Ian McDonald számos regény és novella írója, Hugo-, Nebula-, Locus-, Philip K. Dick-, Theodore Sturgeon-díjak birtokosa, a brit sci-fi kiemelkedő csillaga, aki minden egyes könyvével valami új, elképesztően részlet- és ötletgazdag jövőbe nyújt betekintést. Legutóbbi regénye az emberiség fantáziáját évezredek óta megragadó éjszakai vándorról szól, a szeszélyes, kegyetlen Luna úrnőről, a Holdról, amelynek arcát az ember megérintette már, de ez csak még inkább feltüzelte képzeletét.

Ian McDonald minden elődjénél változatosabb és veszedelmesebb társadalmat teremtett - egy új Holdat, ahol vállalati dinasztiák uralkodnak ingatag egyensúlyban és törekednek a holdi egyeduralomra. Ebben a társadalomban minden szerződés tárgya – beleértve a levegőt is, amit az ember beszív. Egy kudarcot vallott merénylet bizalmatlanság magvait veti el az uralkodócsaládok között, és a féltékeny rivalizálás nyílt háborúba csap át. 

Fülszöveg:

A Holdon meg kell küzdened minden talpalatnyi helyért.

És Adriana Corta pontosan ezt tette.

A Hold legfiatalabb uralkodócsaládjának fejeként Adriana kicsavarta a Hold hélium-3 iparát a Mackenzie vállalat kezéből, és új státuszt vívott ki a családjának. Élete alkonyán azonban Adriana vállalatát számos ellenség támadja, akiket üstökösszerű felemelkedése során szerzett. A Corta család csak úgy maradhat fent, ha Adriana öt gyermeke megvédi az anyjuk birodalmát a támadóktól… és egymástól is.

„Hajunkban virágok, kezünkben gyertyák. Vártuk a pillanatot, amikor a Hold pereme kibukkan a tenger fölött. És meg is jelent: az elképzelhető legapróbb szegélye, olyan vékony, akár a körömnyesedék. Mintha átvérzett volna a láthatáron. Hatalmas volt. Annyira hatalmas. Aztán már másként érzékeltem, és azt láttam, hogy nem a világ peremén túl emelkedik: a tengerből formálódik éppen. Szóhoz sem jutottam. Egyikünk se. Csak álltunk ott ezrével, mozdulatlanul. Fehér-kék sor Brazília szegélyén. Aztán felemelkedett a Hold, tisztán és teljesen, és a tengeren át ezüst vonal ért el tőle egészen hozzám. Yemanja ösvénye. Az út, amit az Úrnő bejárt, hogy eljusson a mi világunkig. És emlékszem, ahogy azt gondolom, hogy az utak mindkét irányban járhatók. Én is végigjárhatom, egészen a Holdig.”