Menü

Gabo webshop

Címkék

Aaronovitch (21) Adam-Troy Castro (3) Adams (14) Addison (5) akció (1) Akins (3) All You Need is Kill (1) antologia (5) antológia (8) Asimov (13) A Dűne messiása (2) A holnap határa (1) Bacigalupi (6) Barry (2) bejelentes (28) beleolvaso (9) Beukes (9) blogturné (1) blörbök (1) borito (30) Buglyó (6) Campbell (6) Colfer (15) Cserny Timi Pookah (2) Csigás Gábor (1) Dickinson (2) díj (2) disztópia (1) Doctor Who (3) Dozois (3) Dűne (2) e-könyv (1) ebook (4) Edge of Tomorrow (1) előrendelés (1) érdekesség (12) eredményhirdetés (1) értékelés (1) Ezüstkéz (1) fantasy (90) film (8) folyói (1) Frank Herbert (2) Góliát (1) grafika (11) Gregory (11) Hannu Rajaniemi (1) Hendrix (3) Holdstock (29) Holmberg (3) horror (7) idezet (7) interju (16) Irha és bőr (1) Jacek Dukaj (1) Jackson (1) játék (2) Joe Hill (2) Joyce (2) Kindle (2) kisregény (2) Kitschies (2) Kleinheincz (19) klímaváltozás (1) könyvajánló (1) könyvhét (2) körkérdés (5) kozerdeku (1) kritika (29) Leckie (19) Le Guin (4) light novel (1) Locus-díj (1) London (1) Lőrinczy (1) Mars 500 (1) McDonald (11) Miller (2) Mitágó-erdő (1) Moskát (19) Netflix (1) Nix (4) novella (19) Novik (5) nyeremény (1) ólomerdő (1) pályázat (9) Panoráma (1) Pearson (12) Rajaniemi (1) regény (2) rejtvény (1) rendezvény (1) Rengeteg (1) részlet (1) Roberts (14) Robertson (3) Rothfuss (32) Rusvai (2) Sakurazaka (7) Sánta Kira (2) Sapkowski (3) sárkány (1) sci-fi (65) Shada (1) Smythe (39) St. John Mandel (4) Staveley (10) Strahan (4) Sümegi (4) Szakurazaka (7) tartalomjegyzék (1) thriller (3) Tikos Péter (2) Tom Cruise (1) Tünde Farrand (1) tündöklő (1) undefined (2) urbanfantasy (3) Vaják (3) Wecker (3) Westerfeld (1) Witcher (2) YA (4) zsebkönyvsorozat (1) Címkefelhő

Facebook

Feedek

2014.10.20.

A csinos kis hullák - Lauren Beukes az erőszakról

HannaCsilla

Az eredeti cikk a WHSmith Richard and Judy Book Club oldalán jelent meg.

A popkultúra rossz szokásai közzé tartozik az előállításuk. Ismerjük ezt a típust: a lányt a csomagtartóban, akinek hosszú, csupasz lábai a lökhárító fölött himbálóznak; a megkínzott áldozatot a pincében a koszos topban és bugyiban, csimbókos haja az arcába lóg; a megtört naivát az üveges szemével és a gusztusosan feltűrt ruhával, egyik lábáról leesett a magassarkúja, és a vére tócsába gyűlik alatta.

A gyilkosság áldozata véres rejtvénnyé változik, amelyet meg kell oldani. A sérülései summájává válik az élete helyett.

A véres részletekre fókuszálunk – a golyó távozás során ütött sebére, a kés behatolásának szögére, a vérfreccsenés mintázatára, a körme alatt talált DNS-re, a védekezésre utaló vágásokra a tenyerén. A tévéből megtanultuk, hogy ez a fontos: hogy mit tettek vele. Passzív módban. Mert nincsen többé alany. Csak tárgy: a halott lány, a hulla. És egy hulla nem jelent semmit. csak egy üres héj. Nyugodtan megbámulható. Már nincs benne senki. De egykor volt.

Ezért írtam meg a Tündöklő lányokat olyanra, hogy legalább annyira az áldozatok története is legyen, mint a gyilkosé.

LB_Tundoklo_b1.jpgA sorozatgyilkosok mítosza fenntartja az állítást, hogy bizonyos típusokra buknak. Ted Bundy például a középen elválasztott, barna hajú lányokat szerette. de mi van, ha az én gyilkosom nem a külső jellegzetességeit nézi, hanem valami belső tulajdonságot, ami ragyog belőlük? Ha intelligens, fiatal lányokat keres, tele élettel és kíváncsisággal, akik felveszik a harcot a világgal, küzdenek a konvenciók ellen és legyőzik a kételyeiket és félelmeiket. Mi van, ha a történet inkább az életükről szól, és nem a halálukról? Mi van, ha a csinos kis hulláknak hangja is van, és részben emiatt ölték meg őket?

