwood, Donna Tartt, Lionel Shriver.

papp_dora.jpg

Papp Dóra

A Ciceró Könyvstúdiónál megjelent írásai: Tükörlelkek I-II., Bolyongó, Fénytörés

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Azt, amit mindenki más: hogy menekülünk vele, de közben nem menekülhetünk. Hiszen egy elképzelt világ szabályai, a kialakult társadalom és az egyének viselkedése mindig tükröt tartanak a világunknak, ez alól nem tudjuk magunkat kivonni olvasás közben.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Nem hinném, hogy rendelkezem akkora rálátással ezügyben, de ha valamit hiányolok, az más területre is igaz. Nyitottság, szorosabb, közvetlenebb kapcsolattartás az olvasókkal. Illetve széleskörű lehetőségek megteremtése arra, hogy minél több egyedi történet kerülhessen elő a fiókból. Ha ténylegesen hiányolunk valamit a magyar fantasztikumból, ha szívesen olvasnánk bizonyos témákról, vagy nagy valószínűséggel megírták már, csak nem jutott el a nagyközönséghez, vagy nekünk magunknak kell megírnunk.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

A természeti katasztrófák, a környezetvédelem, a klímavészhelyzet és az ebben rejlő lehetőségek. Civilizációs betegségek, tömeghisztéria, vallási fanatizmus, feminizmus. Ha fantasyról van szó, nekem az fekszik, amikor nem egy teljesen kitalált univerzumban játszhatok a saját világom szabályainak keretein belül, hanem valós, mai, kézzelfogható elemekkel és motívumokkal kísérletezhetek. Amikor az ausztrál bozóttüzekkor nem mindennapi, azelőtt talán még soha nem látott időjárási jelenségek alakulnak ki, amikor a valóság kimutatja a foga fehérjét, szinte fantasybe illő dolgokra képes. Az ilyesmi megihlet.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Általában sokat töprengek rajta, mennyi emberi hibát engedjek meg a karaktereimnek. Nincs jó történet erős karakterek nélkül, akikben megvan a fejlődés és változás lehetősége a rájuk zúdult történések áradatában. Ugyanakkor nem lehet mindenki erős jellem, ez talán mindenkinek mást is jelent, de szeretném, ha az olvasó közel érezné magához a szereplőket.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Moskát Anita, Kleinheincz Csilla, Gabriella Eld, A. M. Aranth, Neil Gaiman. Az más kérdés, mikor van időm elolvasni őket, de a fenti szerzők esetében tudom, hogy nem fogok csalódni, ha majd egyszer leveszem az írásaikat a polcról.

frank.jpg

Frank Márton

A Ciceró Könyvstúdiónál megjelent írásai: a Páratlanok-trilógia

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Azt, hogy teljesen szabad utat nyit előttünk. Bármi megtörténhet benne. Egy olyan világba visz el minket, amiben a varázslat valósággá válik.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Az ifjúsági regényeket. Mivel azokból elég kevés van magyar írótól.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Igyekeztem, hogy a Páratlanok ne csak egy egyszerű, szórakoztató, fantasy-ifjúsági regény legyen, hanem érintsen több, fontosabb témát is. Sok minden foglalkoztatott, amikor a sorozatot írtam. Például a fiatal, kamaszkorú szereplők egymáshoz való viszonya. Különösen, ha nehéz helyzetekben egymásra vannak utalva, ha olyan próbákat kell kiállniuk, amikben egy felnőtt sem biztos, hogy megállná a helyét. A konfliktusaik. Az egymáshoz való alkalmazkodásuk. A barátság, a szerelem. A világunkat érintő drámai kérdések, mint a környezetszennyezés. Az önzés és az önzetlenség. Vagy a kérdés, hogy a cél szentesíti-e az eszközt.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

A karakterek ábrázolása a történet elején, különösen, ha sok van belőlük. Úgy megcsinálni, hogy minden szereplő a lehető legegyedibb legyen, a kinézetük, a viselkedésük, a beszédük meg az egymáshoz való viszonyuk – nekem ez okozta a legnagyobb fejtörést a Páratlanoknál. De szerencsére csak az elején, utána, mikor már túl voltam ezen, már csak arra kellett figyelnem, hogy minden szereplőm viselkedése azon a sínen haladjon tovább, amin elindítottam őket.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Murakami Harukinak, Michel Houellebecqnek (bár mondjuk az utóbbi időben mégis gondolkodóba esek vele kapcsolatban) és Rowlingnak, mert a felnőtt könyveit is nagyon szeretem.

buglyo.jpgBuglyó Gergely

A Ciceró Könyvstúdiónál megjelent írásai: az Oni-trilógia 

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Ha egy szóban kellene válaszolnom, azt felelném, a korlátlanságot. Közhely, de igaz, hogy amikor az ember fantasztikus regényt ír, akkor csak egyetlen szabály van: mindig alkalmazni az általunk kitalált szabályokat. Másképp mondva, semmi sem köti meg a kezünket abban, hogy milyen világot vagy történetet alkotunk, csak arra kell odafigyelnünk, hogy elkerüljük a belső ellentmondásokat.

Gyerekként is faltam a fantasztikus könyveket, már amikhez akkoriban hozzá lehetett jutni magyarul, de abban, hogy végül írásra adtam a fejem, az is szerepet játszhatott, hogy igazi játékőrült voltam. Rengeteg hagyományos és videójátékot kipróbáltam, de mindnek megvoltak a maga szabályai és korlátai. Tizenkét éves koromban, amikor egy jóbarátom megismertetett a ma már klasszikusnak számító, kockás-karakterlapos szerepjáték világával, azonnal a rabjává váltam: itt volt egy játék, amiben bármi megtörténhet, és ha nem akarjuk, soha nem ér véget. Aztán persze mégis véget ért. Bevallom, valószínűleg sohasem merült volna fel bennem a fantasyírás gondolata, ha a gimi után nem oszlott volna fel a régi szerepjátékos társaság, és hirtelen nem éreztem volna úgy, hogy számtalan el nem mesélt történet rekedt bennem. Most úgy tűnik, a fiaimmal újrakezdődhet a játék, és kiderül, kalandmesterként mennyire rozsdásodtam be az évek alatt. Ez persze nem jelenti azt, hogy abbahagynám az írást, hiszen ha úgy nézzük, egy történet megszületése a sok rászánt idővel, a gyötrelmes és felemelő pillanatokkal együtt nem más, mint játék. Mondhatjuk, hogy a szerepjáték rokona, csak az egyik multiplayer mód könnyebb pályákkal, míg a másik single player, ultranehéz fokozatban.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Gondolkodtam a kérdésen, de az az igazság, hogy sem a külföldi, sem a hazai zsánerirodalomra nem látok rá olyan mértékben, hogy pár apróságnál többet tudjak említeni. Összességében azt mondhatom, hogy nincs különösebb hiányérzetem: vannak remek íróink, minőségi fordításaink a nemzetközi bestsellerekből, és bátor kiadóink, akik időnként felvállalnak rizikósabb könyveket is. Igaz, hogy egyikből sincs túl sok – a hazai zsáner rendkívül szűk világ, már-már szubkultúra, a külföldi könyveknek pedig csak egy kis szeletét lehet bevezetni a magyar piacon –, de ha figyelembe vesszük hazánk kis népességét és nyelvünk izoláltságát, valamint azt, hogy mennyit javult az itthoni fantasztikum helyzete az elmúlt öt-tíz évben, akkor a jelenlegi állapot szerintem inkább büszkeségre ad okot, mint elégedetlenségre.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Ha fantasyt írok, legtöbbször a világépítést élvezem a legjobban, főleg annak kiagyalását, hogy a mágia milyen formában van jelen és milyen szerepet tölt be az általam kitalált világban. A nagy, eposzi küzdelmek olvasóként és íróként is megmozgatnak, de jobban szeretem, ha a jó és rossz klasszikus csatája helyett két – vagy több – olyan fél áll egymással szemben, akik a maguk szempontjából nézve jó célért küzdenek.

Amikor írni kezdtem, már csak a koromból adódóan is a YA állt hozzám a legközelebb, főleg az olyan történetek, amikben nincs vagy nem hangsúlyos a romantikus szál, helyette a kaland és a fordulatok állnak a középpontban. Azt hiszem, még mindig a YA az igazi terepem – mit szépítsem, sosem nőttem fel igazán, és ez a vicceimen és az írásmódomon is kiütközik –, de húsz év alatt sokat változott az életem, ez pedig új témákat hozott magával az írásban is. A legfrissebb kéziratomban, a Caladus csillagában például sokat foglalkozom a szülő-gyerek kapcsolattal, amit a mindennapokban is megélek (csak szerencsére nem úgy, ahogy az a regény lapjain történik).

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Ide sok mindent írhatnék, például rendszerint megküzdök a karakterek belső világának ábrázolásával, vagy egyes jelenetek filmszerű elképzelésével is – nem vagyok vizuális típus –, de a legbosszantóbb hibám talán mégis az, hogy néha nem vagyok tudatában, mennyire más az a jelenet, ami a fejemben él, és az, amit ténylegesen papírra vetettem. Itt most nem arra gondolok, hogy nem sikerül olyan jól megírni, mint ahogy eredetileg elképzeltem, hiszen ez egy bizonyos mértékig természetes. Inkább az zavar, hogy ha elkap a „flow”, akkor hajlamos vagyok elmenni az olvasó mellett, és nem veszem észre, hogy bizonyos dolgokat elfelejtettem közölni. Ilyenkor az újraolvasás sem segít, mert azt „olvasom”, ami a fejemben van, nem azt, ami a szemem előtt. Néha kiszúrom az ilyen hibákat, ha sokkal később veszem elő a jelenetet, amikor már nem emlékszem rá, legtöbbször azonban Évi – a feleségem és előolvasóm – hívja fel rájuk a figyelmem, vagy rosszabb esetben majd csak a szerkesztő.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Gimnazista koromban Stephen King volt ez az író: iskola után sokszor csak azért tettem kitérőt a könyvesbolt felé, hogy megnézzem, jelent-e már meg új könyve, vagy épp az antikváriumban kutakodtam a régiek után. Manapság jobban szeretek minél több írótól olvasni, egyszerre egy-egy könyvet vagy sorozatot. Ettől valahogy frissebbnek hat az élmény, mert bár egy jó író nem dolgozik panelekből, bizonyos témák, motívumok, stíluselemek azért ismétlődhetnek (na jó, China Miéville-re ez nem vonatkozik). Emiatt mostanában senkinek sem vettem meg az összes könyvét, bár azt be kell vallanom, hogy Dan Wells kapcsán elég közel állok hozzá. Ha a különböző szerzőkkel való kísérletezés során egy-egy olvasmányt kicsit nehezebben gyűrtem le, akkor a következő könyv kiválasztásánál szeretek biztosra menni, és mivel Dan Wellsnek eddig egyetlen regényét se bírtam letenni, ilyenkor gyakran tőle olvasok valami újat.

