Menü

Gabo webshop

Címkék

Aaronovitch (21) Adam-Troy Castro (3) Adams (14) Addison (5) akció (1) Akins (3) All You Need is Kill (1) antologia (5) antológia (8) Asimov (13) A Dűne messiása (2) A holnap határa (1) Bacigalupi (6) Barry (2) bejelentes (28) beleolvaso (9) Beukes (9) blogturné (1) blörbök (1) borito (30) Buglyó (6) Campbell (6) Colfer (15) Cserny Timi Pookah (2) Csigás Gábor (1) Dickinson (2) díj (2) disztópia (1) Doctor Who (3) Dozois (3) Dűne (2) e-könyv (1) ebook (4) Edge of Tomorrow (1) előrendelés (1) érdekesség (12) eredményhirdetés (1) értékelés (1) Ezüstkéz (1) fantasy (90) film (8) folyói (1) Frank Herbert (2) Góliát (1) grafika (11) Gregory (11) Hannu Rajaniemi (1) Hendrix (3) Holdstock (29) Holmberg (3) horror (7) idezet (7) interju (16) Irha és bőr (1) Jacek Dukaj (1) Jackson (1) játék (2) Joe Hill (2) Joyce (2) Kindle (2) kisregény (2) Kitschies (2) Kleinheincz (19) klímaváltozás (1) könyvajánló (1) könyvhét (2) körkérdés (5) kozerdeku (1) kritika (29) Leckie (19) Le Guin (4) light novel (1) Locus-díj (1) London (1) Lőrinczy (1) Mars 500 (1) McDonald (11) Miller (2) Mitágó-erdő (1) Moskát (19) Netflix (1) Nix (4) novella (19) Novik (5) nyeremény (1) ólomerdő (1) pályázat (9) Panoráma (1) Pearson (12) Rajaniemi (1) regény (2) rejtvény (1) rendezvény (1) Rengeteg (1) részlet (1) Roberts (14) Robertson (3) Rothfuss (32) Rusvai (2) Sakurazaka (7) Sánta Kira (2) Sapkowski (3) sárkány (1) sci-fi (65) Shada (1) Smythe (39) St. John Mandel (4) Staveley (10) Strahan (4) Sümegi (4) Szakurazaka (7) tartalomjegyzék (1) thriller (3) Tikos Péter (2) Tom Cruise (1) Tünde Farrand (1) tündöklő (1) undefined (2) urbanfantasy (3) Vaják (3) Wecker (3) Westerfeld (1) Witcher (2) YA (4) zsebkönyvsorozat (1) Címkefelhő

Facebook

Feedek

2020.03.31.

Fantasztikum, írás és olvasás - Körkérdésünk magyar szerzőinkhez (5/5.)

r_g

laptoppen.png

Márciusban kiemelten foglalkozunk magyar szerzőink sci-fi és fantasyköteteivel társkiadónkkal, a Ciceró Könyvstúdióval közösen. Ebből az alkalomból nemcsak kedvezményt indítottunk a Dibooknál az e-könyveinkre, hanem rövid körkérdést állítottunk össze a szerzőinknek, amelyben a fantasztikummal, írással és olvasással kapcsolatos gondolataikra voltunk kíváncsiak. A beérkezett válaszokat négyesével-ötösével, változtatás nélkül közöljük.

A sorozat előző bejegyzéseit itt találjátok: 1, 2, 3. 4.

kissgabi.jpg

Kiss Gabriella

Nálunk megjelent írásai: "Vendégség" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), "Holnap hamarosan egyszer majd így lesz" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

A szabadságot, ami segítségével nyitottabb a társadalmi változásokra, igényekre, így nem az itt és most eszközkészletével kell/lehet/szabad csak dolgoznia. És ez felelősség is, hiszen akkor mikor és hol voltaképp? Azt a világot meg kell teremteni, működtetni, benépesíteni élő alakokkal, történetekkel, az olvasó örömére.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Nagyobb figyelmet, teret a kisprózának. Talán tényleg kevés erre a hazai szubkultúra erőforrása, de jó lenne, ha megerősödne a bázis, és neadjaég több folyóiratot eltartana - vagy legalábbis több színvonalas online felületet, megjelenési, olvasási lehetőséget.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Az átlagember életének változásai vagy éppen nem-változásai a változó világban, legyen az egészen extrém.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

