Folytatódik Holdstock-interjúsorozatunk, amelyben külföldi szövegekből kiollózott részleteket közlünk (késve is ér elolvasni az első és második részt): a mai adagból még jobban megismerhetjük a szerző munkamódszerét, olvashatunk a zeneszeretetéről és a kelták iránti érdeklődése forrásáról.

Részlet az Accueil Fantastinet interjújából:

A vaskor hősies tetteiről akkor szereztem tudomást, amikor feleségül vettem egy ír nőt, aki megmtatta nekem az ír királyságok ősi helyszíneit. Szép lassan felfedeztem a még korábbi korok pompáját. Elolvastam a walesi meséket (a Mabinogiont), az ír-kelta eposzt (Táin Bó Cúailnge felfedezése, Culainn meséi), és tudomást szereztem arról, hogy a „kelta” kultúra pontosan mennyire volt ismert Európában az i. e. 55-ös invázió pusztító hatása előtt. Azt hiszem, elsősorban a „kelták” hitrendszerei – istenei és rituáléi – nyűgöztek le; romantikus alkat voltam, ahogy a 19. század költői és festői is romantikusan viszonyultak az elveszett civilizációhoz (bár soha nem veszett el igazán).

Részlet a To the Last Word interjújából:

Fontos, hogy a Mitágó-könyvek magukban is megállják a helyüket: ez a sorozat összes tagjára igaz. Azt akarom, hogy az egésznek organikus érzete legyen. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a legendákból megismerhető és a történelmi múltra egyaránt építek ezekben a történetekben. Nyilván az a célom, hogy az emberek megvegyék ezeket a könyveket, nem akarom elrémiszteni őket valamilyen fellengzősködéssel!

Az évek során ugyanakkor rengeteget dolgoztam azon, hogy különböző utalásokkal összekössem az egyes köteteket, hogy az olvasó úgy érezze, egy hatalmas mitológiához van szerencséje. Ennek létrehozása során persze valódi mitológiákra támaszkodom, de azért beleviszem a saját ötleteimet is.

Nagyon szeretem Vaughan-Williamst, és az olyan zeneszerzőket, mint Elgar, Sibelius és Delius. Mindazok a komponisták, akik felhasználják a helyi, tradicionális folk egyes elemeit, számomra lenyűgözőek, mert az ő zenéjükben valami ősibb visszhangjait hallhatjuk. A Mitágó-erdő elején olvasható idézet Vaughan-Williamstől („Rám tört a felismerés… hogy olyasmivel találkoztam, amit egész életemben ismertem, csak éppen sosem tudtam róla…”) továbbra is kísért engem – Williams ezzel arra a pillanatra utalt, amikor először hallott valakit ősi folk dalt énekelni, és biztos vagyok benne, hogy kirázta a hideg. Én is pont így érzek az Artúr-legendákkal kapcsolatban. Sok folk történet és legenda visszhangja annyira erősen hallatszik olvasás közben, és az a furcsa érzésünk támadhat, hogy „erről mintha már tudnék, pedig még soha nem olvastam róla.”

Részlet az Intempol interjújából:

Lassan dolgozom, nem vitás. Igyekszem költőien és klisék nélkül írni. Harminc évvel ezelőtt egy jó barátom – író, az eggyel korábbi generációból – ízekre szedte az egyik novellámat, hogy megmutassa, mennyi klisét építettem be a szövegbe. Életemben nem kaptam még ilyen tanulságos leckét! Ezt követően arra törekedtem, hogy költői hangot üssek meg, tudatosan ismételgettem a szövegeimben bizonyos képeket és szókapcsolatokat, illetve igyekeztem megteremteni egy amolyan „rímelős” stílust. Erre a legjobb példa talán a Lavondyss.