Címkék: sci-fi körkérdés fantasy interju

Szólj hozzá!

2020.03.26.

Fantasztikum, írás és olvasás - Körkérdésünk magyar szerzőinkhez (5/4.)

r_g

laptoppen.png

Márciusban kiemelten foglalkozunk magyar szerzőink sci-fi és fantasyköteteivel társkiadónkkal, a Ciceró Könyvstúdióval közösen. Ebből az alkalomból nemcsak kedvezményt indítottunk a Dibooknál az e-könyveinkre, hanem rövid körkérdést állítottunk össze a szerzőinknek, amelyben a fantasztikummal, írással és olvasással kapcsolatos gondolataikra voltunk kíváncsiak. A beérkezett válaszokat négyesével-ötösével, változtatás nélkül közöljük.

A sorozat előző bejegyzéseit itt találjátok: 1, 2, 3.

gaura_szines_legyezo.jpg

Gaura Ágnes

Nálunk megjelent írásai: "Árnyék" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), "Curo ergo sum" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Anyaként most leginkább azt szeretem a benne, mennyire szorosan összeköt a fiammal: fantasy filmeket nézünk és beszélünk meg napról napra, fantasy társasjátékokat játszunk, és egyszerre írunk fantasy történeteket.

Íróként, olvasóként egyébként a játékosságot, kreativitást, a fantasztikus irodalomban rejlő látszólagosan paradoxont szeretem: hogy olyan messzire eltávolodhatok a valóságtól amennyire csak tudok – azért, hogy a valóság jelenségeiről olyan képet adjak/kapjak, amely képes radikálisabban átformálni a látásmódomat, mint a realizmus. A fantasztikus irodalom folyamatosan arra emlékeztet, hogy ami nem lehetséges, az is igaznak bizonyulhat egy elvontabb, metaforikus szinten; és hogy a tényszerűségen túli igazság érzékelése talán pont az felismerés, amely jobbá teheti az embert és így szebbé az életet.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Szeretem az olyan sztorikat, ahol az egyéni hang, az újdonság nem merül ki a világépítésben vagy cselekményben megmutatkozó ötletekben, és nyelvi szinten is izgalmas felfedeznivalókat rejteget; az egyéni nyelvi megoldások adott esetben kohéziót teremtenek, szimbolikus rétegeket hozhatnak létre és komplexebbé teszik a szöveget – vagy csak egyszerűen meglepnek, mert a megszokotthoz képest másképp működnek és tőlem is másféle viszonyulást követelnek. Szeretem a fineszes elbeszélői hangokat, technikákat. Vagyis nagyon várnám a kísérletezőbb és/vagy gazdagabb prózákat, ezekből jóval többet szeretnék. 

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Az identitáskérdések foglalkoztatnak; az ember viszonya más emberekkel, rendszerekkel, a természettel és természetfelettivel. A politika minderre erőteljes hatást gyakorol, ezért ez kiemelt téma számomra. Keresem a politika hatásaira erősebben reflektáló műveket a disztópiákon túl is, és ez az érdeklődés a saját műveimben is megjelenik. A kortárs magyar állapotokra aktívan reflektál a vámpíros sorozatom, amelynek alapvetése, hogy Magyarországon a kormány tanácsadói szervét a tapasztalt vámpírok adják. Áttételesen a nemzeti múlttal foglalkozik a tündéres regényem, a Túlontúl, amely a sok részre szakadt, elátkozott Tündérország évszázados vergődésére helyezi a hangsúlyt, és a reményre, hogy létezik egy olyan mágia, amely a virtuális Nagymagyarországot – Tündérországot – képes újra összefűzni. 

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Jellemzően azon töprengek sokat, hogyan hozzam a formát minél nagyobb összhangba a tartalommal, és főként, hogy melyik narrációs technika illeszkedik legjobban a tematikához. Például a legutóbb megjelent novellámban a zombivá válás belső folyamata igen hangsúlyos – ezért egyértelmű volt, hogy ezt E/1-ben kell megírni, mert minden egyéb elbeszélői megoldás gyengébb eredményt hozna; azon viszont nagyon sokat vacilláltam, hogy milyen típusú leépülést mutasson a belső monológ, és meddig mehetek el benne, mert szerettem volna elkerülni egy Virágot Algernonnak klónérzetet, és összhangba kellett hoznom az egyéni leépülés bemutatását a novella egyéb fókuszaival. Ha a narrációt jól kapja el az ember, akkor a többi már általában könnyen megy.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Van pár szerző, akik a feltétlen bizalmamat élvezik. Ted Chiang második novelláskötetére gyakorlatilag a külföldi megjelenéssel egy időben vetettem rá magamat, és a kétnyelvű Neil Gaiman-polcom is, azt hiszem; elég impresszív (igaz, nem teljes a gyűjtemény, de igyekszem lépést tartani). Magyar szerzők közül Dragomán György az, akinek ütős prózája műfajtól függetlenül mindig utat talál hozzám, így megveszem, bármit ír. Catherine M. Valente, Theodora Goss és Kleinheincz Csilla szövegeiben olyannyira otthonra találok, hogy nem kérdés: a könyveiknek én is bármikor otthont adok.

with_k.jpg

Molnár B. Gábor

Nálunk megjelent írásai: "Ne etesd a trollt!" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), "Imago" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Azt, hogy korlátlan teret ad a perspektívával való játszadozásra. Olvasóként - és sokszor íróként is - azokat a fantasztikus történeteket szeretem, amelyekben a hős, a helyszín vagy a téma "larger than life". Ez nem feltétlenül heroikus fantasyt jelent, mert pl. nagyon szeretem Philip K. Dick írásait, márpedig azok közül csak kevés heroikus, de a témái megfelelnek a kitételnek, akárcsak mondjuk Asimov Robot-Birodalom-Alapítvány ciklusa. Pusztán az érdekesség kedvéért egyébként jelenleg a következő könyvek vannak az asztalomon: Agatha Christie: Egy marék rozs, Ambrose Bierce: Bagoly-folyó, Suetonius: A Caesarok élete, Sir Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg, két Móricz Zsigmond novellagyűjtemény, építészeti és vallástörténeti szakkönyvek, meg két M.A.G.U.S. kiadvány, amikből most dolgozom. Bennem ugyanis már gyerekkoromban sem vált külön, hogy akkor van a nagyon szép-irodalom, és a sci-fi, fantasy, ami valami olyan izé. Számomra a jó írás az jó irodalom, műfajtól függetlenül. Nem is nagyon tudok mit kezdeni az olyan kijelentésekkel, hogy "én azért nem olvasok fantasztikus regényeket, mert azokat szeretem, amik valóságosak". Jó, de mitől lesz egy kortárs szerző második világháborús regénye valóságosabb, mint mondjuk a Kamera által homályosan? Talán a kortárs többet tud a második világháborúról, mint Dick egy paranoid tripről? Megjegyzem, A végállomás gyermekei és a Kamera által homályosan egyaránt ott vannak a kedvenc könyveim között, miközben az első riportregény, a másik... nem is tudom, sci-fi? Merthogy nem ez számít, hanem az, hogy az író az adott műfaji eszközöket mennyire ügyesen használja. A fantasztikumban nálam ennek sarokpontja a "larger than life" érzés, amikor szereplőket, eseményeket, problémákat felnagyítva vizsgálhatunk; persze minden műfaj képes erre, de a fantasztikum szerintem kb. erre hivatott.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Hála az égnek bőven van olyan magyar szerző, aki érti a fentieket. Talán azon kellene többet dolgozni, hogy el is jussanak az olvasókhoz; és akkor beszélhetnénk a viszonylag kicsi magyar piacról, a torz kiadói-terjesztői viszonyokról stb., ami ugye nem kizárólag a magyar fantasztikum problémája, hanem általában a minőségi, de nem állami pénzen csüggő irodalomé.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Kultúrsokk, hübrisz, a valódi ember a mítoszban és a mítosz mögött. Idő, történelem, valóság és vallás. Felelősség és hatalom, kényszer és lehetőség. Hogy születnek a mesék és a történetek. Leginkább talán ezek. Alapvetően a dráma felől nyúlok a prózához, úgyhogy inkább az emberi létkérdések vonzanak, semmint a hosszú leírások és értekezések.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

A történet. Jellemzően egy figura vagy egy helyzet ötlik fel bennem először, a történettel mindig gondban vagyok; az nekem olyan kényszerűség. Idővel persze kibomlik, jellemzően a szereplők kitapossák belőlem, de ezért is írok nagyon lassan, sok idő, amíg megmutatják az utat. Ezért is érzem magam jobban novellában, mint regényben.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Már nincs ilyen. Leszámítva persze jó néhány író barátomat, de őket nem listáznám; a személyesen nem ismert szerzőknél pedig egy időben elkezdtem ugyan a sorozatgyűjtést, de be kellett látnom, nincs olyan, hogy valaki mindig tökéletes legyen, és közben én sem leszek fiatalabb, nincs időm elolvasni mindent. Szóval mindenkinél válogatok. De hogy azért ne maradjak teljesen adós a válasszal: Mario Vargas Llosának például szerintem sokkal több jó könyve van, mint közepes, szóval ő nagy kedvenc, aztán Spiró György is mindig meg tud lepni, hogy minden könyvében valami mást próbál, nem csak ugyanazt ragozni, mint annyian mások, azután persze Szilágyi István, akitől még nem olvastam eleget, mert mindig jócskán kell idő, hogy egy-egy művét megemésszem.

gintonic4.jpg

Erdei Lilla

Nálunk megjelent írásai: "A jégkorszak tanúi" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), "A tökéletes hívás" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben) 

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Az ötletek szabadságát, amely nem ellentmond a társadalomkritika igényének, hanem éppen azt szolgálja. Szinte már közhely, de a jó fantasztikum nagyon is valóságos problémákkal foglalkozik, ám azokat új fénytörésben vizsgálja, így a felfedezés élményét nyújtja, még akkor is, ha ezt épp a tiszta idegenség vagy borzalom megjelenítése révén teszi. Máshogyan sűrít, mint a realisztikusabb irodalom, esztétikailag áramvonalasabb és szaturáltabb lehet.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Erre egészen az elmúlt évekig – íróként és olvasóként is – két válaszom lett volna: 1, hiányzik a horror, és 2, nehéz rövidebb prózát megjelentetni, ill. azt szépirodalommá kell kozmetikázni, hogy beférjen valamelyik irodalmi folyóiratba. (Sok történelmi és kortárs példa mutatja, hogy ez a hibridizáció létezik és nagyon is működőképes, de csapdákat is rejt, és szerintem akkor jó, ha zsigerből jön, nem pedig valamelyik kategória privilegizált helyzete kényszeríti ki.) Szerencsére sokat javult a helyzet, írói oldalról (és rémirodalmi fronton) elsősorban a The Black Aethernek köszönhetően. A modernebb, nem szorosan lovecrafti horrornovellák megjelentetése terén persze még mindig nem küzdünk a bőség zavarával, de ezek is megférnek a GABO magyar SFF-válogatásaiban (nem is beszélve majd a horrorantológiáról). Onnantól pedig, hogy valaki megérik egy önálló kötetre, már viszonylag sok kiadó közül válogathat.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