1. Időt találni arra, hogy leüljek. :) 2. Más szemével látni a szöveget, annak hibáit, ne én legyek az elképzelt olvasója, aki persze mindent ért félszavakból.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Moskát Anita, Ursula K. Le Guin, China Miéville, Karin Tidbeck

moskatanita.jpg

Moskát Anita

Nálunk megjelent írásai: Bábel fiai, Horgonyhely, Irha és bőr, "A mesterhazugság" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben)

Mit szeretsz a fantasztikumban?

A fantasztikum kicsit olyan, mint Pom Pom: ha akarjuk, szőrpamacs, vagy paróka, vagy egyujjas kifordított bundakesztyű. Ha akarom, tükör a valóságra, máskor lenyűgöző ötletek tűzijátéka, egzotikus, idegen, vagy egészen hétköznapian emberi. Foglalkozhat a jelen problémáival, de segíthet is abban, hogy elmeneküljünk tőlük. A fantasztikum bárhogyan felhasználható, olyan formát ölt, amire éppen vágysz. Íróként és olvasóként is ezért a sokoldalúságáért szeretem, és amikor kikelek a sablonok alapján írt tucatsztorikra, pont ezt az elvesztegetett lehetőséget sajnálom: itt egy zsáner, amiben bármit meg lehet tenni, ne érjük be a kaptafával. 

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Amikor jó tíz-tizenöt éve először beszéltem arról, hogy fantasy regényeket szeretnék írni, amik egyetlen osztott világhoz sem kapcsolódnak, a barátaim le akartak beszélni róla: "Magyarországon senkit sem érdekelnek az önálló sztorik". Iszonyatosan örülök, hogy ez szép lassan megváltozott. Egyre nagyobb teret kap a weird, egyre több a kísérletező, bátor fantasy, szóval ez egy nagyon jó út. Ennek ellenére szeretném, hogy még több új szerző legyen. Egymástól jól megkülönböztethető, markáns hangú, egyedi szerzők, akik ötletekben, mondanivalóban, stílusban tudnak újat mutatni. Olvasóként minél színesebb felhozatalra vágyom.

A másik, amit szeretnék, hogy a fantasztikum ne legyen gettóban az irodalmon belül. Rengeteg könyvről sosem fognak mainstream irodalommal foglalkozó médiumok írni, a kritikusok kerülik ezeket a könyveket, és ha el is olvasnák, nem is biztos, hogy megfelelő kontextusban tudnák értelmezni őket. Úgy látom, a nyitás néhány portál, kulcsember körül indult el, akik irodalmárként foglalkoznak SFF-fel, és szívügyüknek tartják. De szeretnék olyan közegben írni, ahol bátran mondhatom, hogy "fantasyt írok", és nem kell a szigorú pillantások hatására kényszeresen magyarázkodnom, hogy "a fantasy is lehet minőségi vagy releváns, nem gyerekmese".

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Valószínűleg ez mindig változik, formálódik. A regényeimben általában előkerülnek társadalmi kérdések, de elsősorban emberi oldalról, az egyének látószögéből, és gyakoriak a nehezen feldolgozható traumákkal küzdő szereplők is. Gyakran foglalkozom a testtel, ami nálam sosem idealizált, és a testükhöz való viszony sokszor meghatározza a karaktereimet. Néha visszatérek vallási témákhoz, vagy a hatalom manipulációs eszközeihez. (És állítólag Skandináviához, de ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.)

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Mindenképpen az első fele. Az írók egy része kivirul, ha új történetbe kezd, rengeteg lehetőséget lát maga előtt, szárnyal - én leblokkolok. Honnan kellene kezdeni? Milyenek ezek a szereplők mélységükben, akiket feltettem a táblára? Azt mondja ez a szöveg, amit szeretnék? Ezért az első felét rengetegszer újra szoktam írni, lenyesem a sztori vadhajtásait, megismerem a szereplőket. Ekkor még túl sok a lehetőség, úgy érzem, minden széttart. Amikor aztán eljutok a felééig - addig a feléig, amit már pontosnak érzek, ami már tényleg azt mondja, amit szeretnék -, onnantól egy lélegzettel megírok mindent. Ott már könnyű, a szálak összetartanak egyetlen lehetséges végkifejlet felé.

