Menü

Gabo webshop

Címkék

Aaronovitch (21) Adam-Troy Castro (3) Adams (14) Addison (5) akció (1) Akins (3) All You Need is Kill (1) antologia (5) antológia (8) Asimov (13) A Dűne messiása (2) A holnap határa (1) Bacigalupi (6) Barry (2) bejelentes (27) beleolvaso (9) Beukes (9) blogturné (1) blörbök (1) borito (30) Buglyó (6) Campbell (6) Colfer (15) Cserny Timi Pookah (2) Csigás Gábor (1) Dickinson (2) díj (2) disztópia (1) Doctor Who (3) Dozois (3) Dűne (2) e-könyv (1) ebook (4) Edge of Tomorrow (1) előrendelés (1) érdekesség (12) eredményhirdetés (1) értékelés (1) Ezüstkéz (1) fantasy (85) film (8) folyói (1) Frank Herbert (2) Góliát (1) grafika (11) Gregory (11) Hannu Rajaniemi (1) Hendrix (3) Holdstock (29) Holmberg (3) horror (7) idezet (7) interju (11) Irha és bőr (1) Jackson (1) játék (2) Joe Hill (2) Joyce (2) Kindle (2) kisregény (2) Kitschies (2) Kleinheincz (19) klímaváltozás (1) könyvajánló (1) könyvhét (2) kozerdeku (1) kritika (29) Leckie (19) Le Guin (4) light novel (1) Locus-díj (1) London (1) Lőrinczy (1) Mars 500 (1) McDonald (11) Miller (2) Mitágó-erdő (1) Moskát (19) Nix (4) novella (18) Novik (5) nyeremény (1) ólomerdő (1) pályázat (8) Panoráma (1) Pearson (12) Rajaniemi (1) regény (1) rejtvény (1) rendezvény (1) Rengeteg (1) részlet (1) Roberts (14) Robertson (3) Rothfuss (32) Rusvai (2) Sakurazaka (7) Sánta Kira (2) Sapkowski (3) sárkány (1) sci-fi (59) Shada (1) Smythe (39) St. John Mandel (4) Staveley (10) Strahan (4) Sümegi (4) Szakurazaka (7) tartalomjegyzék (1) thriller (3) Tikos Péter (2) Tom Cruise (1) Tünde Farrand (1) tündöklő (1) undefined (2) urbanfantasy (3) Vaják (3) Wecker (3) Westerfeld (1) Witcher (2) YA (4) zsebkönyvsorozat (1) Címkefelhő

Facebook

Feedek

2019.12.17.

"Tizenkét év elegendőnek bizonyult a feladathoz" - Cserny Timi Pookah az Ólomerdő-trilógia illusztrálásáról

r_g

Végre megjelent az Ólomerdő-trilógia zárókötete, az Ezüstkéz! Ennek apropóján előbb Csilla írt egy áttekintést arról, milyen volt dolgozni a könyveken, aztán Cserny Timi Pookah-t, a trilógia illusztrátorát kértük fel, hogy mesélje el, neki milyen élmény volt a munka, alább az ő írását olvashatjátok.

