Márciusban kiemelten foglalkozunk magyar szerzőink sci-fi és fantasyköteteivel társkiadónkkal, a Ciceró Könyvstúdióval közösen. Ebből az alkalomból nemcsak kedvezményt indítottunk a Dibooknál az e-könyveinkre, hanem rövid körkérdést állítottunk össze a szerzőinknek, amelyben a fantasztikummal, írással és olvasással kapcsolatos gondolataikra voltunk kíváncsiak. A beérkezett válaszokat négyesével-ötösével, változtatás nélkül közöljük.
A sorozat előző bejegyzéseit itt találjátok: 1, 2.
László Zoltán
Nálunk megjelent írásai: "Világvégék" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), "Madarak, emlékek, lánygyermek" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)
Mit szeretsz a fantasztikumban?
A végtelen szabadságot, amellyel bármilyen társadalmi vagy technológiai változás hatásait meg lehet vizsgálni, tovább lehet gondolni, miközben valahogy mégis a máról, az emberről mondunk el valamit. Egyszerre elvágyódik és mégis itt marad.
Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?
A fiatal sci-fi szerzőket. Az én generációmban sem vagyunk sokan, de nem látszik a 20-30 évesek nemzedéke, akik megbízható rendszerességgel, nagy kiadóknál jelentkeznének regényeikkel. Úgy tűnik, a tudományos fantasztikumnál ma sokkal népszerűbb a fantasy, azon a területen sokkal jobban állunk fiatal tehetségekkel.
Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?
Az éghajlatváltozásnál jó ideje nem látok aktuálisabb problémát. Nem kell, hogy a sci-fi csak erről szóljon, de azt gondolom, ha rövid- vagy középtávú jövőről írunk, akkor érintenünk kell, legalább háttér szintjén. A 12 évvel ezelőtt megjelent A Keringés című regényemben a klímakatasztrófa csak kiindulási pontja egy időutazáson alapuló bolygókolonizációs történetnek, ám éppen tavaly beszélgettek a regényről a Jazzy rádióban, és ők pont a cli-fi téma miatt tartották még ma is aktuálisnak. Az idén remélhetőleg megjelenő új könyvem, a Mindig egyre több világának a múltjában is ott van egy (klíma)összeomlás, miközben az emberiség maradéka egy idilli naprendszerben teszi le a csillagközi civilizáció alapjait. Magánál az éghajlatváltozásnál jobban érdekelnek a hosszútávú hatások: megértjük-e, miért juttattuk idáig a Földet és képesek leszünk-e utána másképp viselkedni.
Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?
Sokat gondolkodom rajta, hogy mi a legmegfelelőbb történet egy ötlet kibontásához, kik azok a karakterek, akiken keresztül a legjobban át tudom adni a gondolataimat. Ez nagyon fontos, mert sok szempontból már determinálja, milyen lesz a regény. De a legnagyobb kihívás, hogy végül ugyanazt lássam a monitoron, ami a fejemben videoklip-szerűen kavarog színes képekkel, hangulatokkal, újra- és újrafogalmazott párbeszédekkel. Régebben sokszor előfordult, hogy a leírtakat visszaolvasva meglepődtem, mennyivel jobb, gazdagabb lett, mint ahogy elképzeltem. Ma inkább az ellenkezője igaz, és ez nagyon tud frusztrálni. Képes vagyok akár napokig újra- és újrafogalmazni egy-egy bekezdést, ha nem vagyok elégedett vele.
Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?
William Gibsont mindig. N. K. Jemisint vagy Ian McDonaldot a remek prózájuk miatt. China Miéville-t vagy az itthon sajnos nem túl jól fogyott Ken MacLeodot többek között a tökös balosságuk miatt. Kim Stanley Robinsont, mert akkor is tele van tudással, ha éppen megfeledkezik a történetről. A magyarok közül most éppen számolom vissza az éveket a következő Moskát Anita-regényig.
Vincze Dorottya
Nálunk megjelent írása: "Nem rászoruló" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)
Mit szeretsz a fantasztikumban?