Ez a technikai nehézség. De talán még nehezebb a lelki oldala. Az írás szörnyen sérülékennyé tesz. A regénymegjelenés olyan, mint a boncasztalon feküdni kiterítve, hasunkon a felvágott ipszilonnal. Állandóan azon töprengek, hogy a történetek, amik nekem olyan fontosak, tudnak-e bármit adni az olvasónak, vagy elmennek mellettük, és ez már írás közben is gyakran lebénít. Pedig nem szabad belefeszülni az olvasóknak való megfelelésbe. Az olvasókat tisztelni kell - hiszen az idejüket adják, megérdemlik az írótól telhető maximumot -, de a történetnek csak önmagához kell hűnek lennie, és írás közben csakis az íróé. Ahogy megjelenés után pedig csak az olvasóé: annyi változat fog élni belőle, ahányan olvasták.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?  

Margaret Atwood, Donna Tartt, Lionel Shriver.

papp_dora.jpg

Papp Dóra

A Ciceró Könyvstúdiónál megjelent írásai: Tükörlelkek I-II., Bolyongó, Fénytörés

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Azt, amit mindenki más: hogy menekülünk vele, de közben nem menekülhetünk. Hiszen egy elképzelt világ szabályai, a kialakult társadalom és az egyének viselkedése mindig tükröt tartanak a világunknak, ez alól nem tudjuk magunkat kivonni olvasás közben.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Nem hinném, hogy rendelkezem akkora rálátással ezügyben, de ha valamit hiányolok, az más területre is igaz. Nyitottság, szorosabb, közvetlenebb kapcsolattartás az olvasókkal. Illetve széleskörű lehetőségek megteremtése arra, hogy minél több egyedi történet kerülhessen elő a fiókból. Ha ténylegesen hiányolunk valamit a magyar fantasztikumból, ha szívesen olvasnánk bizonyos témákról, vagy nagy valószínűséggel megírták már, csak nem jutott el a nagyközönséghez, vagy nekünk magunknak kell megírnunk.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

A természeti katasztrófák, a környezetvédelem, a klímavészhelyzet és az ebben rejlő lehetőségek. Civilizációs betegségek, tömeghisztéria, vallási fanatizmus, feminizmus. Ha fantasyról van szó, nekem az fekszik, amikor nem egy teljesen kitalált univerzumban játszhatok a saját világom szabályainak keretein belül, hanem valós, mai, kézzelfogható elemekkel és motívumokkal kísérletezhetek. Amikor az ausztrál bozóttüzekkor nem mindennapi, azelőtt talán még soha nem látott időjárási jelenségek alakulnak ki, amikor a valóság kimutatja a foga fehérjét, szinte fantasybe illő dolgokra képes. Az ilyesmi megihlet.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Általában sokat töprengek rajta, mennyi emberi hibát engedjek meg a karaktereimnek. Nincs jó történet erős karakterek nélkül, akikben megvan a fejlődés és változás lehetősége a rájuk zúdult történések áradatában. Ugyanakkor nem lehet mindenki erős jellem, ez talán mindenkinek mást is jelent, de szeretném, ha az olvasó közel érezné magához a szereplőket.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Moskát Anita, Kleinheincz Csilla, Gabriella Eld, A. M. Aranth, Neil Gaiman. Az más kérdés, mikor van időm elolvasni őket, de a fenti szerzők esetében tudom, hogy nem fogok csalódni, ha majd egyszer leveszem az írásaikat a polcról.