Az érdekelt, hogy olyan nőkről írjak, akik mindennapos módon különlegesek, akik nem illeszkednek be teljesen, akik egy véleményt képviselnek, és akik tehettek volna valami jelentőset a saját területükön, ha nem rabolják el tőlük a lehetőséget: mikrobiológustól kezdve a művészig, az építészig, az aktivistáig, az egyedülálló anyáig, aki hegesztő is, a transzszexuális táncosig, a közgazdászig.

Ha a könyvben szereplő erőszak megrázó, az azért van, mert annak kell lennie. Mert a valódi erőszak is az. Az a sok csinos kis hulla és látványos tűzharc és szadista pornó a tévében lényegében immunizált bennünket az erőszak és az erőszak keltette hullámok ellen. Pedig gyomorforgatónak és kiakasztónak kell lennie. Hatnia kéne az érzelmeinkre. Az áldozatról kéne szólnia.

Persze a valóságban a valódi erőszakot általában nem sorozatgyilkos követi el. Hanem általában valaki, akit a nő ismer. Egy partner, vagy férj, vagy barát, vagy szomszéd. Azonban az igazság az erőszakkal kapcsolatban az, hogy mindig közönséges. Vagyis minden nap megtörténik, kínzó rendszerességgel különféle változatokban. Kérdezzük meg bármelyik rendőrt, szociális munkást, mentőst vagy bűnügyi újságírót! A hullák elvesztik az érdekességüket. gyakran még a hírekbe sem kerülnek bele. Különösen, ha nem csinos hullák vagy hírességek, ha nem lengi őket körül a botrány. Különösen, ha szegények.

Ennek a könyvnek a megírása nagyon személyes élmény volt számomra.

2009-ben Thomokazit, a családom 23 éves barátját megtámadta a bántalmazó fiúja. Megszúrta, forró vízzel öntötte le, bezárta a viskójába Fokváros egyik reménytelenül elszegényedett nyomornegyedében, aztán elsétált, mintha a barátunk semmit sem jelentett volna.

Öt nappal később a szomszédok kihívták a rendőröket, hogy törjék be az ajtót, mert nyögéseket hallottak. A legyek belepték a bőrét, a szag borzalmas volt, de élt. Nem tudtuk, hogy már késő. Égési sérüléseknél a gyulladás mélyre hatol, akárcsak a társadalomba az erőszak. Négy hónappal később meghalt. A közkórház "természetes okot" jelölt meg a halál okaként, talán mert ez a dolog az.

Megpróbáltam segíteni a családon. Megpróbáltunk igazságtételt elérni. Három hónappal azután, hogy Thomokazit eltemették az otthonában, vidéken, ahonnan származott, elkísértem a nővérét a bíróságra. Mielőtt azonban elkezdődött volna a tárgyalás, az ügyész behívott a szobájába, és dühösen közölte, hogy nem tud kezdeni az üggyel semmit. A rendőrségi jelentés egy nyomorúságos oldalt tett ki. A rendőrök nem vették a fáradságot, hogy nyomozzanak, nem kérdeztek meg senkit. Az egyetlen tanú maga Thomokazi volt. Az ő szava állt a férfiéval szemben, ő azonban halott volt, és a halottak nem tudnak felszólalni a saját ügyükben.

Én azt hittem, tudok. Eljuttattam az ügyet az újságokhoz, mert középosztálybeli vagyok, van hangom, és tudom, hogyan használjam, és mert hittem a rendszerben. Az ügyész támogatásával újranyittattam a nyomozást. Összeszedtem a kórházi jelentéseket, a többi tanú nevét, akik alátámaszthatták, hogy a férfi korábban is megütötte, tépte a haját, és kiderítettem, melyik szomszéd hívta a rendőrséget.

Aztán a családja felhívott. Nem bírtak még egyszer keresztülmenni az egészen. Nem tudták elviselni, hogy exhumálniuk kelljen a testét a rendőrségi boncoláshoz. Nem tudtak többé beszélni róla. Minden szót elhasználtak már. Megkértek, hogy engedjem el.

De azóta sem sikerült. Még mindig dühös vagyok. A nap mint nap megtörténő erőszak miatt, a Thomokazihoz hasonló lányok és nők miatt, akiknek a halála említésre sem kerül, akik soha nem kapnak hangot, akiknek a gyászbeszéde a boncolási jegyzőkönyvből áll. Ahogy Kirby mondja: "Hogyan engedjem el ezt a szart? Hogyan engedje el bármelyikünk?"

A fikcióban, a való élettel ellentétben legalább megkaphatja az ember az igazságot.

Címkék: Beukes

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gabosff.blog.hu/api/trackback/id/tr626770615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.