"A szépirodalmi igényességgel megírt, roppantmód fantáziadús alaptörténetben rejlő lehetőségek szerencsére nem maradnak kiaknázatlanul. (...) Mindenkinek melegen ajánlott kedvenc zsánertől függetlenül, akit legalább kicsit felcsigázott ez a poszt, vagy érdeklődik általánosságban is a mitológiák iránt és elgondolkozott már azon, hogyan, mikor és mi hatására is keletkeztek a mítoszok."
Bővebben itt!
Mint ahogy arról október végén írtunk, az Ad Astra lezáratlan sorozatai közül néhány a Gabo SFF sorozat keretében jelenik majd meg. Ezeket időben bejelentjük majd, viszont most is akad egy örömteli hírünk a Leviatán-trilógia rajongóinak: a lezáró kötet, a Góliát a Ciceró Kiadónál fog megjelenni.
Az Aurealis és Locus YA díjat is nyert Leviatán egy első világháború idején játszódó steampunk sorozat első kötete volt, amelynek hatalmas rajongótábora van szerte a világon. Az alternatív Európában a hatalmas gépeket használó barkács (központi) hatalmak szegülnek szembe az állatok életfonalaiból új fajokat létrehozó darwinista (antant) országokkal. Az osztrák trónörökös fia, Sándor herceg menekülése közben találkozik a brit légierő legnagyobb repülő bestiájának, a Leviatánnak a legénységével, és barátságot köt Deryn Sharppal, aki fiúruhába öltözve szolgál a léghajó fedélzetén. Kettejük kalandjai a lenyűgöző első két kötet után most egy nem kevésbé izgalmas kötetben érnek véget, amelynek középpontjában egy „végső fegyver”, a különc zseni, Nikola Tesla rejtélyes és pusztító gépezete áll: a Góliát.
Egy ideje már kapható, de aki még nem döntötte el, hogy megismerkedne-e közelebbről is a Shadával, az elolvashatja a könyv első három fejezetét a Doctor Who Hungary oldalán.
A fenti kép Geoff Taylor illusztrációja a Mitágó-erdőhöz: a brit alkotó több mint három évtizede tervez borítókat sci-fi- és fantasy-regényekhez.
A Doctor Who (Ki vagy, Doki?) jubileumra jelent meg a Behind the Sofa című visszaemlékezés-gyűjtemény, amelyben írók és más hírességek vallanak a sorozathoz fűződő kapcsolatukról. A kötet jogdíjait az Alzheimer kutatására fordítják.
Ben Aaronovitch, a Rivers of London című, lélegzetelállítóan izgalmas urban fantasy regény szerzője így emlékszik vissza a Doctor Who-ra:
„A Doctor Who monokróm képek sorozataként lépett az életembe – itt egy rémisztő robot vagy vészjósló alak, ott egy sikoltozó lány, amint végtelen alagútlabirintusban rohan. Emlékeimben ezek a töredékek váratlanul egy óriási féreg iszonytató... az »alak« talán nem is megfelelő szó... pacájává olvadtak össze.”
Ez az epizód a The Green Death című epizód volt. Ben Aaronovitch szüleinek akkoriban csak fekete-fehér tévéje volt, de ez semmit nem rontott az élményen, és hamarosan rajongóvá vált. Hogy milyennek látja a Doktort? Így beszél róla:
„Lényegében Doktor Who leginkább a klasszikus nyomozókra hasonlít: (...) megérkezik, és nekilát megoldani a nehéz és érdekes helyzeteket. (...) A modern dráma legtöbb szereplőjével ellentétben a klasszikus nyomozófigura ritkán megy keresztül a »karakterfejlődés« rettegett folyamatán, amelyet a történetet nem érző producerek olyannyira szeretnek. A nyomozó hat a világra, nem pedig fordítva. Morse felügyelő magános, túlművelt, operaimádó sznobként kezdi karrierjét, és az is marad haláláig. Poirot nem változik, sem pedig Frist, Dalgleish vagy Charles Paris. A Doktor ugyanilyen. Amint regenerálódott, mindaddig megőrzi azt a személyiségét, míg nem regenerálódik újra. (...) ...a tény, hogy képes regenerálódni, azt jelenti, hogy a sorozat folyamatosan felfrissíti önmagát. A Doktor mindig is – hogy a producerek másik kedvelt szavát használjam – releváns marad. A Doktor soha nem válik egy letűnt kor relikviájává – ő mindig a jelen embere. Nem megadja magát az idők szellemének, hanem segít formálni azt.”
A teljes visszaemlékezés itt elolvasható.
Ha pedig kedvet kaptál, hogy a sorozat két epizódja között is a Doktorral tartsál, vagy csak bele szeretnél kóstolni a Doctor Who univerzumába, nézz bele a Shadába!
Nem mai hír, de érdekes: Eoin Colfer, akit többek között az Artemis Fowl-sorozatról és a Galaxis útikalauzhoz írt Ja, és még valamiről ismerünk, a közelmúltban novellát írt a Doctor Who 50. évfordulója alkalmából. A 20. század elejének Londonjában játszódó történetből a Guardian honlapján olvashatunk rövid részletet.
Újságíró vagyok. Ezért vagyok itt, ez a motivációm: hogy dokumentáljam ezt az utat, filmfelvételeket készítsek, írjak róla. A részletek korában élünk, örökké emlékezni fogunk erre: nem úgy, mint amikor még papír volt, ami megfakult, hámlott és elszakadt. Az adat örök, és az újságírás új korszakába léptünk: a maradandóság korába. Ezért még Pulitzert kapok, ezt mondta mindenki indulás előtt. Azoknak a kalandjait írom meg, akik messzebb mennek, mint ember valaha is.
(16. oldal)
"A Mitágó-erdő fojtogató helyszín, amely már az első oldalaktól becsábítja a regény hősét, ahogy becsábította már bátyját és apját is, és nem kíméli az olvasót sem. Az első oldalaktól tapintható atmoszféra valódivá teszi az erdőt, amely nemcsak színes-szagos díszlet, hanem a regény egyik szereplője is. (...) A Mitágó-erdő alig néhány nevesített szereplőjével lényegében kamaradarab, mégis végig fenntartja a feszültséget, és epikus csaták nélkül is letehetetlenül izgalmas."
Bővebben itt!
Különleges bejegyzéssel zárjuk a hetet: kiszivárgott egy felvétel a titokzatos Ryhope Archívumból, amihez mi is csak nagy erőfeszítések árán fértünk hozzá. Az 1935 áprilisából származó 8mm-es tekercs anyagát az intézmény alkalmazottai bedigitalizálták, így most megtekinthető a néhány perces videó. Sem az operatőr személye, sem a forgatás helyszíne nem ismert.
A sorozat ötven éves évfordulója miatt nyilván megszaporodtak a rajongói munkák: külön figyelmet érdemel Richard Swarbrick, aki előbb lefestette a Doktorokat és más figurákat, majd egy különleges animációban összefűzte őket. Megéri rászánni másfél percet!
