Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Brian Staveley epikus fantasy trilógiájának első kötete, A császár pengéi, amelyet idén Locus-díjra jelöltek.
A császárt meggyilkolták, és az Annur Birodalom rendje felborult. A halott uralkodó három gyermekének azonban a gyász mellett egy mélyre hatoló összeesküvéssel is meg kell birkóznia.
A császár lánya, Adare a fővárosban hajszolja apja gyilkosát, akit azonban a császári család istennője látszik pártolni, és Adare hamarosan magára marad az udvar intrikái közt. Öccsét, Valynt, aki a birodalom legveszélyesebb alakulatánál hadapród, egy óceán választja el a palotától, azonban több gyanús baleset után ráeszmél, hogy az ő élete is veszélyben van – akárcsak Kadené, a trónörökösé, aki egy messzi kolostorban tanulmányozza az Üres Isten szerzeteseinek ősi tudását. Ám mielőtt Valyn Kaden segítségére siethetne, még ki kell állnia az elit hadsereg titokzatos és halálos próbáját.
Brian Staveley regénye egy vibrálóan izgalmas és feszült játszmákkal teli trilógia első kötete, amelyet máris Brandon Sanderson, George R. R. Martin és Patrick Rothfuss műveihez hasonlítanak.
A magyar kiadás borítóját Tikos Péternek köszönhetjük.
Részlet a könyvből
„A katona zihált a megerőltetéstől és a beszéd okozta fájdalomtól, de összeszorította az állkapcsát, és folytatta.
– Összeesküvés. Összeesküvés folyik. Mi… el akartunk… vinni, hogy… megvédjünk.
Valyn megpróbált valamit kihámozni ebből. Annurban rengeteg becstelen politikai ügylet zajlott, de a Qirin-szigeteken a Kettralok laktak. Az Aedoli Testőrségről mondák keringtek, de a Kettralokról legendák szóltak. Aki a Szigetek megtámadását tervezi, az csak őrült lehet.
– Maradj itt! – mondta Valyn. – Ezt el kell mondanom valakinek.
– Ne! – nyögte az aedoli, aki véres kezét felemelte zekéjéről, és Valyn felé nyújtotta. Hangja most meglepően erősen szólt. – Van itt valaki… talán egy fontos valaki… aki benne van…
A szavak felértek egy arculcsapással.
– Ki az? – dörögte Valyn. – Ki van benne?
A katona kimerülten rázta meg a fejét.
– Nem tudom…
A feje oldalra nyaklott. Élénkvörös vér fröcskölt elő valahonnan a zekéje alól. Egy átvágott ütőér, jött rá a fiú… csakhogy egy átvágott ütőér percek, és nem napok alatt öl. Ennek az embernek már akkor el kellett volna véreznie, mikor a támadók visszafelé másznak át a hajóperemen. Előrelépett, óvatosan széthúzta a katona zekéjét, és a szörnyű vágásra meredt.
– Ez lehetetlen… – dünnyögte. Ám a bizonyíték egyértelmű volt.
A férfi elszorította a saját ütőerét, átdugta az ujjait a húsába hasított résen, megkereste az iszamós eret, és összecsippentette. Lehetséges volt, de csak nagy szerencsével lehet átvészelni ilyen állapotban egy napot. Az aedoli pedig majdnem három napig bírta így, várva valakire, fohászkodva egy istenhez, aki jól kicseszett vele, méghozzá örökre.”