Egyrészt, hogy extrém helyzeteket tud létrehozni. A realisztikus történetek is valami, legalább a főszereplő számára jelentős vagy rendkívüli eseményről szólnak, de a fantasztikum emeli a tétet, kitágítja a világot, és tonnákkal terhel meg alapból súlyos helyzeteket: valóban lehet a tét az emberiség, a Föld, az egész univerzum, a szereplők a szó legszorosabb értelmében megjárhatják a poklot, új távlatokat kaphat a hatalom, a teremtés vagy a felelősség fogalma. Az extremitás ráadásul előhozza egy személyiség, de akar egy társadalom rejtett oldalát is. Egy ügyes szerző nem csak kitalál valami fantasztikusat, hanem azt járja körbe, hogyan működik ezzel együtt egy egész világ.
A fantasztikum másik, hozzám közel álló tulajdonsága, hogy gyönyörű szépen rávilágít a társadalmat nyomasztó problémákra, vágyakra, félelmekre, a jelenünk betegségeire, a jövőt illető kétségeinkre, vagy a múlthoz fűződő nosztalgiánkra. Nagyon szimbolikus és nagyon realista egyszerre.
Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?
Ez azért nehéz kérdés, mert nagyon sokáig élt bennem az a (közkeletű?) tévképzet, hogy a minőségi kultúrtermék elsősorban külföldi (és lehetőség szerint persze nyugati). Így persze csúnyán le vagyok maradva… Csak az utóbbi pár évben nyitottam tudatosan a magyar szerzők felé, és még mindig képes vagyok megdöbbenéssel fogadni, hogy az originál magyar könyvkínálat milyen sokszínű és színvonalas. Amit eddig nem találtam mégsem, és érdekelne… mondjuk alternatív jelenkori budapesti-ifjúsági-nemromantikus-fantasy? London fantasy alvilágáról jelenleg élénkebb kép él a fejemben, pedig ott még sosem jártam.
Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?
Alapvetően karakterközpontúan gondolkodom, szóval bármi is legyen a setting, a végén mindig a szereplőim belső világa és akadályai kerülnek előtérbe. A vámpírjaim életkezdési válságban szenvednek, a szuperképességű tinédzsereim az elvárások és a nagyravágyás nyomása alatt kínozzák egymást, az egész valóságot kedvére formáló bűvészem meg valamiféle túlfejlett agorafóbiával küszködik. A magány, az elhagyatottság és a társadalomból való kirekesztettség vagy önkéntes kivonulás mindig megjelenik nálam valamiféleképpen.
Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?
Hogy hogyan állítsam össze az ötlet szilánkjait egy koherens egésszé. Egy kép, egy párbeszéd, egy karakter, de még egy jó alapötlet is bosszantóan kevés, ha nem tálalom mögötte a történet lényegét és ívét. Néha az adja meg az igazi kezdő lökést, hogy rájövök, mi lesz az utolsó mondat. (Ami nyilván változik aztán egy kicsit, mire odaérek, de legalább kijelöl valami útvonalat a vaktérképen.)
Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?
Gondolkodás nélkül senkiét (a könyves kívánságlistám a már rég megjelentekből és a kihagyott klasszikusokból is végeláthatatlanul hosszú), de Christopher Moore, Neil Gaiman és Jonathan Stroud azért rajta vannak a radaromon. Magyar szerzők között is akad jó néhány név, akire felkapom a fejem, de olyan óriási lemaradásban vagyok a korábban kiadott könyveikkel, hogy nem győzöm őket beérni az újakkal…
Takács Bogi
Nálunk megjelent írásai: "Erdőszellem, erdőszellem" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), "Néhány megjegyzés a közönséges polip szaporodási stratégiájáról" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)
Mit szeretsz a fantasztikumban?
Hogy minden belefér és általában nem kell magyarázkodnom, hogy miért éppen erről a témáról akartam írni – vagy olvasni. Egészen szokatlan dolgok is meg tudják találni a helyüket, meg az olvasótábort.
Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?