A társadalmiság és a test. Eze(ke)n belül érdekes kérdés a munka (mint az individualitás és a beilleszkedési kényszer ütközőzónája), a szépség, a nemi szerepek, a reprodukció (megunhatatlan horrortéma), a különféle diszkomfortérzetek, az átváltozások és hibridizációk, főleg, ha a tudomány szerepére, felelősségére, illetve magára az emberi minőségre is rákérdeznek. Foglalkoztat a politikai hatalom természete és a tág értelemben vett utópizmus is: szükségszerű-e a disztopikus végkimenetel, vagy lehetséges pozitív eredményű társadalomtervezés? A klímaválság kapcsán például eléggé adja magát a következtetés, hogy ha fenn akarunk maradni, akkor alá kell vetnünk magunkat valamiféle társadalommérnökösködésnek. De kik lennének a „mérnökök”? Az utópiát mint olyat talán nem is tudjuk nem-disztopikusként érzékelni, mivel feltételezi az aktuális társadalmi viszonyok és ezzel együtt az emberi életmód, sőt önkép felülírását. Az utópikus logika talán már kezdeteitől, a 16. századtól fogva poszthumán – vagy legalábbis proto-poszthumán.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

1. Eltalálni a megfelelő formát. Számomra a novella a legotthonosabb, csak nagyon megszerettem elkülönülő, filmszerű jelenetekből építkezni, ami a kisregény irányába duzzasztja az írásaim terjedelmét. Rendes regényhez viszont még nincs szuflám – vagy merszem. 2. Mértéket tartani a dialógusok terén. Néha olyasmit is párbeszédben meséltetek el szereplőkkel, amit hálásabb lenne máshogyan megmutatnom. 3. Csínján bánni a bölcsészkedéssel, filozofálással, illetve nem belevinni olyan párbeszédekbe, ahol indokolatlan. (Lásd 2-es pont.)

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Úgy válaszolok, hogy egy ideális világban, nagyobb/kiszámíthatóbb büdzséből kiét venném meg azonnal. Külföldi szerzők közül elsősorban Viktor Pelevinét és Stephen Kingét. Itthon Veres Attila, Farkas Balázs, Sepsi László mellé nemrég sorakozott fel Moskát Anita. Bevallom, őt az Irha és bőr előtt csak a – szintén kiváló – novelláiról ismertem, de az említett regény az egyik legfontosabb könyv, amit az utóbbi években olvastam.

kep_gabo.jpg

Csuszner Ferencz

Nálunk megjelent írása: "Sejtés" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban? 

El lehet benne követni mindenféle huncutságokat. Persze, azt szeretem a leginkább, amikor nem is tudni igazán, hogy mi az a huncutság, amit elkövet a szerző önmaga, az olvasó vagy a világ ellen (vagy éppen értük).   

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból? 

Semmit. Úgy képzelem, a magyar fantasztikum olyan, amilyenné azok tették és teszik, akik olvassák és írják. Mindkét halmazból kilógok, így megvan az a luxusom, hogy a magyar fantasztikummal kapcsolatban ne legyen hiányérzetem. 

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben? 

Azt hiszem minden történet, amit eddig írtam arról szól, hogy az ember miként próbálja naponta átverni magát, amíg egyszer el nem jut a felismerésig, hogy nincs tovább. Ebből kiindulva, azt hiszem, ez az a téma, ami leginkább foglalkoztat.  

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?  

Megtalálni a választ az ezt meg minek írjam meg? kérdésre.  

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét? 

Túl szűk a lakásunk, és túl sok olvasatlan címen kell keresztül lapoznom az e-könyv olvasón, amikor keresek valamit, ahhoz, hogy gondolkodás nélkül vásároljak újabb könyveket. Ezzel együtt, Darvasi László, Bodor Ádám és Krasznahorkai László új könyvei mindig csábítanak, hogy meggondolatlanságot kövessek el. A kortárs magyar spekulatív irodalom mezsgyéjéről Farkas Balázs, Moskát Anita, Kleinheincz Csilla és Brandon Hackett könyvei szokták apránként felőrölni az új könyvekkel szembeni ellenállásomat.

Címkék: sci-fi körkérdés fantasy interju

Szólj hozzá!

2020.03.20.

Fantasztikum, írás és olvasás - Körkérdésünk magyar szerzőinkhez (5/3.)

r_g

laptoppen.png

Márciusban kiemelten foglalkozunk magyar szerzőink sci-fi és fantasyköteteivel társkiadónkkal, a Ciceró Könyvstúdióval közösen. Ebből az alkalomból nemcsak kedvezményt indítottunk a Dibooknál az e-könyveinkre, hanem rövid körkérdést állítottunk össze a szerzőinknek, amelyben a fantasztikummal, írással és olvasással kapcsolatos gondolataikra voltunk kíváncsiak. A beérkezett válaszokat négyesével-ötösével, változtatás nélkül közöljük.

A sorozat előző bejegyzéseit itt találjátok: 1, 2.

laszlo_zoltan.jpg 

László Zoltán

Nálunk megjelent írásai: "Világvégék" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), "Madarak, emlékek, lánygyermek" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

A végtelen szabadságot, amellyel bármilyen társadalmi vagy technológiai változás hatásait meg lehet vizsgálni, tovább lehet gondolni, miközben valahogy mégis a máról, az emberről mondunk el valamit. Egyszerre elvágyódik és mégis itt marad.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

A fiatal sci-fi szerzőket. Az én generációmban sem vagyunk sokan, de nem látszik a 20-30 évesek nemzedéke, akik megbízható rendszerességgel, nagy kiadóknál jelentkeznének regényeikkel. Úgy tűnik, a tudományos fantasztikumnál ma sokkal népszerűbb a fantasy, azon a területen sokkal jobban állunk fiatal tehetségekkel.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Az éghajlatváltozásnál jó ideje nem látok aktuálisabb problémát. Nem kell, hogy a sci-fi csak erről szóljon, de azt gondolom, ha rövid- vagy középtávú jövőről írunk, akkor érintenünk kell, legalább háttér szintjén. A 12 évvel ezelőtt megjelent A Keringés című regényemben a klímakatasztrófa csak kiindulási pontja egy időutazáson alapuló bolygókolonizációs történetnek, ám éppen tavaly beszélgettek a regényről a Jazzy rádióban, és ők pont a cli-fi téma miatt tartották még ma is aktuálisnak. Az idén remélhetőleg megjelenő új könyvem, a Mindig egyre több világának a múltjában is ott van egy (klíma)összeomlás, miközben az emberiség maradéka egy idilli naprendszerben teszi le a csillagközi civilizáció alapjait. Magánál az éghajlatváltozásnál jobban érdekelnek a hosszútávú hatások: megértjük-e, miért juttattuk idáig a Földet és képesek leszünk-e utána másképp viselkedni.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Sokat gondolkodom rajta, hogy mi a legmegfelelőbb történet egy ötlet kibontásához, kik azok a karakterek, akiken keresztül a legjobban át tudom adni a gondolataimat. Ez nagyon fontos, mert sok szempontból már determinálja, milyen lesz a regény. De a legnagyobb kihívás, hogy végül ugyanazt lássam a monitoron, ami a fejemben videoklip-szerűen kavarog színes képekkel, hangulatokkal, újra- és újrafogalmazott párbeszédekkel. Régebben sokszor előfordult, hogy a leírtakat visszaolvasva meglepődtem, mennyivel jobb, gazdagabb lett, mint ahogy elképzeltem. Ma inkább az ellenkezője igaz, és ez nagyon tud frusztrálni. Képes vagyok akár napokig újra- és újrafogalmazni egy-egy bekezdést, ha nem vagyok elégedett vele.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

William Gibsont mindig. N. K. Jemisint vagy Ian McDonaldot a remek prózájuk miatt. China Miéville-t vagy az itthon sajnos nem túl jól fogyott Ken MacLeodot többek között a tökös balosságuk miatt. Kim Stanley Robinsont, mert akkor is tele van tudással, ha éppen megfeledkezik a történetről. A magyarok közül most éppen számolom vissza az éveket a következő Moskát Anita-regényig.

_dsc4103-min.JPG

Vincze Dorottya

Nálunk megjelent írása: "Nem rászoruló" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Egyrészt, hogy extrém helyzeteket tud létrehozni. A realisztikus történetek is valami, legalább a főszereplő számára jelentős vagy rendkívüli eseményről szólnak, de a fantasztikum emeli a tétet, kitágítja a világot, és tonnákkal terhel meg alapból súlyos helyzeteket: valóban lehet a tét az emberiség, a Föld, az egész univerzum, a szereplők a szó legszorosabb értelmében megjárhatják a poklot, új távlatokat kaphat a hatalom, a teremtés vagy a felelősség fogalma. Az extremitás ráadásul előhozza egy személyiség, de akar egy társadalom rejtett oldalát is. Egy ügyes szerző nem csak kitalál valami fantasztikusat, hanem azt járja körbe, hogyan működik ezzel együtt egy egész világ.
A fantasztikum másik, hozzám közel álló tulajdonsága, hogy gyönyörű szépen rávilágít a társadalmat nyomasztó problémákra, vágyakra, félelmekre, a jelenünk betegségeire, a jövőt illető kétségeinkre, vagy a múlthoz fűződő nosztalgiánkra. Nagyon szimbolikus és nagyon realista egyszerre.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Ez azért nehéz kérdés, mert nagyon sokáig élt bennem az a (közkeletű?) tévképzet, hogy a minőségi kultúrtermék elsősorban külföldi (és lehetőség szerint persze nyugati). Így persze csúnyán le vagyok maradva… Csak az utóbbi pár évben nyitottam tudatosan a magyar szerzők felé, és még mindig képes vagyok megdöbbenéssel fogadni, hogy az originál magyar könyvkínálat milyen sokszínű és színvonalas. Amit eddig nem találtam  mégsem, és érdekelne… mondjuk alternatív jelenkori budapesti-ifjúsági-nemromantikus-fantasy? London fantasy alvilágáról jelenleg élénkebb kép él a fejemben, pedig ott még sosem jártam.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Alapvetően karakterközpontúan gondolkodom, szóval bármi is legyen a setting, a végén mindig a szereplőim belső világa és akadályai kerülnek előtérbe. A vámpírjaim életkezdési válságban szenvednek, a szuperképességű tinédzsereim az elvárások és a nagyravágyás nyomása alatt kínozzák egymást, az egész valóságot kedvére formáló bűvészem meg valamiféle túlfejlett agorafóbiával küszködik. A magány, az elhagyatottság és a társadalomból való kirekesztettség vagy önkéntes kivonulás mindig megjelenik nálam valamiféleképpen.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Hogy hogyan állítsam össze az ötlet szilánkjait egy koherens egésszé. Egy kép, egy párbeszéd, egy karakter, de még egy jó alapötlet is bosszantóan kevés, ha nem tálalom mögötte a történet lényegét és ívét. Néha az adja meg az igazi kezdő lökést, hogy rájövök, mi lesz az utolsó mondat. (Ami nyilván változik aztán egy kicsit, mire odaérek, de legalább kijelöl valami útvonalat a vaktérképen.)