Olyan az Ólomerdő köteteinek találkozása az életemmel, mint egy fonatminta, mintha Emese iralta volna: szépen szabályosan kanyarodik, meghatározott pontokon találkozik, elengedi saját magát, majd újra összefut, pont ahogy a varázslat kívánja. Az első kereszteződés egy kép volt, Csigás Gábor nagyszerű tipográfiai terve az Ólomerdő első kiadásának borítójához, 2007-ben. Akkor még nem olvastam a könyvet, de imádtam a szecessziót, így a borítóterv is megragadta a fantáziámat, készítettem hát rá egy változatot. Ma már persze rettenetesnek látom ezt az első próbálkozást :) - persze nem is kellett, hogy passzoljon a kötethez, hiszen egy borító parafrázisaként, a történet ismerete nélkül készült, játékból. De eredményeképpen Csillával váltottunk néhány szót írásban, talán akkor először.
     Nem sokra rá, a második pont egy képsorozat megrajzolása volt, ezek már belső illusztrációnak készültek, és együtt gondolkodásunk eredményeképp jöttek létre, még némiképp céltalanul, keresve a helyüket a kötetben a fejezetek kezdő oldalaiként, és a világban is, hiszen könyv végül nem született a felhasználásukkal. Még mindig erősen szecessziósak voltak, de már fekete-fehérek. Aztán a történet pihenni tért, az illusztrátor számára hét kerek esztendőre.
1_emese_a_padlason.jpg
    A harmadik metszéspontot már az Ólomerdő második kiadásának tervezett megjelenése jelentette, aminél egészen határozottan látszott: ez a könyv bizony illusztrálva lesz! Nem gyerekeknek szánt olvasmánynál ritkaságnak számított jó ideig a belső illusztráció, mostanában kezd visszatérni talán, emiatt is öröm volt a hír, hogy én nyertem el a királykisasszony kezét :) Végre együtt dolgozunk! Végre rajzolhatok az Ólomerdőhöz! Te jó ég, de mit, és hogyan? Elküldtem ugyan újbóli szemrevételezésre az előzőleg készült képeket, de csak hogy közösen állapíthassuk meg az elvetésüket. Röpülniük kellett, mert bár mint képet, hármat még ma is hellyel-közzel vállalhatónak érzek, illusztrációnak túl direktek és túl poros hangulatúak voltak. Küldtem néhány ötletet, és az árnyképes verzió mellett döntöttünk. Finom, szépen használható, sejtelmes stílusnak éreztem már akkor, ami visszahozza a mesék régi hangulatát, mégis átültethető egy modernebb köntösbe is, de azt nem gondoltam, hogy ennyire össze is fog forrni velem, hogy más könyvekbe is elkísér... Másrészről a belső illusztrációk stílusa nem ártott, ha jelentősen elüt a borító stílusától, mivel nem egy kéz munkájaként születtek: a borítók Sánta Kira csodás képeivel készültek.
Az első kép Emese és a holló találkozása lett. Meglepő volt, mennyire könnyen megy a közös munka. Itt még közösen ötleteltünk, melyik jelenetek kerüljenek ábrázolásra, de szinte azonnal megtalálta mindegyik kép a végső formáját, apró változtatásokra volt csak szükség. Jól emlékszem az önfeledtségre, a szárnyalásra. Néhány grafikai döntést persze itt meg kellett hozni, különösen, hogy ekkor már tudtuk, trilógia lesz az Ólomerdőből. Ezek főként a tér ábrázolására, a formák végződésére, elcsengésére vonatkoztak, hogy legyen-e benne vonalas elem, vagy kizárólag árnyképek legyenek, stb. Néhány elem pedig a stílusból fakadt, ilyen például, hogy minden formának meg kellett keresni a legjellemzőbb nézetét, hiszen a belső értelmező vonalak elvesznek ennél a megfogalmazási módnál. Itt született meg Emese arcélének formája és a ruházata, amit igyekeztem végig következetesen alkalmazni. És az Özvegy várával itt találkoztam szembe először azzal, hogy magyar hangulatú épületi elemeket szeretnénk, és került elő Kalotaszeg építészete illetve a magyar népi szecesszió építészeinek munkái.
01_kokeny_es_emese.jpg
     A következő pont (és innentől nem nagyon lesz meglepetés) a második könyv, az Üveghegy és Kősárkány kisregények megjelenése volt. Ebbe a kötetbe kevesebb kép került, ám ezek mindegyike nagyon kedves a szívemnek. Imádtam, hogy finom, visszafogott eszközzel, szinte bújtatva, szpoilerkereső szemnek láthatatlanul tudok egy fontos eseményt megmutatni. Lóna arcát Emese arcvonásaiból rajzoltam át: álla, orra legyen hegyesebb, makacsabb, Emesének viszont a száját hagytam dacosabban sértettre, míg mindkettőjük haját hullámosra rajzoltam (Emeséét hagyva simulni apai örökségként), az egyenes szálakat Firenének hagyva meg. Ekkorra már bőven éltek a szereplők bennem annyira, hogy eképpen gondolkozzam a lerajzolásukról. És hogy' szerettem Ispilángot, a rókát! Bizony, kell sírni Ispilángért. Nos, alapvetően könnyezős típus vagyok. De az Ólomerdő, az Üveghegy és főként az Ezüstkéz olyan mélyre markolt bennem helyenként, amin magam is meglepődtem. Illusztrátorként az volt a feladatom, hogy szakmai szemmel olvasva a könyvet, megtaláljam a kulcsjeleneteket: azokat, amikkel még nem árulok el túl sokat a csak belelapozgatónak, de fontos pontokat ábrázolok. Közben azonban azon kaptam magam, hogy már harmadszor próbálom az adott részt elolvasni, és újra és újra bevonódom a történetbe. Megszeretem, de legalábbis megértem az összes szereplőt, nem csak azokat, akikkel könnyű azonosulni, hanem azokat is, akikkel nehezebb. Látom, ahogy félresiklik a legjobb, legnemesebb szándék, látom a mozgatórugókat, érzelmeket, fájdalmakat...
191110_harc_az_oriassal_kesz.png
     Különösen igaz volt ez a harmadik kötetre, amit a legteljesebb mértékben a születése közben láthattam. Csilla még írt, amikor én már elkezdtem az első képeket megrajzolni. Kicsit tartottam is tőle, hogy az illusztrációkban elmesélt történetnek meglesz-e így a kellő íve, feszültsége, de végül azt hiszem, jól alakult. Annak ellenére, hogy ez a kötet volt a legnagyobb erőfeszítés a háromból. Talán nem akartam "kijönni az erdőből", talán más oka volt, de nagyon megszenvedtem a formák megtalálását, a kompozíciók felépítését. Kívülről ebből talán csak a sűrűsödő illusztrátori csönd volt látható - de ekkorra már annyira összekovácsolódtunk, hogy ez is belefért, amiért külön hálás vagyok. A rajzok készítése közben teljesen szabad kezet kaptam. Mint egy ajándék, olyan volt megtapasztalni, milyen, amikor szerző, szerkesztő és grafikus olyan könnyedén, jól, örömtelien tud együtt dolgozni, mint ahogy nekünk az Ezüstkéz során sikerült. És bár évek óta nem voltam olyan beteg, mint a finisre, be is tudtam fejezni a képeket időre. :)
     Azt hiszem, fel kellett nőnöm a könyv végéhez, mint embernek, és mint illusztrátornak is. 2007-ben nem tudtam volna megrajzolni. Köszönöm a mintázat bölcsességét, amiért fel-felcsillant előttem - tizenkét év elegendőnek bizonyult a feladathoz.

Címkék: grafika fantasy ólomerdő Kleinheincz Cserny Timi Pookah

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gabosff.blog.hu/api/trackback/id/tr115356220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.