Egy régebbi posztban előkerült néhány Galaxis útikalauz-borító, egy pompás rajongói munka viszont kimaradt a felsorolásból. Rachel Mansell, alias "fourblackbirds" saját bevallása szerint egy főiskolai projekthez készítette a grafikát, ahol a Harcosok Klubjához, a Büszkeség és balítélethez és a Galaxis útikalauzhoz kellett terveznie olyan minimalista borítót, amely egyúttal hű az adott regény szellemiségéhez. (A másik két kötethez készített grafika is megtekinthető az alkotó oldalán.)
A bestfantasybooks.com listát készített a 25 legjobb fantasy-regényről, és A szél neve a 4. helyen szerepel, A tűz és jég dala-sorozat, A penge maga és A hold udvara után.
Nem mai hír: Smythe megírta A felfedező folytatását. A külföldi megjelenés időpontjáról még semmit sem tudni, a legutóbbi fejlemény ezzel kapcsolatban az volt, hogy a szerző Facebook-oldalán szavazatokat kért az olvasóitól a leendő kötet címével kapcsolatban. (A címötletek egy másik posztban látszanak: The Echo, The Anomaly, The Darkness Below, The Discovery - ezek közül az első vezet.) Ugyanitt olvasható a regény szinopszisa (enyhe spoilerveszély!):
"Évtizedekkel azután, hogy megszakadt a kapcsolat az Ishiguróval, egy ikerpár, Mira és Tomas azt a feladatot kapja, hogy járjanak utána a hajó eltűnésének, Mira az űrben, Tomas a Földi Irányításnál. De amint felfedezik azt a veszélyforrást, ami Mira és csapata testi és lelki épségét veszélyezteti, felmerül a kérdés: Tomas képes lesz a Földről megmenteni a testvérét?"
Nem tudni, milyen állapotban van a kézirat, mindenesetre Smythe tempóját ismerve valószínűsíthető, hogy idén vagy jövőre megjelenik a könyv.
(Banksy: "Astronaut Cosmonaut", Berlin)
Tisztában voltak vele, hogy ha már nem szállunk le sehol, akkor valami rendkívüli, valami ihletett cél kell. Olyan hőstettet végrehajtani, amilyet még soha senki. Szondák már eljutottak sok-sok millió mérföldre a Földtől, de ember még soha, és itt jöttünk mi a képbe. Úgy építették a hajót, hogy kibírjon szélsőséges hőmérséklet-ingadozást, az üzemanyagot a lehető legjobban összenyomták, a lehető legnagyobb mennyiségben, és elláttak bennünket felvevő berendezésekkel, kamerákkal, olyan legénységgel, ami jól mutat a képernyőn, zömében szerethető, vonzó emberekkel. A rendkívüli hőstettünk abban áll, hogy eljutunk a klasszikus science-fiction filmek, ponyvaregények és képregények birodalmába, saját határainkon túlra, messzebb, mint bárki a történelemben.
(A felfedező, 91. oldal)
Így jellemzik Robert Holdstock Mitágó-erdő című fantasyjét (hamarosan a magyar kiadás borítója is megérkezik!):
Robert Holdstock a modern fantasy egyik kulcsfontosságú alakja.
Guy Gavriel Kay, az Ysabel szerzője
Klasszikus, egyúttal eredeti helyszín. Ez a könyv valósággal kísérti az olvasót… Holdstock legjobbja.
Guardian
Számomra ez az 1980-as évek legkitűnőbb fantasy-regénye: akárhányszor újraolvasom, minden egyes alkalommal ugyanúgy elbűvöl.
Michael Moorcock, az Obszidián főnix írója
Az egyik legfurcsább, leggyönyörűbb és legimpozánsabb fantasy, amit valaha olvastam. Ez a könyv kész csoda.
Keith Roberts, a Pavane szerzője
"A szél neve kétségkívül az elmúlt öt év fantasy-irodalmának legnagyobb sikertörténete. Hogy miért? Mert a nagyszerű sztori, a nagyszerű karakterek és a nagyszerű cselekménybonyolítás még mindig számít."
Így ír John Scalzi barátja-kollégája bemutatkozó regényéről egy régi és igen szórakoztató cikkében, amelyben felidézi, hogyan találkozott és esett szerelembe A szél nevével.
"Douglasnek néhány ritka művésszel egyetemben (Wodehouse-t ismét beleértve) megvan az a képessége, hogy befogadója azt érezze, hozzá beszél, és csakis egyedül hozzá: azt hiszem, ez részben megmagyarázza „rajongótáborának” óriási erejét és vonzalmát, ha használhatok ily felháborító kifejezést. (...) Ha az ember Blake-et csodál, Bachot hallgat, Douglas Adamset olvas vagy Eddie Izzard előadását nézi, úgy érzi, talán ő az egyetlen a világon, aki valóban érti. Nagyjából persze mindenki más is csodálja őket, de senki más nem kötődik hozzájuk így. Ezt most egy elméletnek nyilvánítom. Douglas műve magától értetődően nem egyenlő Bach magas művészetével vagy Blake vibráló, személyes világegyetemével, de hiszem, hogy az elméletem ennek ellenére igaz. Olyan ez, mint szerelembe esni. Ha Adams egy különösen üde fordulata vagy jelzője megüti az ember szemét és behatol az agyába, az ember meg akarja fogni a legközelebbi ismeretlen vállát, hogy megossza vele. Az idegen lehet, hogy nevetni fog, és tetszik neki az írás, de az ember magában azt mondja, hogy úgysem fogták fel a teljes lendületét és az értelmét, ahogyan ő – mint ahogy a barátaink (hál’ istennek) nem esnek szerelembe ugyanazzal a személlyel, akiről folyton-folyvást beszélünk nekik."
(Stephen Fry: Bevezetés A kétség lazacához)
A könyv újrakiadása (a fenti borítóval) még várat magára, de azért ne feledkezzünk meg róla.
Az idei Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztiválon Colfer mesélt a Guardian egyik szerzőjének WARP című, nemrég indult sorozatáról, amellyel egy bűnügyi regényes kitérő (Meglőve, Screwed) után visszatért az ifjúsági fantasy műfajához. A beszélgetésről készült hangfelvétel az alábbi linken érhető el.