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Gondolkodás nélkül senkiét (a könyves kívánságlistám a már rég megjelentekből és a kihagyott klasszikusokból is végeláthatatlanul hosszú), de Christopher Moore, Neil Gaiman és Jonathan Stroud azért rajta vannak a radaromon. Magyar szerzők között is akad jó néhány név, akire felkapom a fejem, de olyan óriási lemaradásban vagyok a korábban kiadott könyveikkel, hogy nem győzöm őket beérni az újakkal…  

bogi_feje.jpg

Takács Bogi 

Nálunk megjelent írásai: "Erdőszellem, erdőszellem" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), "Néhány megjegyzés a közönséges polip szaporodási stratégiájáról" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Hogy minden belefér és általában nem kell magyarázkodnom, hogy miért éppen erről a témáról akartam írni – vagy olvasni. Egészen szokatlan dolgok is meg tudják találni a helyüket, meg az olvasótábort.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Több fiatal zsidó és roma szerzőt ismerek, akik magyarul indultak nagyjából velem egyidőben, aztán elmentek külföldre és most vagy nem írnak egyáltalán, vagy nem fantasztikusat írnak, és általában nem magyarul. Ez nagyon szomorú és jól mutatja, hogy mennyire nem befogadó a hazai közeg. Remélem, hogy a következő generációban ez máshogy lesz; szerencsére vannak erre mutató jelek.

Nagyon sokáig hiányoltam egy rendesen moderált közösségi felületet, de most már van ilyen, a Facebookon a F.I.O.K., amit Szujó Norbert adminisztrál és Tomasics József és Waldmann Szabolcs is segédkeznek moderálni. Úgy érzem, hogy sok olyan dolog, ami most létezik és nagyon szeretem, lehet, hogy megszűnik és akkor hiányolni fogom – például ilyenek a Spekulatív Zóna heti hírösszefoglalói Hetei Pétertől, a Hegedűs Ilona moderálta Nők a Spekulatív Irodalomban csoport a Facebookon, vagy Pintér Bence könyvajánlói az Azonnalin. Remélem, még sokáig megmaradnak!

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Szeretek konkrét tudományos témákról írni, általában olyasmikről, amik munka közben jöttek szembe. Folyóirata válogatja, hogy mennyire engedik, de próbálom berakosgatni a novelláim végére a szakirodalmi hivatkozásokat. Amiket kihúztak a szerkesztők, azokat visszaraktam az első novelláskötetemben :)

Azon kívül pedig mindenféléről írok, ahogy épp jön; a Talmudtól az emberevő albérletig, több-kevesebb valóságalappal. Az élet helyenként olyan furcsa, hogy akárhogy írom meg, spekulatív novella lesz belőle.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Időt találni rá a munka mellett. Amikor főállásban írtam-szerkesztettem, akkor is az idő nagy része azzal ment el, hogy mások kéziratait szerkesztettem-véleményeztem, vagy nonfiction cikkeket írtam, fordítottam; csak novellaírásból önmagában nem igazán lehet megélni az USA-ban.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Nagyon sokat járok könyvtárba, meg a kiadók is időnként hozzámvágnak recenziós példányokat, szóval az elég esetleges, hogy mit veszek meg konkrétan a boltban pénzért. De összeírtam, hogy kiknek a könyveire csapok azonnal le, kontextustól függetlenül! A listában lesz scifi, nem-scifi és mindenféle határeset is:

Magyarul – Bari Károly, Nádasdy Ádám, Raana Raas, Dragomán György, Jónás Tamás, Bodor Ádám, Tóth Krisztina. (Az anyukám szokott magyar könyveket utánam küldözgetni – ezért nagyon hálás vagyok –, neki mondom, hogy mit szeretnék épp.) + Most gyűjtöttem be és olvastam el Farkas Balázstól egyhuzamban három könyvet.

Angolul (csak olyanokat mondok most, akiknek az elmúlt két évben volt új kötete + legalább két könyve volt már, és a nonfictiont is kihagyom, mert különben holnapig itt ülnénk): Rivers Solomon, Amal El-Mohtar, Akwaeke Emezi, Danez Smith, Tommy Pico, Yoon Ha Lee, Malka Older, Eve L. Ewing, Silvia Moreno-Garcia – szerkesztőként is –, Renee Gladman, Craig Laurance Gidney, Ada Hoffmann, Nicky Drayden, Aliette de Bodard, Kiini Ibura Salaam, Leah Lakshmi Piepzna-Samarasinha + Melissa Scottól és Denise Lowtól most próbálok meg mindent összegyűjtögetni, de annyi mindent írtak, hogy ez egyelőre még folyamatban van.

Más nyelvekről, fordításban sajnos nehezen tudom azt mondani, hogy valakitől mindent megveszek, mert általában egy szerzőtől örülök, ha két-három könyvet össze tudok vadászni. Csak egy példa: Jacek Dukaj magyarul megjelent könyvei nagyon tetszettek, de a kiadó úgy tudom, nem tervez folytatást.

tjvtrc.jpg

Tallódi Julianna

Nálunk megjelent írásai: "Féligaz" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), "A macskák mindig boldogok" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Az a fajta olvasó vagyok, aki merő eszképizmusból is szívesen fogyaszt fantasztikumot. Könnyű elbűvölni egy egzotikus világgal, vagy sziporkázó ötlettel, és azt élvezem a legjobban, ha a főhősökkel együtt felfedezhetem a világuk rejtélyeit. Legyen az következetesen kibontott jövőkép, vagy mágikus univerzum. Szeretem, ha szórakoztatnak és gyönyörködtetnek, de ha emellé kapok némi filozófiát és morális dilemmákat, azt még jobban. Írni pedig azért szeretem, mert szinte végtelen játékteret ad azoknak a témáknak, amik foglalkoztatnak. Ráadásul a valóságban nem létező dolgokat kitalálni olyan élvezetes elmejáték, hogy néha csodálkozom, miért nem csinálja mindenki.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Bevallom, az elmúlt időszakban kissé elmaradtam az olvasással, és lehet, hogy amit hiányolnék, az csak még nem talált meg. Még több jó sci-finek például nagyon örülnék, különösen némi futurooptimizmusnak. Emellett alig jut eszembe olyan „belépő szintű” könyv a közelmúltból, amit nyugodtan odaadhatok a fiatal ismerőseimnek, kedvcsinálóként a sci-fi olvasáshoz. Egyébként nagyon szerencsésnek érzem magunkat, amiért ilyen kis országban élünk, mégis sok jó hazai fantasztikus szerző könyveiből válogathatunk. Alig győzök olvasni!

Milyen témák foglalkoztatnak a legerősebben?

Jelenleg jó pár novella és két regény készül a számítógépemen és a füzeteimben, a fejemben pedig még több ötlet kering. Elég sokfélék, de ha jól megnézem őket, a többségük tartalmazza az identitásáért küzdő ember motívumát. A legtöbb szereplőm kisember, akit bizonyos társadalmi elvárások és stigmák nem hagynak kiteljesedni, és súlyosan meg kell fizetniük érte, ha ki akarnak törni. Mások elnyomó hatalom ellenében próbálják megőrizni magukban azt, ami őket önmagukká teszi, és amit a környezetük elutasít. Ezen kívül a szürke mindennapokat színező varázslat témáját is sokat forgatom a fejemben mostanában.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Az írás számomra egy nehéz, de nagyon jó játék, amit egyszerre sok szinten kell játszani. A nyelvi szint, és azon túl a cselekmény logikája, hangulat, érzelmi ív, és egy fő gondolat az egész mögött... Ritkán vagyok tudatában ennek az egésznek, hajlamos vagyok annyira elveszni a részletekben, hogy csak a végén jövök rá, mit is akartam egy novellával vagy rosszabb esetben regénnyel, és ennek fényében milyennek kellett volna lennie.
A másik kihívás az, hogy megőrizzem a kitartásomat egy történet végéig. Hajlamos vagyok mindig éppen azt írni, ami szórakoztat, és elodázni a kemény munkát igénylő részeket.

va.jpg

Veres Attila

Nálunk megjelent írásai: "Fekete talán" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), "Horváth Etele - A nagy kacagtató élete és kora" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Elsősorban azt, hogy megnevettet. Ez akkor fordul elő, ha a fantasztikus történetben megjelenő koncepció, megoldás vagy ötlet egyszerre magától értetődő és elképzelhetetlenül briliáns. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a fantasztikus történeteken keresztül lehet beszélni az emberi létezés bizonyos hétköznapi helyzetekben kevésbé megfogható aspektusairól, és íróként ez az, ami a leginkább érdekel. Ezenkívül én az emberi életet, mint koncepciót is fantasztikusnak tartom, számomra a földünket ellepő milliárdnyi bizarr organizmus, az emberi és állati tudat és az ember által konstruált környezet mind-mind fantasztikus elemek. A realizmus az lenne, ha a bolygó kizárólag csupasz sziklákból állna.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Nem tudom, hogy kategorikusan kijelenthetőek-e hiányok. Korábban rettentően hiányoltam a relevanciát a magyar fantasztikus könyvekben; mindegyik valamilyen külföldi típustörténet változata volt, és ilyen módon saját létén kívül nem állított túl sokat. Ez a helyzet alapvetően most is meghatározó, de az utóbbi években én mégis pozitív változást érzek. Több regény is megjelent, ami áttételesen vagy konkrétan foglalkozik a mai magyar valósággal, vagy olyan kérdésekkel, amik tipikusan a mi korunk sajátjai, és ezek általában jól is vannak megírva. A Gabo magyar fantasztikus antológiái, különösen a második, elég pontosan mutatják, hogy a fiatalabb generáció mer beszélni az őt körülvevő valóságról a fantasztikum szűrőjén át, és én korábban éppen ezt hiányoltam a magyar fantasztikumból. Örülök továbbá, hogy megszűnt a sci-fi és a hagyományos fantasy primátusa, mert a határműfajok, mint a horror vagy a weirdként meghatározott elemelt fantasy olyan eszközöket adnak az írók kezébe, amivel azok pontosabban meghatározhatják magukat és víziójukat a világról, és ezzel remélhetőleg egy újfajta olvasóréteg is érdeklődni kezd a fantasztikus könyvek iránt, mert magára és valóságára ismer a történetekben. Remélem, hogy ez a lendület kitart,  az írók bátrabbak és magabiztosabbak lesznek, és születnek meghatározó alkotások ebben a szemléletben is. Emellett persze a hagyományos sci-fi és fantasy is megfér, de örülök, hogy nem kizárólag az van. Egyébként leginkább talán az olvasókat hiányolom - egyszerűen csak jó lenne, ha többen olvasnának, és kevesebben írnának, de azt jobban. Ugyanakkor nem tartom rossznak a magyar fantasztikus közeget, és remélem, hogy a progresszió nem törik meg. 