Több fiatal zsidó és roma szerzőt ismerek, akik magyarul indultak nagyjából velem egyidőben, aztán elmentek külföldre és most vagy nem írnak egyáltalán, vagy nem fantasztikusat írnak, és általában nem magyarul. Ez nagyon szomorú és jól mutatja, hogy mennyire nem befogadó a hazai közeg. Remélem, hogy a következő generációban ez máshogy lesz; szerencsére vannak erre mutató jelek.
Nagyon sokáig hiányoltam egy rendesen moderált közösségi felületet, de most már van ilyen, a Facebookon a F.I.O.K., amit Szujó Norbert adminisztrál és Tomasics József és Waldmann Szabolcs is segédkeznek moderálni. Úgy érzem, hogy sok olyan dolog, ami most létezik és nagyon szeretem, lehet, hogy megszűnik és akkor hiányolni fogom – például ilyenek a Spekulatív Zóna heti hírösszefoglalói Hetei Pétertől, a Hegedűs Ilona moderálta Nők a Spekulatív Irodalomban csoport a Facebookon, vagy Pintér Bence könyvajánlói az Azonnalin. Remélem, még sokáig megmaradnak!
Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?
Szeretek konkrét tudományos témákról írni, általában olyasmikről, amik munka közben jöttek szembe. Folyóirata válogatja, hogy mennyire engedik, de próbálom berakosgatni a novelláim végére a szakirodalmi hivatkozásokat. Amiket kihúztak a szerkesztők, azokat visszaraktam az első novelláskötetemben :)
Azon kívül pedig mindenféléről írok, ahogy épp jön; a Talmudtól az emberevő albérletig, több-kevesebb valóságalappal. Az élet helyenként olyan furcsa, hogy akárhogy írom meg, spekulatív novella lesz belőle.
Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?
Időt találni rá a munka mellett. Amikor főállásban írtam-szerkesztettem, akkor is az idő nagy része azzal ment el, hogy mások kéziratait szerkesztettem-véleményeztem, vagy nonfiction cikkeket írtam, fordítottam; csak novellaírásból önmagában nem igazán lehet megélni az USA-ban.
Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?
Nagyon sokat járok könyvtárba, meg a kiadók is időnként hozzámvágnak recenziós példányokat, szóval az elég esetleges, hogy mit veszek meg konkrétan a boltban pénzért. De összeírtam, hogy kiknek a könyveire csapok azonnal le, kontextustól függetlenül! A listában lesz scifi, nem-scifi és mindenféle határeset is:
Magyarul – Bari Károly, Nádasdy Ádám, Raana Raas, Dragomán György, Jónás Tamás, Bodor Ádám, Tóth Krisztina. (Az anyukám szokott magyar könyveket utánam küldözgetni – ezért nagyon hálás vagyok –, neki mondom, hogy mit szeretnék épp.) + Most gyűjtöttem be és olvastam el Farkas Balázstól egyhuzamban három könyvet.
Angolul (csak olyanokat mondok most, akiknek az elmúlt két évben volt új kötete + legalább két könyve volt már, és a nonfictiont is kihagyom, mert különben holnapig itt ülnénk): Rivers Solomon, Amal El-Mohtar, Akwaeke Emezi, Danez Smith, Tommy Pico, Yoon Ha Lee, Malka Older, Eve L. Ewing, Silvia Moreno-Garcia – szerkesztőként is –, Renee Gladman, Craig Laurance Gidney, Ada Hoffmann, Nicky Drayden, Aliette de Bodard, Kiini Ibura Salaam, Leah Lakshmi Piepzna-Samarasinha + Melissa Scottól és Denise Lowtól most próbálok meg mindent összegyűjtögetni, de annyi mindent írtak, hogy ez egyelőre még folyamatban van.
Más nyelvekről, fordításban sajnos nehezen tudom azt mondani, hogy valakitől mindent megveszek, mert általában egy szerzőtől örülök, ha két-három könyvet össze tudok vadászni. Csak egy példa: Jacek Dukaj magyarul megjelent könyvei nagyon tetszettek, de a kiadó úgy tudom, nem tervez folytatást.