frank.jpg

Frank Márton

A Ciceró Könyvstúdiónál megjelent írásai: a Páratlanok-trilógia

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Azt, hogy teljesen szabad utat nyit előttünk. Bármi megtörténhet benne. Egy olyan világba visz el minket, amiben a varázslat valósággá válik.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Az ifjúsági regényeket. Mivel azokból elég kevés van magyar írótól.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Igyekeztem, hogy a Páratlanok ne csak egy egyszerű, szórakoztató, fantasy-ifjúsági regény legyen, hanem érintsen több, fontosabb témát is. Sok minden foglalkoztatott, amikor a sorozatot írtam. Például a fiatal, kamaszkorú szereplők egymáshoz való viszonya. Különösen, ha nehéz helyzetekben egymásra vannak utalva, ha olyan próbákat kell kiállniuk, amikben egy felnőtt sem biztos, hogy megállná a helyét. A konfliktusaik. Az egymáshoz való alkalmazkodásuk. A barátság, a szerelem. A világunkat érintő drámai kérdések, mint a környezetszennyezés. Az önzés és az önzetlenség. Vagy a kérdés, hogy a cél szentesíti-e az eszközt.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

A karakterek ábrázolása a történet elején, különösen, ha sok van belőlük. Úgy megcsinálni, hogy minden szereplő a lehető legegyedibb legyen, a kinézetük, a viselkedésük, a beszédük meg az egymáshoz való viszonyuk – nekem ez okozta a legnagyobb fejtörést a Páratlanoknál. De szerencsére csak az elején, utána, mikor már túl voltam ezen, már csak arra kellett figyelnem, hogy minden szereplőm viselkedése azon a sínen haladjon tovább, amin elindítottam őket.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Murakami Harukinak, Michel Houellebecqnek (bár mondjuk az utóbbi időben mégis gondolkodóba esek vele kapcsolatban) és Rowlingnak, mert a felnőtt könyveit is nagyon szeretem.

buglyo.jpgBuglyó Gergely

A Ciceró Könyvstúdiónál megjelent írásai: az Oni-trilógia 

Mit szeretsz a fantasztikumban?

Ha egy szóban kellene válaszolnom, azt felelném, a korlátlanságot. Közhely, de igaz, hogy amikor az ember fantasztikus regényt ír, akkor csak egyetlen szabály van: mindig alkalmazni az általunk kitalált szabályokat. Másképp mondva, semmi sem köti meg a kezünket abban, hogy milyen világot vagy történetet alkotunk, csak arra kell odafigyelnünk, hogy elkerüljük a belső ellentmondásokat.

Gyerekként is faltam a fantasztikus könyveket, már amikhez akkoriban hozzá lehetett jutni magyarul, de abban, hogy végül írásra adtam a fejem, az is szerepet játszhatott, hogy igazi játékőrült voltam. Rengeteg hagyományos és videójátékot kipróbáltam, de mindnek megvoltak a maga szabályai és korlátai. Tizenkét éves koromban, amikor egy jóbarátom megismertetett a ma már klasszikusnak számító, kockás-karakterlapos szerepjáték világával, azonnal a rabjává váltam: itt volt egy játék, amiben bármi megtörténhet, és ha nem akarjuk, soha nem ér véget. Aztán persze mégis véget ért. Bevallom, valószínűleg sohasem merült volna fel bennem a fantasyírás gondolata, ha a gimi után nem oszlott volna fel a régi szerepjátékos társaság, és hirtelen nem éreztem volna úgy, hogy számtalan el nem mesélt történet rekedt bennem. Most úgy tűnik, a fiaimmal újrakezdődhet a játék, és kiderül, kalandmesterként mennyire rozsdásodtam be az évek alatt. Ez persze nem jelenti azt, hogy abbahagynám az írást, hiszen ha úgy nézzük, egy történet megszületése a sok rászánt idővel, a gyötrelmes és felemelő pillanatokkal együtt nem más, mint játék. Mondhatjuk, hogy a szerepjáték rokona, csak az egyik multiplayer mód könnyebb pályákkal, míg a másik single player, ultranehéz fokozatban.

Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?

Gondolkodtam a kérdésen, de az az igazság, hogy sem a külföldi, sem a hazai zsánerirodalomra nem látok rá olyan mértékben, hogy pár apróságnál többet tudjak említeni. Összességében azt mondhatom, hogy nincs különösebb hiányérzetem: vannak remek íróink, minőségi fordításaink a nemzetközi bestsellerekből, és bátor kiadóink, akik időnként felvállalnak rizikósabb könyveket is. Igaz, hogy egyikből sincs túl sok – a hazai zsáner rendkívül szűk világ, már-már szubkultúra, a külföldi könyveknek pedig csak egy kis szeletét lehet bevezetni a magyar piacon –, de ha figyelembe vesszük hazánk kis népességét és nyelvünk izoláltságát, valamint azt, hogy mennyit javult az itthoni fantasztikum helyzete az elmúlt öt-tíz évben, akkor a jelenlegi állapot szerintem inkább büszkeségre ad okot, mint elégedetlenségre.

Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?

Ha fantasyt írok, legtöbbször a világépítést élvezem a legjobban, főleg annak kiagyalását, hogy a mágia milyen formában van jelen és milyen szerepet tölt be az általam kitalált világban. A nagy, eposzi küzdelmek olvasóként és íróként is megmozgatnak, de jobban szeretem, ha a jó és rossz klasszikus csatája helyett két – vagy több – olyan fél áll egymással szemben, akik a maguk szempontjából nézve jó célért küzdenek.

Amikor írni kezdtem, már csak a koromból adódóan is a YA állt hozzám a legközelebb, főleg az olyan történetek, amikben nincs vagy nem hangsúlyos a romantikus szál, helyette a kaland és a fordulatok állnak a középpontban. Azt hiszem, még mindig a YA az igazi terepem – mit szépítsem, sosem nőttem fel igazán, és ez a vicceimen és az írásmódomon is kiütközik –, de húsz év alatt sokat változott az életem, ez pedig új témákat hozott magával az írásban is. A legfrissebb kéziratomban, a Caladus csillagában például sokat foglalkozom a szülő-gyerek kapcsolattal, amit a mindennapokban is megélek (csak szerencsére nem úgy, ahogy az a regény lapjain történik).

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?

Ide sok mindent írhatnék, például rendszerint megküzdök a karakterek belső világának ábrázolásával, vagy egyes jelenetek filmszerű elképzelésével is – nem vagyok vizuális típus –, de a legbosszantóbb hibám talán mégis az, hogy néha nem vagyok tudatában, mennyire más az a jelenet, ami a fejemben él, és az, amit ténylegesen papírra vetettem. Itt most nem arra gondolok, hogy nem sikerül olyan jól megírni, mint ahogy eredetileg elképzeltem, hiszen ez egy bizonyos mértékig természetes. Inkább az zavar, hogy ha elkap a „flow”, akkor hajlamos vagyok elmenni az olvasó mellett, és nem veszem észre, hogy bizonyos dolgokat elfelejtettem közölni. Ilyenkor az újraolvasás sem segít, mert azt „olvasom”, ami a fejemben van, nem azt, ami a szemem előtt. Néha kiszúrom az ilyen hibákat, ha sokkal később veszem elő a jelenetet, amikor már nem emlékszem rá, legtöbbször azonban Évi – a feleségem és előolvasóm – hívja fel rájuk a figyelmem, vagy rosszabb esetben majd csak a szerkesztő.

Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?

Gimnazista koromban Stephen King volt ez az író: iskola után sokszor csak azért tettem kitérőt a könyvesbolt felé, hogy megnézzem, jelent-e már meg új könyve, vagy épp az antikváriumban kutakodtam a régiek után. Manapság jobban szeretek minél több írótól olvasni, egyszerre egy-egy könyvet vagy sorozatot. Ettől valahogy frissebbnek hat az élmény, mert bár egy jó író nem dolgozik panelekből, bizonyos témák, motívumok, stíluselemek azért ismétlődhetnek (na jó, China Miéville-re ez nem vonatkozik). Emiatt mostanában senkinek sem vettem meg az összes könyvét, bár azt be kell vallanom, hogy Dan Wells kapcsán elég közel állok hozzá. Ha a különböző szerzőkkel való kísérletezés során egy-egy olvasmányt kicsit nehezebben gyűrtem le, akkor a következő könyv kiválasztásánál szeretek biztosra menni, és mivel Dan Wellsnek eddig egyetlen regényét se bírtam letenni, ilyenkor gyakran tőle olvasok valami újat.

Címkék: sci-fi körkérdés fantasy interju

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gabosff.blog.hu/api/trackback/id/tr4815573786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.