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

A születés és a halál, az anyagi létezés és az emberi tudat összeférhetetlensége, a létezés alapvető iszonyata és szépsége. A megélhetési gondok, a munkahelyi kiégés, a gazdasági összeomlástól és az élet végességétől való szorongás, és a szorongás elől szellemi, biológiai és metafizikai transzformációba menekülő emberek. Jelenleg különösen foglalkoztat az idő, mint fizikai tér, és a család, mint szuper-tudat, ahol a generációk hordozótégelyei valami náluknál hatalmasabb dolognak. Meg a gyerekkorom.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Praktikus szempontból az idő. Mikor tudok leülni megírni egy történetet? Mik a határidők a munkámban, és ebbe hogyan tudok beleszuszakolni egy-két napot, amit prózai szövegek írásával töltök? Emellett kihívás minden történet megírásánál, hogy ne szúrjam el az egészet. Az íráshoz alapvetően, én legalábbis úgy látom, két dolog kell. Az egyik a segg: le kell tudni ülni és gépelni a szöveget órákon, napokon, heteken keresztül. A másik az ízlés: amit leírtam, vagy leírni készülök, jó-e? Jó-e a történetnek, erősíti-e annak elemeit, megfelelő hatásokat vált-e ki a megírás módja az olvasóban? Lehet írni napi 30 oldalt is, de ha nincs meg a minőségi önkontroll, akkor az nagy eséllyel 30 oldal szemét lesz. És lehet ízléskontroll, ha nem tudsz írni egy ülésben megfelelő mennyiségű oldalt, mert minden mondatot kihúzol. Szóval azt hiszem, kreatív szempontból a megfelelő mennyiség kitolása és a minőséget illető bizonytalankodás közti egyensúly megtalálása a legnehezebb, de ez gondolom másokkal is így van.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Jeffrey Ford. Instant előrendelés bármi, amit csinál. Ed Brubaker képregényei, deluxe kiadásban. Junji Ito cuccai. Moskát Anita regényei. Farkas Balázst is mindig első napon megveszem. Nathan Ballingrud, ha lesz új könyve. Alapvetően elég sok könyvet vásárolok, és a magyar írókat rendszeresen beszerzem, de azt hiszem, hogy a nevesített szerzők vannak a “gondolkodás nélkül, ha receptkönyvet írnak, akkor is” listán.

annadsc_1268.jpg

Alexandrov Anna

Nálunk megjelent írása: "Farkasok" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Nekem talán abban van a legnagyobb értéke, hogy koncentrálhatok egyes társadalmi vagy emberek közti helyzetekre anélkül, hogy teljesen elveszíteném a talpam alól a talajt. Van valamiféle érzelmi biztonság, ami nem is feltétlenül az események máshová-máskorra pakolásából jön, hanem csak abból, hogy milyenek a tündérmesék: hogy a képeknek vannak bevett jelentései, amikre építeni lehet. Egyfajta közös alap az olvasókkal, amiről indulva aztán lehet játszani azzal, hogy egészen másra használunk egy történetelemet, mint amire szokás.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Hú, erre a kérdésre nem tudok igazán válaszolni. Nem hiszem, hogy az egész mezőt belátnám, és így meg nagyképű dolog lenne véleményt mondanom. De talán nem is baj, ha nem vagyok szakértője mindenki másnak, aki fantasztikumot ír.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Azt már észrevettem, hogy általában olyan korú emberekről írok, mint én magam, úgyhogy egy időben – és talán még most is benne vagyok ebben a korban – felnövőben lévő fiatal emberekről írtam. Egy másik dolog, aminél gyakran kilyukadok, az éjszakai város. A vérfarkasok is érdekelnek, és azok a pozíciók, ahová képzelni szoktuk őket (például az ember és az állat közti határ). Időről időre nekifutok annak, hogy írjak valami jó kis próféciát, azt a fajtát, ami aztán egészen váratlan irányba sül el – de ezt még egyszer sem sikerült jól megcsinálnom. És azt hiszem, hajlamos vagyok magányos szereplőkről írni, akik félig-meddig tudatosan közösségeket keresnek maguknak.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Azt hiszem, az, hogy a történetnek legyen valami értelmezhető íve, de közben ne váljon üressé és unalmassá. A történetek, amiket eddig írtam, a legtöbbször szereplőkkel, hangulatokkal és élethelyzetekkel kezdődtek. Az, hogy mi történjen pontosan, ami egymáshoz kötheti ezeket, menet közben áll össze a fejemben. Ebben a tervezési folyamatban néha azt veszem észre, hogy már nem lelkesít annyira a történet, amióta elkezdett összeállni. És akkor újra ki kell találni, hogy mi is volt ennek a tartalma eredetileg. Mit akartam felfesteni ezzel az egésszel? Mi van, ha azóta már valami egészen mást gondolok? Szóval talán az inspiráció és cselekmény közti alkudozás a nehéz.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Ezen nagyon sokat gondolkodtam, és nem is tudok ilyen szerzőt mondani – de lehet, hogy csak nem veszek meg olyan sok könyvet, mint amennyit szeretnék? Aki talán a legközelebb áll ehhez, az J. R. R. Tolkien. Neki már vettem meg úgy könyvét, hogy talán nem fogom a közeljövőben elolvasni, viszont egyszer biztosan fontos lesz, és szeretném, hogy meglegyen. De ő azért különleges eset, mert elég sok könyvét olvastam már, és mostanra tudom, hogy azok a kérdések, amik neki érdekesek, általában nekem is azok. Ráadásul neki inkább a régi történeteinek a különböző változatai szoktak újonnan megjelenni, szóval őt emlegetni egy kicsit csalás.

Címkék: sci-fi körkérdés fantasy interju

Szólj hozzá!

2020.03.13.

Fantasztikum, írás és olvasás - Körkérdésünk magyar szerzőinkhez (5/2.)

r_g

laptoppen.png

Márciusban kiemelten foglalkozunk magyar szerzőink sci-fi és fantasyköteteivel társkiadónkkal, a Ciceró Könyvstúdióval közösen. Ebből az alkalomból nemcsak kedvezményt indítottunk a webshopunkban a szóban forgó könyvekre, hanem rövid körkérdést állítottunk össze a szerzőinknek, amelyben a fantasztikummal, írással és olvasással kapcsolatos gondolataikra voltunk kíváncsiak. A beérkezett válaszokat négyesével-ötösével, változtatás nélkül közöljük.

A sorozat első bejegyzését itt találjátok.

sereg_gitta_fenykep.jpg

Sereg Gitta

Nálunk megjelent írása: "Akié az eső" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

A fantasztikum először azt adta nekem, hogy elmeneküljek, amikor a valóság éppen túl sok volt, aztán már nem csak elmerültem általa valamiben, ami ellazít, hanem lehetőségekre is leltem benne. Számomra olyan kedves inspirációt használhatok, mint a különböző mítoszokat és mitológiákat, népmeséket.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Ez azért egy nehéz kérdés nekem, mert nem vagyok igazán járatos a magyar fantasztikumban, így nem is én vagyok a legmegfelelőbb ember, aki erre a kérdésre pontos választ tud adni. Inkább kicsit megfordítanám a dolgot, hogy mi az, ami miatt biztosan több magyar szerzőtől fogok olvasni a jövőben az az, hogy szeretem, ahogy egyre nagyobb teret kapnak az aktuális, magyar történetek, a közép-európai életérzés a jellegzetes magyar vidékkel, és ahogy ezek keverednek a különböző itthoni hiedelmekkel, babonákkal és mítoszokról.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

A mitológiák, különböző hiedelemrendszerek emberi lélekkel való összefonódásai foglalkoztatnak jelenleg legjobban, illetve, hogyan lehet a régi hagyományokat egy modernkori regény szövetébe beleegyengetni, hogyan lehet nem legyőzni, hanem énünk részévé tennünk az árnyékunkat.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Szeretek kutatni. Viszont hajlamos vagyok fejjel előre belezuhanni az egészbe, és azt venni észre, hogy már megint nem írtam egy szót sem, de már kiolvastam egy könyvet, vagy a huszonhetedik új linken járok, ha neten nézek körül. Nehéz tartani magam ahhoz, hogy oké, a kutatás kell, a kíváncsiság természetes, de azért ne vigyem túlzásba.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Naomi Novik és Katherine Arden. Szeretem, ahogy a mesék világa, a mitológia összefonódik a történelemmel, egy történettel, és érdekes, női karakterek sorsával.

vita_barathk_foto.jpg

Baráth Katalin

Nálunk megjelent írása: "Halzsíros legenda" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben) 

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Megdolgoztatja és fölszabadítja az ember egyik legfontosabb készségét, a képzelőerőt.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Lehetnének érettebbek, árnyaltabbak, átgondoltabbak a főhősök, legalábbis azokban a munkákban, amiket a szerzőjük felnőtt olvasóknak szánt. Én értékelem a fantasztikum eszképizmust kiszolgáló vonását is, de hogy ezt megtartsuk, nem muszáj igazodnunk a (képzelt) kamaszfiúk és -lányok világképéhez.
De a fantasztikumban szerencsére sok minden elfér, úgyhogy fölösleges is volna hosszan fanyalogni.
Ó, és jó volna, ha a hazai kiadók a minél gyorsabb megtérülésen túl a szerkesztői munkát is honorálnák, mert még a Facebookon leggátlástalanabbul hisztériázó olvasó se érdemel szemetet, akkor se, ha az író fizet a szemét kiadásáért.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

A történelem, a halál, az ember intellektuális képességeinek (beleértve az enyéimet) fokozatos silányulása.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

A megírás maga. Leülni, elkezdeni és belerázódni. Inkább évekig gyűjteném az anyagot, csak minél később kelljen lemenni a bányába.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Mostanában nincs ilyen. Téma és hangulat alapján válogatok elsősorban. Persze fontos, hogy színvonalas legyen a szöveg is, de erről egy rövid beleolvasással könnyen meg lehet győződni.

kovach.jpg

Kovách Kristóf

Nálunk megjelent írása: "Sztrigoj" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban? 

