Mint azt sokan tudjátok, az Ólomerdő eredetileg hét évvel ezelőtt jelent meg, a mostani kiadás az előző átdolgozott változata. A mai bejegyzésben arról olvashattok, Csilla miért gondolta úgy, hogy alakít még ezen a régi történeten.

Egy könyvet igazán sosem lehet befejezni, részint, mert tökéletes könyv nem létezik, részint, mert ha minden megírt könyv az író lenyomata, úgy az idő múlásával egyre inkább úgy fogja érezni, hogy már máshogyan írná meg. Elengedni lehet csak, és egy jó darabig én is azt hittem, elengedtem, de a folytatás visszarántott az Ólomerdő világába, és több mindenre rájöttem. Például, hogy kik laknak a Rengeteg határain túl. Vagy hogy kicsodák a sárkányok és miért szorultak a világ peremére. Ez az új tudás pedig visszahatott az eredeti történetre. Nem változtatta meg, de több mindent megértettem belőle, és szerettem volna elvetni néhány magot, amik aztán a folytatásban szárba szökkenhetnek.

Ezenkívül úgy éreztem, hogy a teljes sorozat végpontjáról visszatekintve (mert már ez is megvan fejben) nincs jelentősége az Ólomerdő elején az iskolai jeleneteknek. Nem tettem őket meg nem történtté, semmi, amit beleírtam, nem mond azoknak ellent – egyszerűen csak lekevertem őket a színről, hogy a valódi történet élesebben fókuszba kerülhessen.

De valójában azért nyúltam bele, mert jön a folytatás és egyedülálló lehetőséget kaptam, hogy az Ólomerdőn is alakítsak. Ha te jobbá tehetnél valamit, amiről már úgy hitted: rég a múlté és mint olyan, érinthetetlen, nem élnél-e a lehetőséggel pusztán azért, mert megteheted?

…

Na ugye. :)