Tallódi Julianna
Nálunk megjelent írásai: "Féligaz" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), "A macskák mindig boldogok" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)
Mit szeretsz a fantasztikumban?
Az a fajta olvasó vagyok, aki merő eszképizmusból is szívesen fogyaszt fantasztikumot. Könnyű elbűvölni egy egzotikus világgal, vagy sziporkázó ötlettel, és azt élvezem a legjobban, ha a főhősökkel együtt felfedezhetem a világuk rejtélyeit. Legyen az következetesen kibontott jövőkép, vagy mágikus univerzum. Szeretem, ha szórakoztatnak és gyönyörködtetnek, de ha emellé kapok némi filozófiát és morális dilemmákat, azt még jobban. Írni pedig azért szeretem, mert szinte végtelen játékteret ad azoknak a témáknak, amik foglalkoztatnak. Ráadásul a valóságban nem létező dolgokat kitalálni olyan élvezetes elmejáték, hogy néha csodálkozom, miért nem csinálja mindenki.
Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?
Bevallom, az elmúlt időszakban kissé elmaradtam az olvasással, és lehet, hogy amit hiányolnék, az csak még nem talált meg. Még több jó sci-finek például nagyon örülnék, különösen némi futurooptimizmusnak. Emellett alig jut eszembe olyan „belépő szintű” könyv a közelmúltból, amit nyugodtan odaadhatok a fiatal ismerőseimnek, kedvcsinálóként a sci-fi olvasáshoz. Egyébként nagyon szerencsésnek érzem magunkat, amiért ilyen kis országban élünk, mégis sok jó hazai fantasztikus szerző könyveiből válogathatunk. Alig győzök olvasni!
Milyen témák foglalkoztatnak a legerősebben?
Jelenleg jó pár novella és két regény készül a számítógépemen és a füzeteimben, a fejemben pedig még több ötlet kering. Elég sokfélék, de ha jól megnézem őket, a többségük tartalmazza az identitásáért küzdő ember motívumát. A legtöbb szereplőm kisember, akit bizonyos társadalmi elvárások és stigmák nem hagynak kiteljesedni, és súlyosan meg kell fizetniük érte, ha ki akarnak törni. Mások elnyomó hatalom ellenében próbálják megőrizni magukban azt, ami őket önmagukká teszi, és amit a környezetük elutasít. Ezen kívül a szürke mindennapokat színező varázslat témáját is sokat forgatom a fejemben mostanában.
Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?
Az írás számomra egy nehéz, de nagyon jó játék, amit egyszerre sok szinten kell játszani. A nyelvi szint, és azon túl a cselekmény logikája, hangulat, érzelmi ív, és egy fő gondolat az egész mögött... Ritkán vagyok tudatában ennek az egésznek, hajlamos vagyok annyira elveszni a részletekben, hogy csak a végén jövök rá, mit is akartam egy novellával vagy rosszabb esetben regénnyel, és ennek fényében milyennek kellett volna lennie.
A másik kihívás az, hogy megőrizzem a kitartásomat egy történet végéig. Hajlamos vagyok mindig éppen azt írni, ami szórakoztat, és elodázni a kemény munkát igénylő részeket.
Veres Attila
Nálunk megjelent írásai: "Fekete talán" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című kötetben), "Horváth Etele - A nagy kacagtató élete és kora" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)
Mit szeretsz a fantasztikumban?
Elsősorban azt, hogy megnevettet. Ez akkor fordul elő, ha a fantasztikus történetben megjelenő koncepció, megoldás vagy ötlet egyszerre magától értetődő és elképzelhetetlenül briliáns. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a fantasztikus történeteken keresztül lehet beszélni az emberi létezés bizonyos hétköznapi helyzetekben kevésbé megfogható aspektusairól, és íróként ez az, ami a leginkább érdekel. Ezenkívül én az emberi életet, mint koncepciót is fantasztikusnak tartom, számomra a földünket ellepő milliárdnyi bizarr organizmus, az emberi és állati tudat és az ember által konstruált környezet mind-mind fantasztikus elemek. A realizmus az lenne, ha a bolygó kizárólag csupasz sziklákból állna.
Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?
Nem tudom, hogy kategorikusan kijelenthetőek-e hiányok. Korábban rettentően hiányoltam a relevanciát a magyar fantasztikus könyvekben; mindegyik valamilyen külföldi típustörténet változata volt, és ilyen módon saját létén kívül nem állított túl sokat. Ez a helyzet alapvetően most is meghatározó, de az utóbbi években én mégis pozitív változást érzek. Több regény is megjelent, ami áttételesen vagy konkrétan foglalkozik a mai magyar valósággal, vagy olyan kérdésekkel, amik tipikusan a mi korunk sajátjai, és ezek általában jól is vannak megírva. A Gabo magyar fantasztikus antológiái, különösen a második, elég pontosan mutatják, hogy a fiatalabb generáció mer beszélni az őt körülvevő valóságról a fantasztikum szűrőjén át, és én korábban éppen ezt hiányoltam a magyar fantasztikumból. Örülök továbbá, hogy megszűnt a sci-fi és a hagyományos fantasy primátusa, mert a határműfajok, mint a horror vagy a weirdként meghatározott elemelt fantasy olyan eszközöket adnak az írók kezébe, amivel azok pontosabban meghatározhatják magukat és víziójukat a világról, és ezzel remélhetőleg egy újfajta olvasóréteg is érdeklődni kezd a fantasztikus könyvek iránt, mert magára és valóságára ismer a történetekben. Remélem, hogy ez a lendület kitart, az írók bátrabbak és magabiztosabbak lesznek, és születnek meghatározó alkotások ebben a szemléletben is. Emellett persze a hagyományos sci-fi és fantasy is megfér, de örülök, hogy nem kizárólag az van. Egyébként leginkább talán az olvasókat hiányolom - egyszerűen csak jó lenne, ha többen olvasnának, és kevesebben írnának, de azt jobban. Ugyanakkor nem tartom rossznak a magyar fantasztikus közeget, és remélem, hogy a progresszió nem törik meg.
Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?
A születés és a halál, az anyagi létezés és az emberi tudat összeférhetetlensége, a létezés alapvető iszonyata és szépsége. A megélhetési gondok, a munkahelyi kiégés, a gazdasági összeomlástól és az élet végességétől való szorongás, és a szorongás elől szellemi, biológiai és metafizikai transzformációba menekülő emberek. Jelenleg különösen foglalkoztat az idő, mint fizikai tér, és a család, mint szuper-tudat, ahol a generációk hordozótégelyei valami náluknál hatalmasabb dolognak. Meg a gyerekkorom.
Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?
Praktikus szempontból az idő. Mikor tudok leülni megírni egy történetet? Mik a határidők a munkámban, és ebbe hogyan tudok beleszuszakolni egy-két napot, amit prózai szövegek írásával töltök? Emellett kihívás minden történet megírásánál, hogy ne szúrjam el az egészet. Az íráshoz alapvetően, én legalábbis úgy látom, két dolog kell. Az egyik a segg: le kell tudni ülni és gépelni a szöveget órákon, napokon, heteken keresztül. A másik az ízlés: amit leírtam, vagy leírni készülök, jó-e? Jó-e a történetnek, erősíti-e annak elemeit, megfelelő hatásokat vált-e ki a megírás módja az olvasóban? Lehet írni napi 30 oldalt is, de ha nincs meg a minőségi önkontroll, akkor az nagy eséllyel 30 oldal szemét lesz. És lehet ízléskontroll, ha nem tudsz írni egy ülésben megfelelő mennyiségű oldalt, mert minden mondatot kihúzol. Szóval azt hiszem, kreatív szempontból a megfelelő mennyiség kitolása és a minőséget illető bizonytalankodás közti egyensúly megtalálása a legnehezebb, de ez gondolom másokkal is így van.
Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?