Nem tudom restellnivaló-e vagy nem, de nálam az olvasás (tulajdonképpen mindegy, hogy milyen zsánerbéli a történet) szép magyar szóval élve elsősorban eszképizmus. A való világ - legalábbis ami a hétköznapi, munkával töltött részét illeti - nem túl érdekes, olykor kifejezetten unalmas, éppen ezért nagyon jó, ha át lehet lépni egy másikba, Aztán egy következőbe. Aztán....

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Előrebocsátanám, hogy nem biztos hogy illik e kérdésben nyilatkoznom úgy, hogy  biztosan nem teljeskörűek az ismereteim, és nem olvastam mindenkitől, akitől amúgy kellene (hogy mást nem mondjak az olvasásbéli restanciám kb 1 m3, polcra nem is fér el, csak a padlóra). Az alapján amit ismerek szerintem nincs olyan hiányosság, ami az univerzális élvonaltól markánsan elválasztana. Ha mégis mondanom kell valamit, azt talán egy stílusbéli -és ebből kifolyólag izlésbéli, szubjektív észrevétel: szivesen olvasnék több olyan szöveget, amelyről akkor is lerí, hogy egy magyar (de legalábbis közép-európai) szerző írta, ha a szereplők, helyszínek stb. neveit kitakarnánk. Példaként lásd mondjuk Lukjanyenkó  vagy Sapkowski szövegeit, esetleg itthonról Veres Attilát.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Azt inkább tudom, hogy mi nem. A fantasztikum technikai oldala például egyáltalán nem ( ha felkattintom a villanyt, nekem elég, ha világosabb lesz, és nem érdekel a működési elv - rám sajnos hiába vesztegetik pl. a hard sf ínyencségeit). Nem nagyon érdekel a jövő sem, az (alternatív) múlt és a jelen viszont annál inkább, nagy általánosságban pedig az embernél/emberi természetnél viszont nincs érdekesebb.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

A zsigeri lustaságom és az, amikor egy, az átlagosnál durvább napi taposómalom után (civilben is szövegekkel dolgozom) tudni kellene egy értelmes tőmondatot kicsiholni valahogy.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Dan Simmons, Neil Gaiman, Terry Pratchett (ez utóbbinál sajnos már csak idézőjelben, a magyar megjelenést értve beszélhetünk újról) és még sokan mások Pelevintől Palahniukig, Winslowtól Ellroyig, Cserna-Szabó Andrástól Csabai Lászlóig.

szilviszarvas.jpg

Szarvas Szilvia

Nálunk megjelent írása: "Jó szerencsén innen és túl" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

A határtalanságot, azt, hogy egy fantasztikus alkotásban bármi lehetséges.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Szívesen olvasnék epikus fantasyt magyar tollból.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Szeretem a realizmusba fűzni a természetfelettit, akár úgy, mintha az el sem válna a valóságtól. A valóság pedig lehet bármi, akár történelem, akár az emberi lélek, akár a tudományok, esetleg valami egészen profán dolog.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Elkezdeni. Órákig tudom bámulni a képernyőt, mire azon kapom magam, hogy már a nyolcvanadik Wikipedia-szócikket olvasom végig, ötször lement valamelyik ismétlésre tett kedvenc albumom, elolvasok még tizenöt szócikket, második reggelit adok a macskáknak, aztán még meredek egy kicsit a képernyőre, majd lecsapom a laptop tetejét, hogy gratulálok magamnak, ma is milyen ügyes voltam. Ja, ez egy hétvégi nap, a munkanapok során természetesen bármikor megindokolom magamnak, miért nem álltam még neki az írásnak. Nem tudom, mi ennek az oka. Valószínűleg félelem és lustaság vegyesen.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Jón Kalman Stefánsson, Fredrik Backman, Catherynne M. Valente, NK Jemisin és Cserna-Szabó András.

puska.jpg

Puska Veronika

Nálunk megjelent írása: "Bújj, bújj, zöld ág" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben) 

Mit szeretsz a fantasztikumban?

A „mi lenne ha”-játékot. A megszokott másként mutatásának esélyét. Kedvencem, amikor a szerzők megkapirgálják a közhelyeket, a társadalmi közmegegyezéseket, épp annyira, amennyire kell és ez által önkéntelen változást idéznek elő az olvasóban. Új perspektívából mutatnak hétköznapi dolgokat, melyek révén másféle értelmezésre nyílik lehetőség. Mindegy melyik zsánerről legyen szó, értő kézben tükörtartásra is kiváló, és megszokott vágányon túli gondolkozásra késztethet.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Még több (TBA-hoz hasonló), kölcsönösen jóleső, számító érdek nélküli együttműködést és inspiráló alkotói közeget. Az önképzés alaposságát, a kliséken és piaci elvárásokon túlra merészkedő képzelet szenvedélyét, a mások és a saját munka iránti alázatot. A különféle közösségi felületek hatékony, felelős, érett használatát, a kitörést a „mi és ők” lekorlátozó szemléletéből.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Jelenleg a népszokásokban rejlő szimbolika, a nemek közti viszonyrendszerek, a társadalomkritika. Időnként megkapom a szélsőségesség vádját, mert vannak olyan, mások életében alapvetésként kezelt dolgok, amiket nem értek és/vagy nem bírok elfogadni.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Címet adni, ami nem mondja el egy mondatban a tartalmat, nem lövi le a poént, és nem is lesz nyakatekert köldöknézős. Illetve befejezni a történetet: hiába a gondosan elkészített vázlat, az alaposan kidolgozott jegyzet, az alkotói lendületem egy idő után megtörik. Érzem a végét és előre sajnálom.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Senkiét. Mindig gondosan megfontolom, milyen könyvet veszek meg és ez nem szerző, hanem történetfüggő. Ha foglalkoztat, és megszólítva érzem magam, illetve örömmel tudnám a könyvet a birtokomban, akkor megveszem. Ha kevésbé, akkor megjegyzem a címet és inkább kikölcsönzöm. Ez berögzülés akkorról, amikor kevés pénzzel rendelkeztem, és megszokás, mert kevéssé vonz a lehetőség, hogy könyveket birtokoljak.

Címkék: sci-fi körkérdés fantasy interju

Szólj hozzá!

2020.03.06.

Fantasztikum, írás és olvasás - Körkérdésünk magyar szerzőinkhez (5/1.)

r_g

laptoppen.png

Márciusban kiemelten foglalkozunk magyar szerzőink sci-fi és fantasyköteteivel társkiadónkkal, a Ciceró Könyvstúdióval közösen. Ebből az alkalomból nemcsak kedvezményt indítottunk a webshopunkban a szóban forgó könyvekre, hanem rövid körkérdést állítottunk össze a szerzőinknek, amelyben a fantasztikummal, írással és olvasással kapcsolatos gondolataikra voltunk kíváncsiak. A beérkezett válaszokat négyesével-ötösével, változtatás nélkül közöljük.

sl.jpg

Sepsi László

Nálunk megjelent írásai: "Brúsz" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), "Rossz vér" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

A cselekményvilágon belül realitásként kezelt metaforák és a rendszerépítés összjátékát, ahogy olyan formákban képes a világ tapasztalatait megragadni és reflektálni, amelyek más poétikák számára nem elérhetők.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Az „ilyen-vagy-olyan könyvekből többet kéne írni” megállapításoktól viszolygok, mert ez nem tervgazdaság, de tágabb értelemben sem tudok olyan „hiányt” mondani, ami általánosságként jellemző lenne a magyar fantasztikumra, és nem is olvastam mindent ahhoz, hogy ilyen kijelentéseket tegyek. De a privát olvasói igényeimben sem teszek igazán különbséget magyar és külföldi szöveg között, ami mindkettőben zavarni tud, az a nyelvi invenció hiánya, a stiláris szürkeség és a szolgai formulaszerűség, amikor nem látom az egyedi ötletet, a csavart, a sémához hozzáadott esztétikai többletet – az ötlettelen irodalmi liftzenétől lekaparom az arcom, bármelyik országból is származik.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Ha nagyon le akarom párolni, most éppen a determinizmus és a szabad akarat kérdései, olyanokkal, mint az ember biológiai kitettsége, a család és a környezet determináló hatása, az ezekből kialakuló kényszerpályák, sorsszerűség, véletlenek és a küszködés az értelemadással, és persze az, hogyan lehet mindebből neogótikus melodrámát kovácsolni, de olyat, hogy meg kelljen tőle a szívnek szakadni. Összességében kicsit még a gombák, de egyre inkább a rókák.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Az elején a megfelelő nyelvezet, szerkezet és perspektíva eltalálása, a végén a rendrakás, a stiláris túl- vagy alulbuzdulások, nyelvi és tartalmi következetlenségek, karakterívek kikalapálása. A kettő között általában jól szórakozom, maximum az szokott frusztrálni, ha nincs időm leülni írni, vagy közben elfogy itthon a kávé meg a sós mogyoró.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Nem igazán fétisizálom az új megjelenéseket, simán elvagyok, ha valamit csak egy-két év csúszással olvasok, még akkor is, ha egyébként nagyon kedvelem a szerzőt. Átfogalmazva a kérdést, hogy mi van most a kívánságlistámon előkelő helyen: Michael McDowell Blackwater-sagája, Jeffrey Lockwood könyve a hadászatban használt rovarokról, Bill Ellistől az Aliens, Ghosts, and Cults, ami a városilegenda-kutatás egyik alapszövege, a hiányzó két kötet a 100 Bullets-gyűjteményemből és az összes fellelhető Batman.

szerzofoto_rm.jpg 

Rusvai Mónika

Nálunk megjelent írásai: "Égigérő" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), Tündöklő

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Ha a valóságot túl közelről nézzük, olyan szürkévé fakul, hogy végül már semmit nem veszünk észre benne. Számomra a fantasztikum jelenti a színeket – és nem úgy, hogy elvisz egy másik, a kaleidoszkóp minden színében ragyogó világba, hanem úgy, hogy színeket ad a valósághoz: hol fájdalmas, hol reménykeltő dolgokra hívja fel a figyelmem. Erre, úgy gondolom, az irodalom más formái is képesek, a fantasztikum eszközeivel kiforgatott és újraértelmezett világ viszont értő kézben döbbenetesen kijózanító tud lenni. Én leginkább ezt az érzést keresem, amikor fantasztikus irodalmat olvasok.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

