Jack Foster hazatér. Viszont ennek senki sem örül igazán.
Jack részt vett a SzoftHarcban, a Totalitás mesterséges intelligenciái és az Állomás MI-jei, a Panteon közötti háborúban. Bár a férfi csak egy egyszerű könyvelő volt, amikor a fejébe ültették Hugo Fistet, ezt a kegyetlen és brutális harci MI-t, neki is részt kellett venni harcokban. Azonban Jack végül átállt a Totalitáshoz. Végül a szembenálló felek békét kötnek - a Panteon pedig ezzel gyakorlatilag elveszíti a háborút. Hazatérésekor viszont Jacket csak az Állomás rendőrsége várja: szülei árulónak tartják, korábbi társa, akivel egy bűnügyön dolgoztak, rég halott, és mint kiderül, valaki a szerelmét is meggyilkolta. Ha pedig mindez nem lenne elég, Fist licence hamarosan lejár, ekkor pedig az MI átveszi Jack teste fölött az irányítást, a férfi tudata pedig végleg kitörlődik.
Bár Al Robertson közel egy évtizede ír sci-fi-, fantasy- és horrornovellákat, az Égtörés a szerző első regénye. Nem mondhatnánk, hogy kifejezetten ismert név lenne az SFF világában, még akkor sem, ha első kötetét több helyütt 2015 egyik legjobb debütálásaként emlegették. Civilben az utóbbi tíz évben kommunikációs szakemberként dolgozott több cégnek is, munkája pedig az írásra is nagy hatással volt. Ugyanis nemcsak arról van szó, hogy Jack Foster egy könyvelő: az Égtörésben a nagyvállalatok egyben hatalmas mesterséges intelligenciák is, akik az Állomás - a lakhatatlanná vált Föld körül keringő legnagyobb emberi kolónia - lakói számára már-már istenek. Ők alkotják a Panteont, velük szemben állnak a Totalitás MI-jei, amelyek elutasítják a vállalati struktúrát és egy teljesen más életmódot követnek. Arról, hogy miért pont ilyennek képzelte el a jövőt, Robertson a következőt mondja:
„Úgy gondolom, hogy a szingularitás már bekövetkezett, és ez a transznacionális vállalatok létrejötte. Ezek ma is önálló értelemmel bírnak, a szükségleteik és céljaik különböznek és sokszor az emberiségével ellentétesek. Mindössze arról van szó, hogy a létezésük, a gondolkodásuk és cselekedeteik annyira különböznek a miénktől, hogy még csak nem is ébredünk rá a létükre. Még nem találtunk ki megfelelő módszert arra, hogy kommunikáljunk velük, hogy kezeljük őket. Az ezzel kapcsolatos elképzeléseimet próbáltam formába önteni a könyvben.”
Robertson csak meghosszabbította a jelenlegi trendeket, például hogy az internet hogyan válik a nagyvállalatok eszközévé. “Az internetes szabadságért a saját adatainkkal fizetünk. Egyszerűen csak nem értjük meg, milyen értéke is van valójában ezeknek az adatoknak, és mint egyéneknek nincs is lehetőségünk ezt megtudni. De napjaink tech óriásai viszont nagyon is jól tudják.(...)Nézzük meg például a Netflixet vagy a Spotify-t, valami hasonló történik - nem zenét, filmet vagy ilyesmit vásárolsz, hanem feliratkozol egy szolgáltatásra és élvezed ennek egy részét… Ezek ma még inkább kivételek, semmint az általános rendszer részei. Még mindig vannak nem előfizetéses vetélytársaik: elmehetek és vehetek egy DVD-t, megkerülve a Netflixet, az Amazont vagy a többit.
De ha ezek a versenytársak már nem léteznek, és az egyetlen választást ezek a szolgáltatások jelentik, akkor a kereskedelem logikája szerint a vállalatok ki fogják használni a dominanciájukat a piacon. És hamarosan azon kapjuk magunkat, hogy egyre többet fizetünk egyre kevesebbért.”
És mi történik, ha egy ilyen vállalatnál valami rosszul működik? Jön egy könyvelő, és felfedi a problémákat. “A könyvelők az Univerzum titkos mesterei”, mondja Robertson. “Képesnek lenni olvasni a vállalati könyvelésben óriási hatalom.” A főszereplő, Jack karakterét azonban nemcsak az befolyásolja, hogy miként képes belátni a vállaltok rendszerébe, hanem a hely is, ahol a történet játszódik: az Állomás.
Az Égtörés Állomása nem olyan, amilyennek az ember egy több millió lakónak otthont adó űrállomást elképzel. A henger alakú belső teret sötét és lepusztult épületek jellemzik, az utcán hajléktalanok és drogfüggők élnek, a hatalmas irodaházak és bevásárlóközpontok uralják a látképet. Olyan az egész, mintha a Szárnyas fejvadász nagyvárosába csöppentünk volna. Azonban mindebből a hétköznapi ember semmit nem lát, mert ott van a Fonal, az Állomás virtuális tere. A regényben a virtuális világ elfedi a valóságot, ugyanakkor ki is terjeszti az emberek lehetőségeit. Nemcsak arról van szó, hogy kiválaszthatjuk, milyen színű legyen a szobánk, de kizárhatunk embereket is a látóterünkből, sőt, akár a halottakkal is beszélhetünk. Az egész kicsit Hannu Rajaniemi Kvantumtolvajára emlékezteti az olvasót. És ahogy Jack és Hugo is egyre jobban elmerülnek az Állomás virtuális valóságában, úgy mi is egyre mélyebbre kerülünk, hogy lassan feltáruljon előttünk a komor Állomás igazi arca, ahol a valóságot olyannak látjuk, amilyenért fizettünk - vagy amilyennek a Panteon láttatni akarja:
“Egyszerre érdekes és kissé félelmetes figyelni az olyan technológiák fejlődését, mint a blockchain, az “okos szerződések” vagy az internet. Egyrészt ezek valódi utópikus lehetőségekkel bírnak, másrészt viszont sokkal könnyebbé teszik, hogy a vállalatok monitorozzák egy termék használatát vagy értékesítsék azokat. Az a jövő, ahol például fizetünk egy szoftverért, ami működteti a vízforralónkat és fizetünk a csészéért is, hiszen valaki birtokolja a designjának a jogait is, sokkal közelebb van és sokkal könnyebben létrejöhet, mint azt gondolnánk.”
Robertson nem hagy kétséget afelől, hogy bizony néha el kell szakítanunk a szerződések láncait, és be kell néznünk a színfalak mögé, hogy meglássuk, mi a valóság. Az Égtöréssel azonban nem ér véget az Állomás világának története. A szerző második regénye, a “Waking Hell” idén októberben jelenik meg angolul, ebben egy másik szereplővel önálló történetet olvashatunk ebből a jövőbeli Naprendszerből, végül pedig “Purging System” címen jövőre várható egy harmadik, szintén önálló kötet.