Jeffrey Ford. Instant előrendelés bármi, amit csinál. Ed Brubaker képregényei, deluxe kiadásban. Junji Ito cuccai. Moskát Anita regényei. Farkas Balázst is mindig első napon megveszem. Nathan Ballingrud, ha lesz új könyve. Alapvetően elég sok könyvet vásárolok, és a magyar írókat rendszeresen beszerzem, de azt hiszem, hogy a nevesített szerzők vannak a “gondolkodás nélkül, ha receptkönyvet írnak, akkor is” listán.
Alexandrov Anna
Nálunk megjelent írása: "Farkasok" (Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötetben)
Mit szeretsz a fantasztikumban?
Nekem talán abban van a legnagyobb értéke, hogy koncentrálhatok egyes társadalmi vagy emberek közti helyzetekre anélkül, hogy teljesen elveszíteném a talpam alól a talajt. Van valamiféle érzelmi biztonság, ami nem is feltétlenül az események máshová-máskorra pakolásából jön, hanem csak abból, hogy milyenek a tündérmesék: hogy a képeknek vannak bevett jelentései, amikre építeni lehet. Egyfajta közös alap az olvasókkal, amiről indulva aztán lehet játszani azzal, hogy egészen másra használunk egy történetelemet, mint amire szokás.
Mit hiányolsz a magyar fantasztikumból?
Hú, erre a kérdésre nem tudok igazán válaszolni. Nem hiszem, hogy az egész mezőt belátnám, és így meg nagyképű dolog lenne véleményt mondanom. De talán nem is baj, ha nem vagyok szakértője mindenki másnak, aki fantasztikumot ír.
Milyen témák foglalkoztatnak legerősebben?
Azt már észrevettem, hogy általában olyan korú emberekről írok, mint én magam, úgyhogy egy időben – és talán még most is benne vagyok ebben a korban – felnövőben lévő fiatal emberekről írtam. Egy másik dolog, aminél gyakran kilyukadok, az éjszakai város. A vérfarkasok is érdekelnek, és azok a pozíciók, ahová képzelni szoktuk őket (például az ember és az állat közti határ). Időről időre nekifutok annak, hogy írjak valami jó kis próféciát, azt a fajtát, ami aztán egészen váratlan irányba sül el – de ezt még egyszer sem sikerült jól megcsinálnom. És azt hiszem, hajlamos vagyok magányos szereplőkről írni, akik félig-meddig tudatosan közösségeket keresnek maguknak.
Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy történet megírásánál?
Azt hiszem, az, hogy a történetnek legyen valami értelmezhető íve, de közben ne váljon üressé és unalmassá. A történetek, amiket eddig írtam, a legtöbbször szereplőkkel, hangulatokkal és élethelyzetekkel kezdődtek. Az, hogy mi történjen pontosan, ami egymáshoz kötheti ezeket, menet közben áll össze a fejemben. Ebben a tervezési folyamatban néha azt veszem észre, hogy már nem lelkesít annyira a történet, amióta elkezdett összeállni. És akkor újra ki kell találni, hogy mi is volt ennek a tartalma eredetileg. Mit akartam felfesteni ezzel az egésszel? Mi van, ha azóta már valami egészen mást gondolok? Szóval talán az inspiráció és cselekmény közti alkudozás a nehéz.
Kinek veszed meg gondolkodás nélkül az új könyvét?
Ezen nagyon sokat gondolkodtam, és nem is tudok ilyen szerzőt mondani – de lehet, hogy csak nem veszek meg olyan sok könyvet, mint amennyit szeretnék? Aki talán a legközelebb áll ehhez, az J. R. R. Tolkien. Neki már vettem meg úgy könyvét, hogy talán nem fogom a közeljövőben elolvasni, viszont egyszer biztosan fontos lesz, és szeretném, hogy meglegyen. De ő azért különleges eset, mert elég sok könyvét olvastam már, és mostanra tudom, hogy azok a kérdések, amik neki érdekesek, általában nekem is azok. Ráadásul neki inkább a régi történeteinek a különböző változatai szoktak újonnan megjelenni, szóval őt emlegetni egy kicsit csalás.
Buglyó Gergely