A nyitottságot. Tudom, kicsit igazságtalan a felvetés, hiszen az elmúlt években tapasztaltam azért pozitív változásokat, és sok olyan embert ismertem meg, akik napi szinten dolgoznak azért, hogy minél nyitottabb legyen a magyar fantasztikum, az úton tehát már elindultunk. A fantasztikus irodalom szabadsága viszont nemcsak az ötletek, hanem a szerkezeti, formai megoldások szabadságát is jelenti, és örülnék neki, ha idővel a szélesebb olvasóközönség is megismerkedne ilyen szövegekkel. Az írói és olvasói közösségekben szintén több elfogadásra lenne szükség meddő viták helyett, és sokszor úgy érzem, az irodalom más szegmensei felé sem ártana megértőbben közelítenünk. A falak lebontása persze időigényes feladat, de képességeimhez mérten igyekszem bekapcsolódni.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Az egyén mindig jobban foglalkoztatott, mint a társadalom. Szörnyű titkok rejlenek bennünk, a folklór és a mitológia pedig kiváló eszközök arra, hogy formát adjanak ezeknek a sokszor még önmagunk elől is elzárt tartalmaknak. Mélyre szeretnék ásni, mélyebbre a saját félelmeimnél – és remélem, hogy nem csak egy balrogot találok majd odalent. Vagy ha mégis, akkor legalább egy nőnemű balrogot, mert most leginkább a női sors- és beavatástörténetek mozgatnak meg.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Ez szerintem történetenként, sőt megírási fázisonként változik. A Tündöklőnél például eléggé megszenvedtem a kézirat első változatának befejezésével, hiszen más fejben tudni, mi lesz a történet vége, mint érzelmileg-technikailag elküzdeni magad odáig. Az első változat elkészülte után viszont feloldódott bennem ez a pszichés gát, az átdolgozások időigényesek voltak ugyan, de fejben sokkal könnyebben megbirkóztam velük. A lelki blokkokkal ellentétben a technikai kihívások többnyire pozitívan hatnak rám, szeretek kísérletezni, meglévő sémákat újragondolni, addig töprengeni egy-egy apró részleten, amíg rá nem jövök a megoldásra.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Gondolkodás nélkül senkiét. Többnyire úgy vásárolok könyvet, hogy a Kisördög huzigálja az egyik fülem, hogy „vedd meg!”, miközben a Kisangyal rezignáltan mormolja a másik fülembe, hogy „nem engedhetsz meg magadnak ennyi könyvet.” Néha muszáj az angyalra hallgatni, de általánosságban igyekszem megvenni az ígéretes vagy már bizonyított magyar fantasyszerzők köteteit, a külföldi megjelenések közül pedig leginkább a mitikus-mesei forrásokból merítő írók érdekelnek, most például szeretném beszerezni Melissa Alberttől a Hazel Wood nemrég megjelent folytatását, a The Night Country-t.

farkasbalazs_kep.png 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Farkas Balázs

Nálunk megjelent írása: "A nevetés íze" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Gondolom, ugyanazt, mint általánosságban a fikcióban. Az olvasás olyan kikapcsolódás, ami egyúttal felkészít a szokatlanra, a váratlanra, a felfoghatatlanra. Felkínálja a lehetséges reakciókat, megoldásokat, azok absztrakt változatait. A fantasztikum el mer rugaszkodni az ismerttől, és ez szükséges készség a mindennapokban is. Mindegy, hogy mi a fantasztikum tárgya, ha a karakterizáció és a megoldás keresése hiteles. Nap mint nap szembesülünk a fantasztikummal, hiszen korlátoltságunkban egy hirtelen jött családi haláleset, egy kitörő járvány, egy új technológia, egy háború is fantasztikumnak számít, mindaddig, amíg meg nem történik. A fantasztikumot olvasó ember felkészültebb, kevésbé hajlamos a pánikra a szokatlannal szemben. Hiszem, hogy így van.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Leginkább azt a fajta "slipstream"-vonalat, ami mondjuk Christopher Priest Dream Archipelago-sorozatában, vagy Ursula K. Le Guin Changing Planes című kötetében figyelhető meg. Ez egyfajta csúsztatott realizmus, ahol a spekulatív elemek nem szenzációsak, csak szokatlanok. Ilyesmit szívesen olvasok.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Elidegenedés, valóság-szkepticizmus, a létezés abszurditása. Viszont alapvetően mindenfajta művészetet az entrópia elleni harcnak tekintek, szóval jöhet bármi, ami kitágítja a valóság határait, akármilyen eszképista dologról legyen szó. Legyen furcsa, szokatlan, megrázó, sokrétű, ne csak egy olyan sztori, amit akár filmben, sorozatban is megnézhetnék.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

A végigírás. Szokásom a történeteimet félúton abbahagyni. Nem szeretek második vázlatot írni. Nem szeretek átírni, törölni, újraírni. Mindez viszont sokszor szükséges, és ezzel szembenézni a legnagyobb kihívás.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Tulajdonképpen sosem rendelek elő könyvet, ma már nem megyek első nap könyvesboltba egy szerző kedvéért sem. Inkább az van, hogy ha olvasok valami nagyon-nagyon jót, akkor igyekszem a szerző lehető legtöbb könyvét beszerezni viszonylag rövid idő alatt, így szakaszosan váltogatom az aktuális kedvenceim gyűjtését. De ha csak egy nevet kell mondani, legyen Stephen King. Ő nem bír leállni a könyvek írásával, én meg nem bírok leállni a gyűjtésével.

20191025_1580761.jpg

Kleinheincz Csilla

Nálunk megjelent írásai: Ólomerdő, Üveghegy, Ezüstkéz

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Az ember egyik legcsodálatosabb képessége, hogy a fikciót valóságként képes érzékelni - és ezt most szó szerint értem, mivel az olvasás az agynak ugyanazon régióit stimulálja, mintha valóban megtapasztalná az olvasottakat. Mindenki maga is számos történetet ír a fejében, amikor eltervezi a napját, vagy azon tépelődik, hogy mi lett volna, ha egy-egy helyzetben másként dönt. A fantasztikum ennek a világnak a kereteit bővíti ki azzal, hogy a rendszerbe olyan elemeket is beemel, amelyek - még vagy soha -, de nem lehetségesek, és ezáltal élesebben meg tud világítani kérdéseket, jelenségeket és megoldási stratégiákat.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Talán a leginkább annak örülnék, ha több, minőségi szerkesztői munkával megtámogatott magazin létezne (akár hagyományos, akár online), ahol a fantasztikus szerzők kipróbálhatják magukat, és amelyek honoráriumot is tudnak fizetni az írásokért. Az ilyen műhelyek új és kísérletező írások inkubátorhelyei lehetnének, és ezt nagyon fontosnak érzem. Regénykéziratok esetén a megtérülés kiemelten fontos a kiadóknak, és a kísérleti jellegű írásoknak kisebb az esélyük a megjelenésre. A jelenlegi félprofi és profi publikálási felületek már most is támogatják az eredetiséget, merészséget és a szokatlan narratív megoldásokat, amelyek végső soron a fantasztikumot színesítik és viszik előre.

Az elmúlt évtizedben nagyon sok változás történt, a magyar fantasztikum nyitottabb lett a világban zajló trendekre, egyre nagyobb az igény mind az olvasók, mind az írók részéről, hogy a magyar sci-fi és fantasy összemérhető legyen a fordításban megjelenő, legfrissebb művekkel. Amire szükség volna, az, hogy ez ne csupán egyoldalú párbeszéd legyen, ne csak a magyar fantasztikumra hasson termékenyítőleg a világ zsánerirodalma, de vissza is tudjunk hatni arra.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

A legtöbbet az egyéni és kollektív döntések foglalkoztatnak - mind az azokhoz vezető út, mind pedig a következmények, de leginkább maga a változás, ami belső és külső adottságok egymásra hatásából fakad. Korábban inkább szűk  környezetben - egy-egy kapcsolaton vagy családon, kisközösségen belül - jártam körül szituációkat, de egyre erősebben foglalkoztat az egyéni döntések hatása a globális folyamatokra, és hogy az emberiség képes-e a teljes paradigmaváltásra a túlélése érdekében.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Elengedni. Miközben a történet elnyeri végső formáját, több, korábban jónak gondolt jelenetet vagy mozzanatot, karaktert újra kell gondolnom, és amikor minden írásra fordítható perc értékes, nehéz újrakezdeni - a döntés helyességét azonban többnyire igazolja az, hogy a korábbi, meddő ötletek utólag már nem hiányoznak.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Vannak kedvenc szerzőim, akiknek igyekszem minél több könyvét megvenni vagy legalább elolvasni, ilyen Catherynne M. Valente, Kelly Link, Frances Hardinge, Peter S, Beagle, Neil Gaiman, Robin Hobb vagy ilyen volt Ursula K. Le Guin, Graham Joyce és Terry Pratchett, de még esetükben is lemaradásban vagyok - egyszerűen túl sok minden érdekel, az elolvasásra váró könyvek listája pedig egyre csak nő. 

lorinczy_judit.jpg 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lőrinczy Judit

Nálunk megjelent írásai: Elveszett Gondvána, "Macskakövek" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

A fantasztikum végtelen eszköztár és írói kaland. Nem is olyan könnyű létrehozni, hihetővé tenni a saját belső törvényszerűségeit, pedig ezen áll vagy bukik a történet.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Tíz-tizenöt éve még volt hiányérzetem, manapság kevésbé. Az olvasók szélesebb palettáról választhatnak, mint korábban. Ez nem jelenti azt, hogy minden, mostanság megjelenő magyar fantasy, sci-fi sziporkázóan új és ötletgazdag, de ez így is van rendjén. Ami fontos, hogy végre megvan a lehetősége és talán az olvasótábora is a közepes vagy az alatti színvonalú írásokon bőven túlmutató, eredeti műveknek. 

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Nálam ez tudat alatt zajló, akár évekig - sőt, akár egy évtizeden át - nyúló folyamat is lehet. Feldolgozni egy élethelyzetet, egy tapasztalást, milyen volt élni valahol, miért hoztam meg bizonyos döntéseket, vagy éppen miért nem. Úgy is mondhatnám, hogy emberi dolgok foglalkoztatnak, egy életre vagy hosszú időre szóló elhatározások. Foglalkoztat az árral szemben úszás, a szembefordulás, küzdés és feladás. 

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Odaülni újra, és újra, napról napra, és legyőzni a fehér lapot, a villogó kurzort. Bízni magamban, hogy igenis, meg tudom írni.  Az egész élet az írás ellen dolgozik, ezért ha írni szeretnék, akkor meg kell teremtenem rá a lehetőséget. Onnantól meg már bűn elvesztegetni az időt. 

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Azt hiszem, most nincs ilyen, aki lenne, meghalt.

Címkék: sci-fi körkérdés fantasy interju

Szólj hozzá!

2020.01.10.

Andrzej Sapkowski Vaják-sorozatának ütemezése

HannaCsilla

Andrzej Sapkowski Vaják-sorozata már jóval a legfrissebb adaptáció előtt is hihetetlenül népszerű volt, most azonban még nagyobb érdeklődés övezi a lengyel fantasy sagát, mint valaha. A kelet-európai népmesék és komor realizmussal ábrázolt fantasy ötvözete a magyar olvasókat is megnyerte magának, ezért rengeteg levelet kaptunk a sorozattal kapcsolatban.

