Az SFmag nemrég kritikát közölt Smythe The Testimony című regényéről, amelyből kiderül, hogy A felfedezőt megelőző kötet sem mindennapi olvasmány, és hogy a szerző tényleg vakmerő és vérprofi. Hiszen:

"Az angol James Smythe második regénye, a tavaly megjelent The Testimony a szó minden értelmében fantasztikus olvasmány: kitűnő az ötlet, és a megvalósítás is kiemeli a hasonló, posztapokalitikus témájú könyvek sorából."

Bővebben itt!

Mint múlt pénteken kiderült, Robert Holdstock Mitágó-erdő című fantasy-regényével folytatjuk A felfedezővel megkezdett sort. Hogy azok is jobban megismerhessék a szerzőt, akik korábban nem hallottak róla, a folytatásban olvasható rövid, magyar nyelvű életrajza.

Egy régebbi bejegyzésben már elhangzott, hogy Rothfuss elég lazán kezeli az írói imázsát: az elmúlt évek során olyan barátságos, elérhető, kissé bohókás "geek"-ként mutatta be magát a közönségnek, aki két féltégla-méretű fantasy-regény megírása között szívesen vesz részt mindenféle jópofa programban. Ezúttal a Tabletop című websorozat legutóbbi epizódjában bukkant fel: a széria koncepciója szerint egy asztalhoz ül néhány ismert személyiség, és valamilyen kártya-, társas- vagy szerepjátékkal szórakoztatják magukat és a közönséget. A friss részben a házigazda Wil Wheaton Felicia Dayt, Brandon Laatscht és Patrick Rothfusst látta vendégül egy körre a Lords of Waterdeep című fantasy társasjátékkal.

(Ezzel és a fent említett poszttal remélhetőleg egy sorozat indul útjára, amelynek izgalmas folytatásai lehetnének a Rothfuss főz, Rothfuss tornázik és Rothfuss gyomlál című bejegyzések - akiknek birtokában vannak a témába vágó videók, ne habozzon elküldeni őket.)

Legutóbb A szél neve tévés adaptációja kapcsán került elő egy lehetséges szereposztás listája, most pedig Eoin Colfer ifjúsági fantasyjének készülő mozis feldolgozása mozgatta meg egyesek fantáziáját. A projekt persze még igencsak előkészületi fázisnál tart, ezért egyelőre tényleg csak találgatni és ábrándozni lehet, és az MTV filmes blogja sem tesz másként: a cikk szerzője megosztja az olvasókkal, hogy szerinte melyik gyerekszínészek lennének ideálisak az adaptáció főbb szerepeire.

Rövidesen folytatódik a Gabo SFF logóval ellátott sorozat, méghozzá egy nem mindennapi könyvvel.

Hatalmas öröm és megtiszteltetés, hogy mi adhatjuk ki Robert Holdstock Mitágó-erdő (Mythago Wood) című 1984-es regényét, amelyet az egyik legjelentősebb fantasyként tartanak számon. A kötet megnyerte a World Fantasy Awardot, a szerzőről tavaly díjat neveztek el Angliában - nagyon érett már a magyar megjelenés.

Egyelőre csak ennyi: a blog a következő hetekben természetesen több bejegyzéssel készül majd fel a megjelenésre, több szó esik majd a kötetről és magáról Holdstockról, és persze előbb-utóbb felkerül ide a regény megjelenésének időpontja, fülszövege és borítója is.

Rothfuss pár éve megalapította a Worldbuilders néven ismert nonprofit szervezetet, amely különböző módszerekkel igyekszik pénzt szerezni jótékony célra. Ennek egyik módja a The Tinker's Pack nevű online bolt, ahol mindenféle különlegességet, például dedikált példányokat és merchandising termékeket értékesítenek. Az oldalon természetesen sok Rothfuss-vonatkozású portéka (póló, gyűrű, a fenti térkép) található.

Aki már olvasta A felfedezőt, az tudja, hogy Smythe bátor alak. Ugyanerről tanúskodik, hogy egy régi blogbejegyzésében felsorolta azt a tíz képregényt, amely szerinte jobb, mint a Watchmen - Az őrzők. Aki tisztában van vele, milyen elképesztő tisztelet övezi Alan Moore 1987-es graphic noveljét, az érti, miért is olyan bátor ez a poszt. Íme a lista, ahol Smythe minden kedvencéhez három ellenállhatatlan vonást rendel hozzá (a Walking Deadhez például ezeket: apokalipszis, sok fejlövés és a Kormányzó).

A blog most egy hétre sztázisba kerül, a következő bejegyzés augusztus 21-én várható. (Addig is emlékeztető mindazoknak, akik esetleg a régebbi anyagok között tallóznának: a jobb oldali sávban felsorolt szerzők nevére kattintva megtekinthető minden poszt, amely az adott íróra vonatkozik.)

„Soha nem voltam oda a hagyományos hősfigurákért. Túl sokat dumálnak, és túl keveset hibáznak. A klasszikus hős mindig pontosan tudja, mit kell mondania, és soha nem verik ki a fogát, legfeljebb néha éri egy-egy karcolás. Soha nem lenne belőlem hősfigura, pláne nem ilyen „mindent kibír” típusú. Főgonosz sem lehetne belőlem, az ugyanis olyan eltökéltséget igényel, ami számomra fárasztó volna, de az antagonisták akkor is jobban érdekelnek, szerintem izgalmasabb róluk írni.

Legutóbbi könyvem, a WARP: The Reluctant Assassin főgonosza például nem semmi fazon. A viktoriánus Angliában élő Albert Garrick varázslóból lett orgyilkos, aki London árnyékos utcáin vadászik az áldozataira. Garrick különleges gyilkos, aki korábbi szakmája összes trükkjét beveti, hogy a bűntény elkövetése után kámforrá váljon. Továbbá egomániás, aki csak azért elrabolt egy kisfiút, hogy legyen kinek mesélnie a bűntetteiről szóló történeteit. Garrick senkinek sem kegyelmez, és amikor ez a kisfiú megszökik tőle, elhatározza, hogy akár élve, akár holtan, de elkapja. Kicsit jobban örülne neki, ha élve kapná el, de azért nem sokkal.”

Így nyilatkozik az Artemis Fowl sorozat szerzője a főgonosz-karakterekről a Guardian cikkében, majd felsorolja tíz kedvenc antagonista-figuráját.

Sokat elmond Rothfuss pozíciójáról és könyveinek színvonaláról, hogy elég volt két regényt írnia, és már szaktekintélyként nyilatkozhat a világépítési stratégiákról. Idén júniusban is így tett: a "tovább" után magyarul olvasható egy rövid kérdezz-felelek a témáról.