Ebben a blogbejegyzésünkben igyekszünk összeszedni minden információt a kötetek megjelenésével kapcsolatban.

as_the_witcher_web.jpg

 

A sorozat kiadásakor igyekszünk követni a történet kronológiai, vagyis ajánlott olvasási sorrendjét, mely emiatt eltér a korábbi kiadási sorrendtől – vagyis a Viharidő nem utolsóként, hanem harmadikként, A végzet kardja után fog megjelenni. A Tündevér is hamarosan követi majd, amely az ötkötetes regénysorozatot vezeti be. Az egyes kötetek fordítása marad a régi, de természetesen a könyvek új formátumot és további szöveggondozást kapnak.

A végzet kardja már festett borítóval jelenik meg, és azok számára, akik nem kedvelik a filmes borítókat, előre szólunk, hogy utóbb (a teljes sorozat kiadását követően, még idén) az első novelláskötet, Az utolsó kívánság is festett borítót kap. A grafikus Tikos Péter, akinek munkái Brian Staveley trilógiájáról, vagy éppen M.A.G.U.S., Dungeons and Dragons és Shadowrun kiadványokból már ismerősek lehetnek. A festett borítók a szerző kérésére nem a játékok vagy a filmsorozat képi világát fogják követni, de mindenképpen hűek maradnak a könyvekhez.

Az e-könyvek olvasói számára jó hír, hogy március elejére a teljes sorozat elérhető lesz a Dibookon. A papír könyvek kiadása is jó ütemben, körülbelül egy hónapos időközönként halad majd. A végzet kardja február közepére várható, így nyár végére már az összes kötet új kiadása kapható lesz.

Reméljük, hogy minden fontos kérdést sikerült megválaszolnunk. Jó olvasást kívánunk!

Címkék: Vaják Sapkowski

2 komment

2019.12.19.

Terveink 2020 első felére

GABO SFF

2019 nagyon izgalmas év volt nemcsak a fantasztikum egészére nézve, de számunkra is. Új szerzőket mutattunk be az olvasóinknak, klasszikus sorozatok gondozásába kezdtünk, és amire külön büszkék vagyunk, több magyar szerző kötetét is kiadhattuk. Regények, novellák, sci-fi, fantasy, horror, humoros és komor történetek egyaránt helyet kaptak a megjelenéseink között.

Ebben a bejegyzésben arról írunk, mi várható tőlünk 2020 első félévében.

vitezb1.jpg

Bár 2019-ben szerettük volna kihozni, végül csak jövő februárban jelenik meg Jack Campbell military SF sorozatának negyedik része, a Vitéz. A legendás hős, Black Jack Geary vezetésével a szövetségi flotta folytatja útját az ellenséges hátországon keresztül, újabb csatákat megvívva, ha kell, nem csak fegyverrel, és nem csak az ellenséges Szindikátussal.

Idén két nagy sorozat gondozását vettük át, az egyik a méltán világhírű lengyel fantasyszerző, Andrzej Sapkowski Vaják szériája, amelynek első része, Az utolsó kívánság még csak pár napja jelent meg. A hét további kötetet – ha minden a terveink szerint alakul – még 2020-ban kiadjuk, megtartva Kellermann Viktória és Hermann Péter korábbi fordításait. A Netflixen most debütáló sorozat alapjául szolgáló fantasy nemcsak azért izgalmas, mert Sapkowski lebilincselően ír, hanem mert a szláv mitológiából és folklórból építkező világa kötetről kötetre tartalmaz érdekes újdonságokat. A következő megjelenő részek A végzet kardja, a Viharidő és a Tündevér. A filmes borítós kiadás mellett a teljes sorozatból tervezünk egy festett borítós szériát is, amelyet Tikos Péter, A Csiszolatlan Trón Krónikájának grafikusa készít el.

A másik klasszikus sorozat Frank Herbert Dűnéje. A novemberben megjelent első rész után a folytatások kb. háromhavonta érkeznek majd, A Dűne messiása márciusban fog megjelenni Gáspár András fordításában, ezt követi majd a Könyvhéten a Kornya Zsolt fordította A Dűne gyermekei. Az utolsó három rész Horváth Norbert tolmácsolásában érkezik a későbbiekben, és mindegyik Molnár Márk borítógrafikáival, keménytáblás kiadásban jelenik meg. Frank Herbert grandiózus sci-fi látomása, amely több ezer évet ölel fel és nem kevesebbel, mint az emberiség evolúciójával, a civilizáció fejlődésével és a társadalmakat vezető hősök kérdésével foglalkozik, méltán tarthat igény az olvasói érdeklődésre. És azon sem csodálkozunk, hogy újabb filmadaptáció érkezik majd belőle 2020 végén – nem sokkal Herbert születésének 100. évfordulóját követően.

Jövőre ráadásul még egy jubileumot ünneplünk: 1920. január 2-án született ugyanis a sci-fi talán legnagyobb hatású írója, Isaac Asimov. Bizunk benne, hogy a szerző rajongói örömmel olvassák, hogy folytatjuk az Alapítvány ciklus újrakiadását. Az Alapítvány pereme és az Alapítvány és Föld (mindkettő F. Nagy Piroska fordításában, de új szerkesztésben) az első félévben, Az Alapítvány előtt és az Előjáték az Alapítványhoz (az eredeti trilógián és Az Űrvándoron is dolgozó dr. Sámi László fordításában) pedig a másodikban fog megjelenni a terveink szerint.

Persze nem csak klasszikus szerzőink lesznek az első félévben. Mary E. Pearson rajongói sem maradnak olvasmány nélkül: 2020-ban érkezik a Tolvajok tánca folytatása, amelyből az októberi közönségtalálkozón már olvashattak egy kedvcsináló részletet azok, akik eljöttek, hogy személyesen is találkozzanak a szerzővel. Ebben a kötetben még inkább kibomlik a világ és a Fennmaradottak múltja, és Kazinak és Jase-nek újabb fenyegetésekkel kell megküzdenie. Mellette pedig a Gabo SFF sorozatban bemutatkozik Veronica Roth, aki a Ciceró Könyvstúdió követőinek és a YA regények szerelmeseinek lehet ismerős, a szerzőt A beavatott-sorozat tette világhírűvé. The Chosen Ones című regénye a korábbiaktól eltérően a felnőtt fantasy olvasókat szólítja meg, és a klasszikus hősszerepet értelmezi újra. Történetében a világot korábban megmentő tinédzserek már felnőttek, akiknek egykori hőstetteik súlyával és pszichés terheivel kell megbirkózniuk, miközben egyre világosabbá válik, hogy a tíz évvel korábban legyőzött ellenség még mindig él.

gd_a_legjobbak_legjobbjai_2_media.jpg

A 2019-es év egyik legnagyobb vállalása A legjobbak legjobbjai első kötete volt. A nemrég elhunyt Gardner Dozois, aki az Asimov’s Magazin és Az év legjobbjai című antológiasorozat szerkesztőjeként hosszú éveken át a sci-fi meghatározó alakja volt, szerintünk valóban a zsáner legerősebb novelláit gyűjtötte össze abban a kötetében. A 2020-as Könyvhétre pedig ennek a kvázi folytatását hozzuk el: A legjobbak legjobbjai 2. két évtized kisregényei közül válogat. A tizenhárom írás szerzői között csupa nagy nevet találunk: Robert Silverberg, Joe Haldeman, Ursula K. Le Guin, Frederik Pohl, Greg Egan, Alastair Reynolds, Michael Swanwick, hogy csak az itthon legismertebbeket említsük. Vitán felül lenyűgöző összeállítás, 900 oldalnyi ötletes, izgalmas, néhol megrázó, néhol elgondolkodtató science fiction történet.

A fantasztikus kispróza kedvelői Dozois kötete mellett még más könyveket is felírhatnak a listájukra. Bár Jonathan Strahan nem állít össze többet Az év legjobb science fiction és fantasynovelláiból, de már több hasonló projektet is bejelentett. Még nem döntöttünk, melyiket fogjuk elhozni a magyar olvasóknak, de biztos, hogy jövőre is lesz majd kiadványunk Strahantől. Ugyanígy biztosan folytatjuk a magyar szerzőket felvonultató antológiasorozatunkat – úgyhogy mindenki csiszolgassa az eddigi novelláit, vagy gondolkodjon új ötleteken. Aki pedig inkább a horror felé kacsintgatna, annak ajánljuk a már futó pályázatunkat, ahol az ősszel megjelenő Légszomj című kötetünk szerzőit keressük. Határidő március 31. éjfél!

Végül két szerzőt szeretnénk a fantasztikumot olvasók figyelmébe ajánlani, mindkettejük ismerős lehet a GABO Kiadó követőinek. Az egyik szerző a főleg romantikus regényeiről ismert Nora Roberts, akinek új trilógiája, a Chronicles of the One egy posztapokaliptikus világban játszódik, ahol a technológiai civilizáció összeomlásával feltámad a mágia. Az első kötet, a Year One még tavasszal érkezik. A másik pedig Emily St. John Mandel, akinek Tizenegyes állomás című melankolikus posztapokaliptikus regényét nagyon szerettük. Új könyve,a  Glass Hotel a korábbi kötet világában játszódik, évekkel a végzetes vírusjárvány előtt, és hasonlóan magával ragadó szöveg, ami bízunk benne, hogy másokat is úgy elvarázsol, mint minket.

Lesz jövőre is Joe Hill megjelenésünk, és befejezzük Ian McDonald Luna-trilógiáját (a lezárás még izgalmasabb, mint az eddigiek!). Készülünk legalább egy magyar szerzővel, ahogyan új külföldi szerzők regényeivel is. A részleteket viszont meghagyjuk későbbre, legyenek meglepetéseink a második félévben is.

Címkék: horror sci-fi fantasy antológia bejelentes Vaják YA Campbell Asimov Dűne Witcher Tikos Péter Pearson Frank Herbert A Dűne messiása St. John Mandel Strahan Sapkowski Dozois

8 komment

2019.12.17.

"Tizenkét év elegendőnek bizonyult a feladathoz" - Cserny Timi Pookah az Ólomerdő-trilógia illusztrálásáról

r_g

Végre megjelent az Ólomerdő-trilógia zárókötete, az Ezüstkéz! Ennek apropóján előbb Csilla írt egy áttekintést arról, milyen volt dolgozni a könyveken, aztán Cserny Timi Pookah-t, a trilógia illusztrátorát kértük fel, hogy mesélje el, neki milyen élmény volt a munka, alább az ő írását olvashatjátok.

Címkék: grafika fantasy ólomerdő Kleinheincz Cserny Timi Pookah

Szólj hozzá!